Beigazolódott egy régi feltételezés: a félelemnek valóban van szaga, és a kutyák feszültek lesznek tőle. A kutya nagyon sokat leolvas az ember mimikájából, testtartásából és hangjából is.
A kutyák nagyon érzékenyek a gazdájuk hangulatára, érzéseire. Egy pillanat alatt felismerik például, ha ideges, gondoljunk csak a bűnbánó tekintetekre, amikor rosszat csináltak. Ilyenkor ugyanis valójában nem az elkövetett bűnüket sajnálják, hanem a gazda viselkedésére reagálnak, a testjelek olvasásában ugyanis igazán profik.
A kutyásokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon a félelmet is hasonló jelek alapján képes-e felismerni a kutya, vagy esetleg valamilyen illatanyagok is segítségére vannak. A közelmúltban végül megszületett a válasz: a félelemnek van szaga, a kutyák képesek azt kiszagolni, és a viselkedésük is megváltozik tőle, írja a New Scientist.
A nápolyi II. Federico Egyetem kutatói az emberi önkénteseiket olyan helyzetbe hozták, hogy elkezdtek félni, vagy boldogok voltak, illetve semlegesek maradtak. Ekkor izzadságmintát gyűjtöttek tőlük, amit megmutattak a kutyáknak, miközben folyamatosan tanulmányozták a viselkedésüket, és vizsgálták a szívüket.
Azok a kutyák, amelyek a félelem szagával találkoztak, a stressz jeleit mutatták, szemben a másik két mintát kapott kutyákkal. Gyorsabban vert a szívük, és a gazdájuknál kerestek megnyugvást, miközben idegenekkel kevésbé keresték a kapcsolatot. Tehát a kutyák nemcsak képesek voltak felismerni a félelmet, de reagáltak is rá.
5 millió vs. 220 millió
Bár közismert az állítás, miszerint a kutya képes kiszagolni a félelmet, mégis érdekes, miért nem tanulmányozták a kutatók eddig, hogy ez valóban lehetséges-e. „Valószínűleg a kutatásokat finanszírozó szervezetek nem találták ezt a kérdést érdekesnek vagy fontosnak. Emellett a kutatók között sincsenek sokan, akik értenek a szaglás vizsgálatához, sokkal egyszerűbb vizuális és akusztikus ingerekkel dolgozni, mint a nehezen kontrollálható és mérhető szagokkal. A mostani esetben is egy embereken elvégzett kísérletet adaptáltak kutyára” – mondja Kubinyi Enikő etológus, az ELTE Etológia Tanszék kutatója.
Azt mindenki tudja, hogy a kutyák orra sokkal jobb, mint a miénk, egész pontosan nekik 220 millió szaglóreceptoruk van a mi csekély 5 milliónkhoz képest. „Egyedi azonosításra, nyomkövetésre, eltűntek keresésére már évszázadok óta használnak kutyákat. Van olyan keresőkutya-vezető, aki megesküszik rá, hogy a kutyája felismeri, ha fájdalmak közt hunyt el a keresett személy, de ez is csak anekdota, nem tudjuk, hogy igaz-e. Feltehetően a rohamjelző kutyák munkájában is szerepet játszanak a szagok, de ezt sem vizsgálták még” – tette hozzá az etológus.
Azt viszont már jó pár éve tudjuk, hogy a rákot képesek kiszagolni. Az első erről szóló cikket 1989-ben publikálták, mely arról számolt be, hogy egy kutya rendszeresen perceken át szaglászott egy anyajegyet a gazdája combján, sőt ha rövidnadrág volt rajta, akkor megpróbálta leharapni. A nő ezt követően fordult bőrgyógyászhoz, és végül jóindulatú melanómát diagnosztizáltak nála. Azóta már többféle ráktípusról kiderült, hogy a kutya képes felismerni (például leheletből vagy vizeletből), ami annak köszönhető, hogy a rákos sejtek illékony szerves vegyületeket termelnek.
A gesztusokból is nagyon sokat leolvas a kutya
„Helyzetenként változik, hogy melyik érzékszervükre támaszkodnak a kutyák. Zárt helyen például leginkább a szemükkel keresnek, és ha a gazda elbújik a függöny mögé, gyakran akkor sem veszik észre szag alapján, ha gyakorlatilag mellette állnak. Sétánál a villanyoszlop tövét vizsgálva nyilván az orruk a kulcsszerv, az éjszakai láncriasztásnál pedig a fül. A gazda érzelmeinek leolvasásában az arc mimikája, gesztusok, testtartás és a hangok is segítik a kutyát. Friss kutatások szerint utasításnál a gesztusok beszédesebbek a kutyák számára, mint a hangjelzések” – mondja Kubinyi Enikő. Aki próbált már bármit is megtanítani egy kutyának, az ezt valószínűleg tapasztalatból is tudja. Sokkal nagyobb kihívás valamit csak vezényszóra megtanítani a kutyának, ahhoz képest, ha például kézzel is mutatjuk neki, hogy most feküdjön le.
Az ember mellett eltöltött több ezer év alatt tehát a kutya tökéletesen alkalmazkodott, és a természetes közege a korábbi falka után az emberi család lett. A harmonikus együttéléshez pedig elengedhetetlen volt, hogy megtanulja értelmezni az ember viselkedését.
