A kutyák tényleg kiszagolják a félelmet

Olvasási idő kb. 3 perc

Beigazolódott egy régi feltételezés: a félelemnek valóban van szaga, és a kutyák feszültek lesznek tőle. A kutya nagyon sokat leolvas az ember mimikájából, testtartásából és hangjából is.

A kutyák nagyon érzékenyek a gazdájuk hangulatára, érzéseire. Egy pillanat alatt felismerik például, ha ideges, gondoljunk csak a bűnbánó tekintetekre, amikor rosszat csináltak. Ilyenkor ugyanis valójában nem az elkövetett bűnüket sajnálják, hanem a gazda viselkedésére reagálnak, a testjelek olvasásában ugyanis igazán profik.

A kutyásokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon a félelmet is hasonló jelek alapján képes-e felismerni a kutya, vagy esetleg valamilyen illatanyagok is segítségére vannak. A közelmúltban végül megszületett a válasz: a félelemnek van szaga, a kutyák képesek azt kiszagolni, és a viselkedésük is megváltozik tőle, írja a New Scientist.

A nápolyi II. Federico Egyetem kutatói az emberi önkénteseiket olyan helyzetbe hozták, hogy elkezdtek félni, vagy boldogok voltak, illetve semlegesek maradtak. Ekkor izzadságmintát gyűjtöttek tőlük, amit megmutattak a kutyáknak, miközben folyamatosan tanulmányozták a viselkedésüket, és vizsgálták a szívüket.

Ismerkedéskor a kutyák nagyban támaszkodnak a szaglásukra
Fotó: Shutterstock

Azok a kutyák, amelyek a félelem szagával találkoztak, a stressz jeleit mutatták, szemben a másik két mintát kapott kutyákkal. Gyorsabban vert a szívük, és a gazdájuknál kerestek megnyugvást, miközben idegenekkel kevésbé keresték a kapcsolatot. Tehát a kutyák nemcsak képesek voltak felismerni a félelmet, de reagáltak is rá.

5 millió vs. 220 millió

Bár közismert az állítás, miszerint a kutya képes kiszagolni a félelmet, mégis érdekes, miért nem tanulmányozták a kutatók eddig, hogy ez valóban lehetséges-e. „Valószínűleg a kutatásokat finanszírozó szervezetek nem találták ezt a kérdést érdekesnek vagy fontosnak. Emellett a kutatók között sincsenek sokan, akik értenek a szaglás vizsgálatához, sokkal egyszerűbb vizuális és akusztikus ingerekkel dolgozni, mint a nehezen kontrollálható és mérhető szagokkal. A mostani esetben is egy embereken elvégzett kísérletet adaptáltak kutyára” – mondja Kubinyi Enikő etológus, az ELTE Etológia Tanszék kutatója.

Azt mindenki tudja, hogy a kutyák orra sokkal jobb, mint a miénk, egész pontosan nekik 220 millió szaglóreceptoruk van a mi csekély 5 milliónkhoz képest. „Egyedi azonosításra, nyomkövetésre, eltűntek keresésére már évszázadok óta használnak kutyákat. Van olyan keresőkutya-vezető, aki megesküszik rá, hogy a kutyája felismeri, ha fájdalmak közt hunyt el a keresett személy, de ez is csak anekdota, nem tudjuk, hogy igaz-e. Feltehetően a rohamjelző kutyák munkájában is szerepet játszanak a szagok, de ezt sem vizsgálták még” – tette hozzá az etológus.

Azt viszont már jó pár éve tudjuk, hogy a rákot képesek kiszagolni. Az első erről szóló cikket 1989-ben publikálták, mely arról számolt be, hogy egy kutya rendszeresen perceken át szaglászott egy anyajegyet a gazdája combján, sőt ha rövidnadrág volt rajta, akkor megpróbálta leharapni. A nő ezt követően fordult bőrgyógyászhoz, és végül jóindulatú melanómát diagnosztizáltak nála. Azóta már többféle ráktípusról kiderült, hogy a kutya képes felismerni (például leheletből vagy vizeletből), ami annak köszönhető, hogy a rákos sejtek illékony szerves vegyületeket termelnek. 

A gesztusokból is nagyon sokat leolvas a kutya

„Helyzetenként változik, hogy melyik érzékszervükre támaszkodnak a kutyák. Zárt helyen például leginkább a szemükkel keresnek, és ha a gazda elbújik a függöny mögé, gyakran akkor sem veszik észre szag alapján, ha gyakorlatilag mellette állnak. Sétánál a villanyoszlop tövét vizsgálva nyilván az orruk a kulcsszerv, az éjszakai láncriasztásnál pedig a fül. A gazda érzelmeinek leolvasásában az arc mimikája, gesztusok, testtartás és a hangok is segítik a kutyát. Friss kutatások szerint utasításnál a gesztusok beszédesebbek a kutyák számára, mint a hangjelzések” – mondja Kubinyi Enikő. Aki próbált már bármit is megtanítani egy kutyának, az ezt valószínűleg tapasztalatból is tudja. Sokkal nagyobb kihívás valamit csak vezényszóra megtanítani a kutyának, ahhoz képest, ha például kézzel is mutatjuk neki, hogy most feküdjön le. 

Az ember mellett eltöltött több ezer év alatt tehát a kutya tökéletesen alkalmazkodott, és a természetes közege a korábbi falka után az emberi család lett. A harmonikus együttéléshez pedig elengedhetetlen volt, hogy megtanulja értelmezni az ember viselkedését.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.