„Simán bemárthatnád a kutya gazdáit. Vagy legalább a kórházi költségeket fizettesd ki velük!” – javasolta pár ismerős, miután elpanaszoltam, milyen baleset ért Cuzcóban. Nos, a sebem ellátása kb. 600, az antibiotikumkúra 1600 forintomba került, a rám váró veszettség elleni oltássorozatért pedig egy fityinget sem kellett fizetnem. És aki látta volna, milyen körülmények között él a szintén megrémült család, akihez az eb tartozik, az nem tanácsolt volna ilyeneket. Az én gondom egy pillanat alatt eltörpült, amikor három 4-6 éves forma fiú nyitott ajtót az elhanyagolt kis családi kuckóban, és jelentette megszeppenve: „anya és apa csak este kilenc után érnek haza a munkából”.
A gondolataim ezután már csak akörül forogtak, hogy a kórházi kezelés vajon mennyire befolyásolja majd az ayahuasca hatását. Merthogy az „elvonulást" megelőző két hétben a szervezet megtisztítása érdekében melegen ajánlott távol tartani magunkat jó néhány dologtól: cigaretta, kávé, csokoládé, alkohol, szex, feldolgozott, agyoncukrozott és -fűszerezett ételek, vörös hús, kábítószerek, gyógyszerek, antibiotikum és vakcinák.
Amit viszont előszeretettel reklámoztak mint hiperegészséges és ízletes fogást, az a híres nemzeti étel, a ceviche és annak alapleve, a leche de tigre, vagyis a tigristej.
A perui konyha egyébként a rengeteg burgonyát és a spagettitésztával telepakolt leveseket leszámítva igencsak ínyemre való. Izgalmas fűszerek, zöldségek, gyümölcsök, szószok, tenger gyümölcsei... De arról, hogy a finnyás ízlelőbimbóim hogy érezték magukat az alatt a másfél hónap alatt, amit Peruban töltöttem, egy külön posztban hosszasan beszámolok majd.
Emellett a háziorvosomtól is kérnem kellett egy igazolást arról, hogy makkegészséges vagyok. Akinek ugyanis szív- és érrendszeri problémái vannak, az ki van zárva a buliból. Ezek legalábbis a nyugati orvoslást és az andoki, illetve az Amazonas-vidéken élő sámánok hagyományos gyógymódjait egyesítő Etnikas feltételei, akik a Cuzco-közeli Tarayban működnek. Hogy miért nem a legautentikusabb környezetben, a dzsungelben próbáltam ki az ayahuascát? Nekem a Szent Völgyben élő sámán és shipibo pap is elég autentikus – főleg harminc év tapasztalattal a hátuk mögött. Hallgattam azokra, akik szerint nem árt óvatosnak lenni, mert ki lehet fogni kamusámánokat is, akik kimondottan a turisták pénzére pályáznak. Másrészt nagy biztonságérzetet nyújtott az a tény, hogy a háromnapos elvonulás alatt végig ott lesz velünk egy orvos és egy pszichológus is.
De mi is az az ayahuasca?
Az ayahuasca egy, az Amazonas vidékén őshonos növény, amelyet már több mint 4000 éve használnak a népi gyógyászatban, valamint sámánszertartások alkalmával az őslakosok. Botanikailag és kémiailag ez a legösszetettebb hallucinogén.
- A kecsua indiánok nyelvén az ayahuasca szó azt jelenti: a „lélek indája”, de a "halál köteleként" is szokták emlegetni (aya = lélek, halál, huasca = inda, kötél). Nyugi, a halál ebben az értelemben a megtisztulásra, az újjászületésre utal.
- Hagyományosan az ayahuascakoktél két fő összetevőből áll: a Chacruna nevű növényből, magyarul kábító hánytatógyökérből, melynek hatóanyaga a DMT, valamint az ayahuascából, melyben monoaminoxidáz-gátlók (MAOI) találhatók. Ezeknek önmagukban nincs hatásuk, de a sámánok rájöttek, hogyan kell megfelelő arányban kombinálni az növényeket ahhoz, hogy a tea fogyasztásakor intenzív vizuális élményeik legyenek.
- A Chacruna növény magas koncentrációban tartalmazza a N,N-dimetiltriptamin (DMT) nevű hatóanyagot, mely egyébként a salátákban és az emberi agyban is megtalálható (és az álmodás folyamatában játszik szerepet). Annak, hogy a saláta fogyasztásakor nem kezdünk el hallucinálni, az az egyszerű oka, hogy a gyomrunkban lévő monoamin-oxidáz lebontja a növényben lévő DMT-t. Ezért van szükség a kívánt hatás eléréséhez a másik alkotórészre (MAOI), mely gátolja ennek az enzimnek a működését.
- Az 5-6 óra alatt elkészülő ayahuascafőzet aktiválja a központi idegrendszert, valamint az amygdalát, mely az érzelmi – különösen a jelentős, traumatikus – emlékek raktározásáért és előhívásáért felel. Nem, nem szabadít meg a kellemetlen emlékektől, ám azáltal, hogy új idegi kapcsolatokat létesít az agyban, segít átírni azokat, vagyis új perspektívát nyújthat.
Az ayahuasca azonban nem játék: elég csúnyán is végződhet a pszichedelikus trip, ha valaki a szabályok betartása nélkül, sámán hiányában, pusztán szórakozásból kívánja fogyasztani a szert.
Mit vártam a szertartástól?
Őszintén szólva a dél-amerikai út előtt, dr. Máté Gábort és Szummer Csabát olvasva először csak eljátszottam a gondolattal: ha már Peruban járok, mi lenne, ha kipróbálnám „a lélek indáját”? Pusztán kíváncsiságból. A puszta kíváncsiságot aztán idővel konkrét célok váltották fel: bár ma már nem a múltban ragadva, és nem is az ismeretlen jövőtől tartva élem mindennapjaimat, akadnak még bennem feszültségek, érzelmi blokkok, megoldandó rejtvények, amikkel érdemes lenne mélyebben is foglalkozni. Végül Peruba érve döntöttem el, hogy tényleg belevágok. De szigorúan elvárások nélkül.
„Te, Zsófi, én olyan túlcsorduló szeretetet érzek a világmindenség iránt, hogy legszívesebben megölelnék minden utamba kerülő lényt!” – áradozott egy barátom, miután Brazíliában megkóstolta a „varázsfőzetet”. A legtöbben, akik beszámoltak saját tapasztalataikról, azt mondták, nagy fordulatot vett az életük az ayahuascaszertartás után – pozitív értelemben. Ez nem is csoda, hiszen egy rendkívül erős élményről és intenzív tudatállapot-váltásról van szó, mely kisugározhat az egyén egész életére.
Persze olyat is hallottam, hogy „nem történt semmi extra”, meg olyat is, hogy valakiből önveszélyes viselkedést váltott ki a szer, vagy hogy csak betépni akart az ayahuascától, aztán majdnem belehalt. Természetesen – mint valamennyi hallucinogén esetében – az elme aktuális és tartós jellemzőitől is nagyban múlik, hogy ki mit él át egy ilyen belső utazás során.
Szóval azon túl, hogy fogalmam sem volt, mire számíthatok, és nem is akartam beleélni magam abba, hogy világmegváltó látomásaim lesznek – sem spirituális, sem pszichedelikus élményben nem volt még részem –, egyre inkább eluralkodott rajtam a rizikók miatti félelem, ahogy közeledett a retreat időpontja. Ám miután alaposabban utánajártam az antibiotikumokra és az oltásokra vonatkozó előírásoknak, megnyugodtam: kiderült, hogy nem történhet semmi baj, ha a ceremónia előtt legalább három nappal vége a kezelésnek. Így aztán, amikor kitöltöttük azt a nagy rakás, életmódunkkal és egészségi állapotunkkal kapcsolatos kérdőívet, a kutyaharapással járó hercehurcát sehol nem említettem.
Helló, itt mindenki tisztul, csak én nem?!
Az „ayahuascaelvonulás” előtti napon jelenésem volt az Etnikas cuzcói központjában, ahol – egy általános orvosi vizsgálat után – megismerhettem a másik négy résztvevőt, akikkel egy instant tisztítókúrán kellett átesnünk. A küldetésünk az volt, hogy 7-8 nagy pohárral legurítsunk abból a vulkáni eredetű vízből, ami megszabadítja a szervezetünket valamennyi toxintól, amivel az ayahuasca interakcióba léphet. Nem tűnt nagy kunsztnak, sőt még élveztem is a kellemesen sós víz kortyolgatását, a purgatív hatást azonban hiába vártam.
Már mindenki lelépett, miután kiürítette magából, amit kellett, csak én ültem ott órákon át a nővérke társaságában, aki azt javasolta, ugráljak, szaladgáljak, lépcsőzzek az udvarban, az majd segít. Egy frászt segített! Tény, hogy baromi lassú az anyagcserém, de ez még engem is meglepett. Kezdtem ráparázni, hogy mit tesz majd velem az ayahuasca, ha nem sikerül rendesen „megtisztulnom”. De a nővérke megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, miután elárultam neki, hogy egy-két apró kisiklást leszámítva tökre lelkiismeretesen betartottam az előírt diétát. Másnap reggel, az indulás előtt aztán csak megtette hatását a vulkanikus víz. Köszi, Pachamama, most már testileg-lelkileg-szellemileg készen állok a tripre!
