Leszbikus vagyok, meggyógyulhatok?

A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (a továbbiakban LMBT) emberek teljes joggal voltak sokáig bizalmatlanok a pszichológusokkal és a pszichiáterekkel szemben. Sajnálatos módon ugyanis éppen ezek a segítő szakmák voltak azok, amelyek hosszú évtizedekig minden olyan embert betegnek tituláltak, aki például nőként a nőkhöz vonzódott, vagy mondjuk, férfiként anyakönyvezték, de nem azonosult ezzel a nemmel. 

Ezzel a pszichológia nagyban hozzájárult a társadalomban uralkodó kirekesztés fenntartásához. A tudomány fejlődésével azonban ez a helyzet mára alapjaiban megváltozott. 

#1 LMBT embernek lenni nem betegség, nem torzulás

A mentális zavarok diagnosztikai kritériumait mindenkor meghatározó Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973-ban törölte a „homoszexualitást” a pszichés rendellenességek listájáról (DSM), az Amerikai Pszichológiai Társaság pedig – mely több mint 130 000 tagjával a pszichológusok legnagyobb tudományos és szakmai szervezete – több állásfoglalásában hangsúlyozza: „az azonos nemű szexuális és romantikus vonzalmak, érzések és viselkedések az emberi szexualitás normális és pozitív variánsai attól függetlenül, hogy a személy milyen szexuális irányultsággal azonosul”.

Ennek ellenére vannak olyan pszichológusok, akik a heteroszexualitástól eltérő szexuális irányultságot, mint amilyen a melegség vagy a leszbikusság, téves módon még mindig valamilyen pszichés zavarral, diszkfunkcióval hozzák összefüggésbe. Ennek az az oka, hogy a pszichológusok sem mentesek a tágabb társadalmi hatásoktól, előítéleteikkel nekik is meg kell küzdeniük. 

A transzneműségről – tehát amikor valaki nem azonosul az újszülött korában anyakönyvezett nemével – nem betegségként gondolkodni pedig egy egészen friss fejlemény a pszichológiában és a pszichiátriában. 

A Betegségek Nemzetközi Osztályozásának (BNO) kézikönyvét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állítja össze és adja közre, mely világszerte, így a magyar egészségügyben is a minden orvos által használt, hivatalos kódrendszer: ez alapján történik többek között a betegek ellátása, az OEP-finanszírozás és a gyógyszertámogatások rendszere is.

A WHO a tagállamok számára 2018 júniusában tette közzé a kézikönyv legújabb, 11. verzióját, melyből minden transzneműséggel kapcsolatos kategóriát töröltek a Mentális és viselkedési zavarok c. fejezetből. Ez a mozzanat az utóbbi évtizedek transztörténelmének egyik legnagyobb pillanata, amely alapvetően fogja meghatározni a pszichológus és pszichiáter szakmák transz emberekhez való jövőbeni viszonyulását, valamint azt is, hogy miként alakul majd az érintettek egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférése. 

ÖSSZEGZÉS: a leszbikusság, melegség, biszexualitás, transzneműség teljesen természetes emberi sajátosságok. Az elfogadó attitűd és az LMBT embereket érintő kérdésekről való szakmai tudás a pszichológusok és pszichiáterek részéről tehát nem jófejség, nem is terápiás irányzat kérdése, hanem egész egyszerűen szakmai minimum.

#2 Nem tudjuk az okát, de nem is érdekel minket

A ‘80-as évektől fogva egyre nagyobb figyelem irányult azokra a kutatásokra, melyek a melegség, leszbikusság kialakulásának okait vizsgálták. A sajátosság eredetét számos teóriával igyekeztek megmagyarázni a tudósok. Irányzattól függően az örökléstől kezdve a megváltozott agyterületeken és hormonszinteken át a trauma-, valamint csábításelméletekig több hipotézis él a mai napig, számottevő eredmények nélkül.

ÖSSZEGZÉS: Tudományosan nem nyert igazolást, hogy valamilyen trauma miatt válna valaki LMBT emberré. Valószínűleg többgénes öröklődés és környezeti hatások bonyolult interakciójaként alakul ki ez a teljesen természetes változatosság. 

#3 A heteroszexualitás okát senki sem kutatja

Aggályos továbbá, hogy a heteroszexualitás eredetét senki sem kutatja, senkit nem érdekel a genetikája, vagy a kialakulásában szerepet játszó környezeti hatások feltérképezése. Ez azért van, mert az, hogy valaki „ellenkező” nemű emberhez vonzódik, illetve hogy könnyen azonosul a számára születéskor kijelölt nemmel, még mindig normaként, természetesként, felsőbbrendűként van beállítva a társadalomban, amit ráadásul olykor még tudományos körökben is alapnak tekintenek.

De mit von maga után, ha egyértelmű bizonyítékok állnak majd rendelkezésre például a melegség okát illetően?

Abortálni fogják a gént hordozó magzatot? Üldözni kezdik a szülőket? Mire jó ez a tudás? Mit kezd vele a világ? Főleg az a fele, aki még mindig nem lépett ki a gyűlölködés romboló köreiből? 

ÖSSZEGZÉS: Ha elfogadjuk a sokszínűséget, fel sem merül a megváltoztathatóság kérdése, hanem mindenki szabadon rendelkezhet a teste felett, és afelett is, hogy milyen vonzalmakat szeretne megélni. Mindaddig persze, amíg felnőtt emberek kölcsönös beleegyezésén alapuló kapcsolatáról van szó. A fentebb leírt tudományos törekvések relevanciája és társadalmi haszna így erősen megkérdőjelezhető, vagyis

nem kéne dollármilliókat költeni olyan sajátosságok okainak kutatására, amikkel teljesen rendben vagyunk.

#4 Mi az a reparatív terápia?

A reparatív terápiák sajátossága, hogy a melegségre és más, nem heteroszexuális irányultságokra betegségként tekint, amit meg kell valahogy gyógyítani, és persze ugyanígy viszonyul a transzneműség kérdéséhez is. Az irányzat története során változatos módszereket dolgoztak ki:

• lobotómia: olyan agyműtét, amely során leggyakrabban a prefrontális lebeny és a többi agyterület közötti kapcsolatokat vágják át
• averziós terápiák: azonos nemű emberek közötti szexet ábrázoló képeket néznek a személyek, miközben elektromos áramütések érik őket, vagy hányást előidéző szereket adnak be nekik. Így a szexuális ingerlést – a Mechanikus narancs című klasszikus filmhez hasonlóan – fájdalommal, undorral kapcsolják össze.
• kémiai kasztrálás és hereműtétek
• speciális pszichoterápiák: amik a túlóvó anya és rideg apa köré fókuszálnak. Ha minden túlóvó anya és rideg apa gyermeke leszbikus, biszexuális, meleg vagy transznemű lenne, akkor a fél világ osztozna ezekben a sajátosságokban, nem „csak” a társadalom 4-5 százaléka.
• vallási/spirituális beavatkozások: az LMBT identitások vallásos identitással való összeegyeztetése az egyik legnehezebb kihívás a hívő LMBT emberek számára, mert közösségeikben rengeteg elutasítással, előítélettel, kirekesztéssel találkoznak.

#5 Mi a baj a reparatív terápiákkal?

1. Áltudományosak: számos tanulmány kimutatta, hogy a reparatív terápiák minden tudományos alapot nélkülöznek, empirikusan igazolatlanok és eredménytelenek. Nincsenek olyan jól dokumentált esetek, amelyikben egy személy szexuális irányultsága tartósan heteroszexuálissá változott volna.
2. Károsak: ráadásul a reparatív terápiák alkalmazása a kutatások szerint komoly pszichés károkat jelent a kliensre nézve: gyakori következmény az intim kapcsolatok kerülése, a szorongás, a depresszió, az öngyilkossági késztetések, valamint a kettős kudarc okozta stressz. Hiszen a személy nem „csupán” a belsővé tett homofóbiától szenved, hanem attól is, hogy irányultságán nem tud változtatni.
3. Sokan öngyilkosok lesznek: az egyik leghíresebb exgay (volt meleg) szószóló öngyilkossági kísérletéről éppen 2018 elején számoltak be a lapok, 2018 novemberében pedig egy friss kutatásról írt a Psychology Today, amelyben 245 LMBT ember vett részt, mindannyian 21-25 évesek. Azoknál a fiataloknál, akiknek a szülei meg akarták változtatni a szexuális irányultságukat, háromszor olyan gyakran fordult elő öngyilkossági kísérlet. Azoknál, akik szakembert is felfogadtak ehhez, ötször gyakrabban!
4. Kínzásnak minősülnek: Az ENSZ 2013-ban kimondta, hogy a reparatív terápiák alkalmazása emberi jogokat sért, ezeket az eljárásokat a kínzás és az embertelen bánásmód egyik formájaként ismerte el, ezért azonnali betiltásukra szólította fel a tagállamokat, köztük Magyarországot is. Ennek fényében pedig szégyenteljes, hogy Budapest többedjére fogad ilyen rendezvényeket, amik megtartása ellen egyébként már a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ Szekciója is kifejezte tiltakozását. 

#6 Van olyan, hogy reparatív terapeutaként coming outol valaki?

A műsorban többször elhangzott, hogy a konferenciát titokban kellett megszervezni, hogy a résztvevőknek bujkálniuk kell, hogy kész coming out helyzet, amikor beszámolnak szakmaiatlan, veszélyes, bigott nézeteikről. Ez a szóhasználat az LMBT emberek által megélt tapasztalatok kifordítása. Körülbelül annyi értelme van, mint a heterofóbiának vagy a ciszfóbiának, amely kategóriákhoz jelenleg hatalmi többlet és előnyök sora társul, vagyis rendszerszinten nem éri hátrányos megkülönböztetés ezeket az embereket, még ha egyedi esetekben ez elő is fordulhat. 

Reparatív terapeutának lenni nem jelent olyan kisebbségi identitást a társadalomban, amelyhez rendszerszintű elnyomás társul. Nem vernek meg érte az utcán, köpnek le a buszon, vagy tagadnak ki a családodból. 

Maximum a munkahelyeden irtó ciki, mintha csillagászként még mindig azt bizonygatnád, hogy a Föld lapos. 

Persze a szabad véleménynyilvánításhoz mindenkinek joga van, emiatt senkit nem érhet hátrány. De ettől merőben különbözik az, hogy valaki gyógyítandónak állít be egy sajátosságot, és ezzel emberek egész csoportját bélyegzi meg. Ráadásul szakmaiságra hivatkozva, áltudományos módszerekkel kelt hamis reményeket olyanokban, akik segítségért fordulnak hozzá. 

#7 A pszichológusok segítségére szükség van. De miben?

LMBT embernek lenni nem betegség: a társadalomban jelen lévő homofóbia, bifóbia és transzfóbia viszont nagyon is megbetegítő hatású lehet. Pontosan ezt a jelenséget igyekezett megvilágítani Ilan Meyer a kisebbségi stressz fogalmának bevezetésével. A heteroszexualitást és a cisznemű (nem transz) identitásokat normaként kijelölő, gyakran ellenséges társadalmi környezetben való létezés óriási extra stresszforrást jelent az LMBT emberek számára, mely testi és lelki tünetképzésre hajlamosíthatja őket. 

Az LMBT embereknek sok esetben életük minden napján szembe kell nézniük az előítéletek, a diszkrimináció, a bántalmazás, a visszautasítás negatív hatásaival, melyhez gyakran társul a belsővé tett előítéletekből, az izolációból, a rejtőzködésből eredő szorongás, valamint a támogató szolgáltatásokhoz való hozzáférés csökkent mértéke. A stresszből pedig sokszor szerhasználatba menekülnek az emberek.

A Transgender Europe nemzetközi szervezet legutóbbi jelentésében például többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy minden 10 transz emberből 6 ki van téve a rossz mentális egészség veszélyének, ami messze felülmúlja a részt vevő országok cisznemű válaszadói körében mért átlagot. A Transvanilla Transznemű Egyesület TransCare című kutatásának megrendítő eredménye, hogy a kérdőívet kitöltő

transznemű emberek 53,7 százaléka gondolt már komolyan arra, hogy öngyilkosságot kövessen el. 44,4 százalék pedig már tett is erre kísérletet.

ÖSSZEGZÉS: A szakemberek abban tudnak segíteni, hogy lelki támogatást nyújtsanak LMBT embereknek egy olyan világban való létezéshez, amelyben az élet megannyi területén még mindig áthatóan jelen van a homofóbia és a transzfóbia. Támogatni tudják a személy önelfogadási folyamatát, az őszinte emberi kapcsolatok építését, a közösséghez való tartozás érzésének erősítését, különböző megküzdési módok kifejlesztését. A pszichológusoknak és pszichiáternek pedig mindemellett társadalmi felelőssége is van: információk széles körben való terjesztésével tenniük kell az előítéletek, a gyűlölet, a kirekesztés ellen. 

#8 Miért ártalmas egy ilyen műsort készíteni, ráadásul közpénzből?

Kimondottan pikáns helyzet, amikor három ciszheteró fehér férfi vallási alapokon keres megoldásokat arra, hogy LMBT embereket hogyan lehetne meggyógyítani. 

Az alábbi problémák emelhetők még ki a köztévé adásával kapcsolatban: 

1. A műsor üzenete hamis illúziót kelt mindazokban, akik a belsővé tett előítéletektől szenvednek: szégyenkeznek, bujkálnak, gyűlölik önmagukat. A megszólalók pedig olyan alternatíva felkutatására biztatja őket, aminek létezésére semmilyen tudományos bizonyíték nincs, viszont a kártékonyságára megannyi.
2. A program üzenete veszélybe sodorhatja ezeket az embereket ahelyett, hogy arra használná a nyilvánosság erejét, hogy az érintettek önelfogadását támogatná, a társadalom ellenségességét enyhítené.
3. A beszélgetés még mindig gyógyítandó betegségként állítja be az LMBT identitásokat, ezzel tovább erősíti azokat a negatív attitűdöket, amiket potenciálisan a tévénézők nagy része mutat.
4. Fake news: az adás tele van pontatlan információkkal, csúsztatásokkal. Magyarul, úgy csinál, mintha tudományos lenne, közben anekdotikus információkra alapuló technikákat mutat be, amelyek minden empirikus bizonyítást nélkülöznek. Ezzel becsapja az embereket.
5. Ezt az adást a közmédia készítette, nem heteró emberként így felháborító belegondolni, hogy én is fizettem a létrejöttéért. Ez itt az igazi kérdés.