A fejlett országokban is segíti a járványok terjedését a klímaváltozás

A klímaváltozás nem „csupán” bolygónkat teszi tönkre, de egészségünkre is drasztikusan negatív hatásokkal lehet a közeljövőben – állítják a szakértők.

2018 egyértelműen krízisév volt a globális felmelegedés tekintetében. Bebizonyosodott, hogy az eddig kitűzött célok és akciótervek nem lesznek elegendőek a radikális változások megállítására. Egy októberben napvilágot látott jelentésben a tudósok 12 évet adnak arra, hogy cselekedjünk, mielőtt még túl késő lenne, miközben novemberben rekordot döntött a légkörbe bocsátott üvegházhatású gázok szintje. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) most arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás legalább olyan káros hatással van ránk, emberekre, mint környezetünkre – számol be a New Scientist.

Segíti a vírusok terjedését a megváltozott éghajlat

Maria Neira, a WHO közegészségügyi vezetője szerint az ipari szén-dioxid és hasonló káros gázok okozta légszennyezés évente 7 millió, különböző tüdőbetegségekben szenvedő ember haláláért felelős, emellett a felmelegedés okozta terméspusztulás és súlyos hőhatások is súlyos terheket rónak a világ egészségügyi rendszereire. De a legriasztóbb következmény minden bizonnyal az időjárás-változásoknak a különböző vírusok és baktériumok terjedésére gyakorolt hatása.

A kevésbé szerencsés, nem első világbeli országok például komolyan megszenvedik a következményeket. A melegebb hőmérséklet és a megnövekedett esőzés következtében jobban elszaporodnak a fertőzést hordozó rovarok, olyan vízben terjedő betegségek gyorsabb és nagyobb terjedését elősegítve, mint a járványos hasmenés, a bizonyos algafajokhoz köthető kolera, vagy a szúnyogok és kullancsok által terjesztett malária. A szakértők szerint a legveszélyeztetettebbek minden bizonnyal a melegebb éghajlaton élő, szegényebb és megfelelő egészségügyi ellátással kevésbé rendelkező embercsoportok lesznek.

A fejlett országokban is segíti a járványok terjedését a klímaváltozás
A fejlett országokban is segíti a járványok terjedését a klímaváltozásFotó: Shutterstock

De ne higgyük, hogy csak az elmaradottabb területeket érinti mindez. Rachel Baker, a Princeton Egyetem kutatója decemberben arra mutatott rá, hogy az időjárás változásai az olyan betegségek  megjelenését és terjedését is befolyásolják, amilyen például a bárányhimlő. Baker és kutatótársai egy Mexikóban végzett vizsgálat során állapították meg, hogy az ország egyes területein jelentkező szárazsághullám nem csupán a betegség felbukkanási idejére volt hatással, de a fertőzött páciensek számát is növelte. Persze a bárányhimlőnél jóval veszedelmesebb betegségekre is befolyással van a felmelegedés, például az évente 160 ezer csecsemő életét kioltó RSV-fertőzés esetében is hasonló eredményekre jutott ugyanez a tudóscsapat.

Mindezen összefüggések egy rendkívül komplex rendszer részei, melyben rengeteg változó függ össze más változókkal. Az éghajlatváltozás előreláthatólag számos területen teremt majd gazdasági problémákat, politikai feszültségeket, és tömeges népvándorlási hullámokat is fog előidézni. Ezzel a különböző vírusok új környezetbe kerülve mutálódni kezdenek, majd megerősödve indulnak harcba ellenünk, míg mi felkészületlenül állunk eléjük.

A tudósok szerint tehát a legkisebb környezeti változások is végzetes dominóeffektust indíthatnak be, melynek megjósolhatatlan hatásai lehetnek globális szinten.

Mustra