Miért kerül pénzbe a boltban a nejlonszatyor?

A nejlonzacskó több mint fél évszázada része mindennapi életünknek, köszönhetően annak, hogy szinte minden bevásárlásnál használjuk, sőt az áruházakban gyakran ingyen kapjuk őket a vásárolt termékek mellé. A szinte azonnal a szemétben landoló, nem lebomló anyagokból készült műanyagszatyrok azonban hihetetlen károkat okoznak környezetünknek, főleg, hogy milliárdnyit dobunk ki nap mint nap, rengeteg ártalmas anyagot juttatva a természetbe. Sokan azonban felvették a harcot a nejlonszatyrok ellen, és – mint egy ausztrál kezdeményezés mutatja – úgy tűnik, küzdelmük eredményes.

Idén augusztusban a két legjelentősebb ausztrál szupermarket-hálózat, a Coles és a Woolworth mindenestül hadat üzent a nejlonzacskóknak, teljes egészében kitiltva őket áruházaikból – számol be az ügyről a ScienceAlert egy, a The Guardian által közölt riportra hivatkozva. A nagy felhördülést keltett döntés következtében mindössze három hónap leforgása alatt mintegy nyolcvan százalékkal csökkent az ország műanyagzacskó-felhasználása, alaposan rácáfolva a kétkedőkre, akik nem bíztak a radikális döntés sikerében. A két áruházlánc eltökéltsége sokakat inspirálhat a környezet megóvásáért vívott harcban.

A szatyor öl, butít és nyomorba dönt

Kezdetben mindkét szupermarketlánc tulajdonosai szkeptikusak voltak lépésük eredményességével kapcsolatban. Amellett, hogy a vásárlóközönség egy része megdöbbenve, sőt tiltakozva fogadta a két cég műanyagzacskó-ellenes politikáját, kezdetben mindkét áruháznál a forgalom csökkenését eredményezte a váltás. Emiatt a Coles egy rövid időre vissza is vonta a tilalmat, inkább pénzért kínálta vásárlóinak az elvihető műanyagszatyrokat, mielőtt újra megszüntette volna azok árusítását.

A végeredmény azonban magáért beszél. Néhány hónappal később már igen jelentős környezeti változásokat eredményezett az áruházak lépése. A szakértők számítása szerint a döntés következtében több mint másfél milliárd műanyagzacskóval kevesebb került a szemétbe, ami súlyos károktól óvta meg a szigetországot.

Nem csupán a két ausztrál multicég küzd a nejlonszatyrok uralma ellen, ma már világszerte szankcionálják a különböző cégek, kormányok és nemzetközi döntéshozó szervezetek a nem lebomló műanyagok ipari és kereskedelmi használatát. Októberben az Európai Unió egyöntetűen megszavazta az egyszer használatos műanyagtermékek tiltásáról szóló határozatot, melyet azonban az egyes tagállamoknak maguknak is jóvá kell hagyniuk.

A Coles és a Woolworths példája mutatja, hogy nem reménytelen a küzdelem, sőt sokszor éppen a kisebb lépések képesek nagyobb horderejű változást előidézni. David Stout, az ausztrál Nemzeti Kiskereskedők Szövetségének szóvivője szerint az áruházak és a vásárlók együttes felelőssége, hogy mennyire környezettudatosan csomagolva kínálják, illetve viszik haza a megvásárolt termékeket. Mint fogalmaz: „A jövőben sokkal nagyobb teher nehezedik majd minden kereskedőre arra vonatkozóan, hogy jobban szabályozza, hogyan is kínálja portékáit.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek