Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Egy előadásban azt hallottam régen, hogy a mindenkori populáció kb. tíz százaléka függő. Ez az adat a munkám alapján reálisnak tűnik. Ma hazánkban megközelítőleg 600-800 ezer alkoholista van, egyesek szerint még több, de ha hozzávesszük a gyógyszerfüggőket és a drogfüggőket is, akkor még magasabb a szám.
A helyzet súlyosságát pedig akkor értjük csak meg igazán, ha figyelembe vesszük, hogy ebben hány ember érintett mint hozzátartozó. Hiszen minden függőnek van/volt családja (szülő, házastárs, gyerek, testvér, nagyszülő), akik mind szenvedő részesei ennek a családi betegségnek. Ha így nézzük, a magyar népesség közel fele érintett ebben a kérdésben.
Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása
Szerzőnk, Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg segítő, felépülő függő. Sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, kodein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt.
Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és különböző rehabilitációs intézetekben eltöltött 40 hónap után már több mint 16 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.
Sok le-, kevés felépülő
Rettenetesen nagy probléma ez, hiszen a függők leszokási/felépülési aránya ezzel szemben borzasztóan alacsony. Azaz, a sok szerhasználó (alkohol-, gyógyszer- és drogfüggő) csak igen csekély százaléka képes leszállni a szerről, és felépülni. A hat-nyolcszázezer alkoholistából évente körülbelül harmincezer jut el orvoshoz, és ezek igen elenyésző része kér kezelést. Ami szintén nem mindegy, hogy milyen lesz. A kezelések nagy része gyakran kimerül ugyanis egyszerű gyógyszerelésben, ami nemhogy megoldja, hanem csak tetézi a bajt. Olyan is előfordul ráadásul, hogy az illetőt más betegséggel, például depresszióval diagnosztizálják.
Mindemellett, akik ma kezelésbe kerülnek, azoknak is csak egy csekély része jut el a kezelés végéig, és akik pedig végigcsinálják, azoknak is csak egy kis hányada marad később tartósan józan. Végiggondoltam például, hogy rehabra a segítségkérők igen csekély hányada megy, és azoknak, akik odamennek, egy részük hamar lelép, majd szinte kivétel nélkül visszaesnek. Akik végigcsinálják az egyéves kezelést egy jó rehabon, majd később a józanságuk megtartása érdekében önsegítő, felépülő közösségbe járnak, körülbelül 70 százalékuk józan marad. Ez azonban számszerűleg az összes szerhasználóhoz képest csak ezrelékekben kifejezhető.
Mit ad egy rehab?
Az aktív kábítószer- és alkoholhasználatom idején nem voltak előttem pozitív példák, nem ismertem senkit a környezetemben, akik leálltak, és számomra szimpatikus, vonzó lett volna a szerhasználat utáni életük. Így nem is volt igazi motivációm a leállásra.
Nem láttam a fától az erdőt, fogalmam sem volt, hogyan lehet kijózanodni, és órákra sem voltam képes józan maradni. A kapcsolataim kimerültek a drogambulancián dolgozókból – ahová már hét éve jártam fenntartó metadonkezelésre –, és az oda járó, hozzám hasonló drogfüggő kliensekből, így nem volt csoda, hogy reménytelennek tűnt a helyzetem. Amikor már nem bírtam tovább, túl nagy volt az úgynevezett szenvedésnyomás, lépnem kellett, segítséget kellett kérnem, hiszen magam magamnak nem voltam képes segíteni. Jelentkeztem rehabra a Leo Amici Alapítványba, itt kezdődött a felépülésem, ami azóta is tart.
A rehabilitáció volt életem legjobb döntése.
Manapság egyre több a jól működő rehabilitációs intézmény, vannak jó segítő szakemberek, és ha egy alkoholista vagy drogfüggő elmegy kezelésbe, majd utána látogatja az önsegítő csoportokat, az láthatja, van remény. Láthat olyan, korábban reménytelen függőket, alkoholistákat, drogfüggőket egyaránt, akiknek sikerült abbahagyni a kényszeres önpusztítást, és így többé nem tudja megetetni magát azzal a hazugsággal, hogy ebből nincsen kiút, és hogy aki aktív használóvá vált, az mindig az is marad.
Nekem már a rehabilitáció legelején is revelációval ért fel, amikor találkoztam olyan kijózanodott drogfüggőkkel, akiket ismertem korábban a használatból, és akiknek az életére egy lyukas garast sem adtam volna még én sem. Később több esetben hallottam ugyanezt rám vonatkoztatva is, azaz, ha én le tudtam állni, annak az illetőnek is sikerülhet…
Most, ha elmegyek egy önsegítő csoportra, sok olyan emberrel találkozom, akivel együtt használtunk, vagy akiknek korábban még én árultam drogot, vagy én vásároltam tőle. Most egészen más relációban van egészen másfajta kapcsolatunk. Megismertem őket olyan oldalukról, melyet nem láthattam, mert elfedte a drogok iránti hajsza.
Ha ma lemegy egy függő egy Narcotics Anonymous-gyűlésre,
nem tudja többé átbaszni magát azzal a hazugsággal, hogy ha valaki szerhasználóvá vált, az örökké aktív marad.
A felépülés lehetséges, ha az illető tényleg akarja, és tesz is érte, mert felépülni jóval több, mint nem használni. A szerhasználat abbahagyása csak a kezdet, amit ha nem követ tartós felépülési munka, akkor szinte biztos, hogy csak száraz marad az illető, de nagy eséllyel inkább visszaesik.
Arról, hogy mit tehet a függő a tartós felépülésért, itt írtam korábban:
