Mélyszegénységből tört a milliárdosok közé Ralph Lauren

Öt érdekességet gyűjtöttünk össze a világ egyik legikonikusabb divattervezőjéről, Ralph Laurenről, aki nagyszabású divatbemutatóval ünnepli New Yorkban márkája fennállásának 50. évfordulóját.

A középiskolai évkönyvébe azt írta, hogy az életcélja az, hogy milliomos legyen. Az ő álma valóra vált, többszörösen is, hiszen a Forbes szerint a 7 milliárd dolláros vagyonával a világ 300 leggazdagabb embereinek egyike lett. Egészen pontosan 281. a 2018-as listán. De mégis kicsoda Ralph Lauren, és hogyan építette fel azt a sportosan elegáns divatbirodalmat, amelynek ruháiban a világ elitje öltözik? És egyáltalán mi köze a lovaspólóhoz?

A szegény nyakkendőárus fiú felöltözteti az elitet

A világ egyik legikonikusabb divattervezője Ralph Lifshitz néven látta meg a napvilágot New Yorkban, 1939-ben. Szülei a Szovjetunióból bevándorolt zsidók voltak, apja festő-mázolóként dolgozott, így elég szűkös körülmények között tudta csak eltartani négy gyermekét és feleségét. Ralphot az iskolában sokat cikizték egyéni stílusa miatt, hiszen az ötvenes években sportzakóban járni Bronxban nem volt éppen megszokott. Középiskolai évei alatt Lifshitzről Laurenre változtatta a nevét, majd két évig a Baruch College-ba járt, amit otthagyott és besorozták katonának, így két éven át az amerikai hadseregben szolgált.

Mi köze van Ralph Laurennek a lovaspólóhoz?

A rövid válasz az, hogy semmi. A hosszabb pedig az, hogy miután leszerelt az amerikai hadseregből, Ralph Lauren a Beau Brummell nevű nyakkendőgyártónak kezdett el dolgozni. Aztán egyszer csak jött a sorsfordító élmény: egyik barátját, Warren Helsteint lekísérte egy lovaspóló meccsre, a játék pedig megihlette és felébresztette a kereskedői énjét. “Ezüst, bőr, lovak, nagy kalapok és a társadalmi elit, amelyről addig nem igazán volt tudomásunk” - foglalta össze a meccset körüllengő benyomásokat  Helstein. Az esemény annyira beindította Lauren fantáziáját, hogy elkezdett dolgozni élete első kollekcióján, amelynek nyomán 1968-ban megszületett a Polo Ralph Lauren márka.

Ralph Laurennek három gyereke van, de csak egyikük szállt be a családi bizniszbe
Ralph Laurennek három gyereke van, de csak egyikük szállt be a családi bizniszbeSusan Wood/getty Images / Getty Images Hungary

Miközben életre kelt a sportosan elegáns, a társadalom krémjét célzó, egyszerű, letisztult vonalairól elhíresült kollekció, Lauren folytatta a nyakkendőkészítést, és közben megnyerte magának a Bloomingdale's áruházat, amely egy év alatt félmillió dollár értékben vásárolt tőle nyakkendőt. A gyors siker azonban nem részegítette meg Laurent, hanem gőzerővel azon dolgozott, hogy a vállalatot bővítse és a brandet erősítse.

1972-ben megnyitotta első önálló üzletét Beverly Hillsben, a Rodeo Drive-on, 1977-ben pedig bemutatta a lovaspólós emblémával ellátott, azóta ikonikussá vált piképólót. Ralph Lauren neve tehát úgy forrt össze a lovaspólósporttal, hogy a tervező sosem űzte ezt a sportot, egyszerűen csak egyet jelentett számára a társadalmi elit sportosan elegáns sikkjével, az amerikai elitegyetemek hallgatói által képviselt életstílussal.

Sőt, mi több, a Ralph Lauren beszállt a teniszbe is: 2005-ben a U.S. Open, 2006-ban a wimbledoni tenisztorna öltöztetője lett. Nem sokkal később, 2008-ban az amerikai olimpiai válogatott formaruháinak tervezését is megszerezte, bár a riói nyári olimpia hivatalos öltözéke miatt jól nekiment a márkának az internet népe, ugyanis a fehér, piros, kék csíkos felső a sötétkék zakó alatt erősen emlékeztetett az orosz zászlóra.

Öltözz úgy, mint egy filmsztár!

Több generációnyi elit járt ilyen stílusú pulóverben
Több generációnyi elit járt ilyen stílusú pulóverbenDirck Halstead / Getty Images Hungary

Ralph Lauren gyerekkorában a mozi fantáziavilágába menekült a szegénység elől, imádta Cary Grantet és Gary Cooper karaktereit, később ezeket a stílusokat fel is használta, amikor 1974-ben Robert Redford ruháit tervezte a Nagy Gatsbyben, vagy amikor Diane Keatont és Woody Allent öltöztette az Annie Hallban. Ruhái azt sugallták, hogy bárkiből lehet filmsztár.

Küzdelem a rák ellen

A 78 éves Ralph Lauren életében kétszer is megjelent a rák: 48 éves korában egy daganatot kellett eltávolítani az agyából, majd 1990-ben elveszítette barátját, a Washington Post divatújságíróját, Nina Hyde-ot. A mellrákkal küzdő újságíró emlékére Ralph Lauren létrehozott egy kutatóintézetet, 2000-ben pedig elindította a Pink Pony kampányt. Ennek lényege, hogy a rózsaszín lovas ruhadarabokból, táskákból, napszemüvegekből befolyó összeg bizonyos százaléka a Pink Pony Alapítványnak megy, amely a New York-i Harlemben élő szegényeknek segít hozzájutni a megfelelő rákkezeléshez. A rákkutatás és a daganatos megbetegedések elleni küzdelmet a milliárdos üzletember globálisan folytatja: párizsi, londoni és japán kórházakat is segít az alapítványon keresztül. 

Ritka kocsik, first ladyk

Oké, hétmilliárd dolláros vagyonból sok mindenre futja, de azért így is kifejezetten figyelemreméltó Ralph Lauren autógyűjteménye, amely a világ egyik legértékesebb kollekciója. A Forbes becslése szerint a 70 autóból álló gyűjtemény legalább 300 millió dollárt ér, van köztük egy 1971-es Mercedes 280 SE, egy 1979-es Porsche 930, a kollekció legdrágább darabja pedig egy 1939-es Bugatti. 2011-ben négy hónapon át tartó kiállításon 17 autót mutattak be Lauren kollekciójából a párizsi Louvre-ban. De Lauren nem csak a régi sportkocsikért rajong, 2015-ben ugyanis vásárolt egyet a Ferrari első hibrid modelljéből, a LaFerrariból is. A hetven autó egyébként mind működik, mert Lauren nem csak simán porolgatja őket a garázsban, hanem rendszeresen meg is járatja őket. Jó sokat vezethet! 

Ralph Lauren a letisztult egyszerűséget kedveli
Ralph Lauren a letisztult egyszerűséget kedveliSlaven Vlasic / Getty Images Hungary

Ralph Lauren ikonikus márkája tehát már félévszázados, amelynek alkalmából nagyszabású divatshow-t rendeznek New Yorkban. A márka Instagramján záporozó kommentekből ítélve sokan izgatottan várják a rendezvényt, vannak azonban olyanok is, akik egyszerűen nem tudják megbocsátani Laurennek, hogy az elnöki beiktatáson Melania Trumpot öltöztette. Hiába viselt korábban Hillary Clinton és Michelle Obama is Ralph Laurent, úgy tűnik, a kommentelők kegyetlenek és ezt a hibát nem nagyon tudják megbocsátani a nagymúltú tervezőnek.

Oszd meg másokkal is!
Mustra