Tábornak indult, de mára fesztivállá nőtte ki magát a Woodstock az Ugaron, amelyet idén hatodik alkalommal rendeznek meg az ópusztaszeri Akhal Ménesen, Szegedtől 20 km-re. A négynapos fesztivál az Anna and the Barbies zenekar szervezése, úgyhogy Pásztor Anna énekest kérdeztük a rendezvényről, meg persze családról, gyerekekről, és művészetről is.
Miben különbözik ez a fesztivál a többi nyári fesztiváltól?
Próbáltuk az irányt már a nevében belőni, ugyanis az én egyik kedvenc zenés filmem a Woodstock. Mindig, amikor nézem, sírhatnékom támad a gyönyörűségtől meg a boldogságtól, az egésznek az életérzésétől. És nem feltétlenül azért, mert hippi, hanem azért, mert egy korlátok nélküli igazságot, szabadságot és emberközpontúságot tükröző film. Ezért szerettem volna nagyon, ha egy kicsi csavarral benne van a fesztivál nevében a Woodstock. Nyilván, mivel nem Amerikában vagyunk, ezért belekerült az ugar, arra utalva, hogy pici is, nem is Amerika, de a miénk.
Tábornak indult, de mára fesztivállá nőtte ki magát, és a célja, hogy a lelkek és a zene lemeztelenedve találkozzon egymással. Akárhányszor lemegyünk, mindig azt tapasztalom, mintha a pszichénket átmosná valami ott leledző, fantasztikus és csodálatos rezgés.
Ópusztaszernél a családomnak van legeltetője akkora területen, ahol három vagy négy Sziget Fesztivált lehetne rendezni. Ez egy fákkal és erdőkkel körülvett, kis tavakkal tarkított legelő. A fesztivál attól annyira emberbarát és zenészbarát, mert itt tényleg jóltartás van.
Mit jelent ez a jóltartás a gyakorlatban?
Arra is gondolunk, hogy a megérkező zenekaroknak ebben az őrületes nyomulásban, ami márciustól novemberig tart, legyen egy kis oázisa. Gigantikus backstage-ek vannak, ahol bográcsban főzünk a zenekaroknak, kézműves söröket csapolunk. Ez az a fesztivál, ahol a zenészeknek is kedve van kifeküdni egy nyugágyra és nézni a holdat meg a csillagokat. A Quimby például mindenféle uniformizmust levetkőzött és úgy zenéltek, mintha tinédzserek lennének, és úgy kellett lepkehálóval összefogni őket a pusztából.
Olyan ez, mint egy ősrockfesztivál, nyomottak az árak, miközben ötven zenekarral vagyunk leszerződve, ők a fesztiválok legnagyobb zenekarai. Fellép a Hiperkarma, a Supernem, Péterfy Bori, lesz Random trip, és 30Y is. Lesz sok beszélgetés is, jönnek filozófusok, irodalmárok, a chillout erdei zónában pedig masszázs, meditáció is várja a közönséget.
És te személy szerint hogyan készülsz erre a fesztiválra?
Mivel én fémjelzem az egészet és a családomhoz is kötődik, ezért gigantikus izgulás van előtte, természetesen ott leszek az elejétől a végéig. Általában lemegyünk a családdal, egy közeli tanyán van szállásunk és a kettő között rohangászok, mint pók a falon. És hát próbálom az idegrendszeremet a maximumra tuningolni, hiszen ez minden szempontból igénybevétel és nem lehet egy napot sem kihagyni.
A gyerekeid hogy bírják ezt a tempót?
Ők mindenféle gyűrődést nagyon jól bírnak, de a levegő telítettségétől függően ők is zsizsegnek, és itt tényleg burjánzik az élet a levegőben. Az is egy nagyon pozitív dolog a fesztiválon, hogy az “offline az új luxus” mottó alatt nyitottunk egy telefon megőrzőt, ahol mint egy ruhatárban, mindenki leadhatja a telefonját akár csak pár órára, akár egy teljes napra és kipróbálhatja, milyen felfelé nézni. És ezt a gyerekek is nagyon élvezik.
Ezek között a körülmények között hogy telik a nyarad? Gondolom nem pihenéssel.
Egyik ismerősöm azt mondta, hogy majd amikor már hullanak ránk a rögök, akkor ráérünk majd pihengetni. Vannak olyan időszakok az ember életében, amikor nem pihenni kell, hanem tolni. Ez a fesztivál olyan, mint egy tűzijáték: millió színekre szétlövődünk és utána boldogan hullunk alá.
Mivel foglalkozol még a fesztiválon kívül?
Hát képzeld el, hogy most a főzés beszippantott teljesen. Ennek persze van egy oka, amit még nem szabad elárulnom, de most erre nagyon fókuszálok. Ez is az érzékekről meg a hedonizmusról szól. Hihetetlen, hogy milyen szinten van összefüggésben a művészet és az élet.
És a hétköznapokban is főzöl?
Én kétfelől is el vagyok kényeztetve, az egyik az, hogy a három generáció együtt él, nálunk az idősebb generáció imád főzni.
Másrészt meg nagyon igénytelen a családom, tehát nálunk nincs ilyen, hogy az asszony főz.
Egyáltalán nem várják el tőlem, hogy minden nap háromfogásos kaja legyen, sőt, mindenki mással van elfoglalva, mint azzal, hogy az étkezés legyen a fő dolog. Mindenki randomra kér amit, és amikor épp szeretne. Mi igénytelenül állunk hozzá az olyan családi modulokhoz is, mint az iskola, az óvoda vagy a bölcsőde, olyan hippiként élünk, ahogy a fesztiválon is valljuk. Így viszont megmaradt a főzés élvezete, nem csoda, hogy a szakácsok és séfek 99 százaléka férfi, mert ők nincsenek ráfeszítve arra, hogy főzzenek.
Ha már a művészet szóba került. Te mikor határoztad el, hogy művész leszel? Volt ilyen pont az életedben?
Egyáltalán nem határoztam el, és nem is biztos, hogy az vagyok, nem tudom, hol kezdődik a művész. Ez szerintem valami olyan jelző, amit arra mondanak, amikor zsigerből valaki valamit tud. Az igazán kapott dolog, a tehetség, az gyerekkortól puttonyban van, azért hálásnak kell lenni, nem pedig dicsekedni vele. És vajmi kevés közöd van hozzá.
Csak viszed a tarisznyádban, van, hogy teher is, néha meg inspirál. de legfőképpen végigrángat az életen. Boldogan vagy tipródva. Ez egyenlő nekem a művésszel. Mindenki más, aki feltornászta magát valamilyen szintre és művésznek mondja magát, az nagyképűség.
