Mi a legfontosabb, amit egy felépülő függőnek szem előtt kell tartania? Erről ír mai cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő. Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Tapasztalatairól, valamint az állam és drogozás viszonyáról a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvben írt bővebben. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.
A rehabilitáción és onnan kikerülve a gyűléseken is gyakran hallottam ezt a szlogent: „Az első dolgokat az első helyre.” Mi ez a hülyeség??? Akkor még nem értettem annyira ennek az értelmét. Úgy éreztem, túlreagálják ezt a dolgot. Munka kell, nő kell, egész nap el kell, hogy foglaljam magam, hogy ne legyen időm a drogra gondolni, azt annyi. Csak ki kell majd törölnöm a „helytelen gondolatokat”, nem szabad „arra” gondolnom, aztán minden működni fog magától. És persze csak akarni kell.
Úgyhogy ennek megfelelően nagy elánnal vetettem bele magam több év kihagyás után a nagybetűs életbe. Én lassan tanulok, ám gyorsan felejtek. Amit a rehabon tanultam, hamar kopott. Ez alapjában véve természetes folyamat, hiszen a kezelésben, rehabilitáción extra töménységben kaptuk hosszú időn át a felépüléssel kapcsolatos „okosságokat”, ám aztán jön az élet a maga feltételeivel, nehézségeivel: munkakeresés, családi dolgok, régi barátok, nők kényszeres hajkurászása, munkahelyi konfliktusok, időhiány, a pénztelenség, a „semmire sem vagyok jó, a mindenki jobb nálam” érzése. Ezek hamar felülírják a rehabon tanultakat.
Ez történt velem is. Minden fontosabb lett, mint a józanság, rövid időn belül vissza is estem alkohollal. Igazából már az első munkahelyemen megittam az első pohár bort egy céges összeröffenésen, és rövid időn belül már rendszeresen iszogattam… Erről a visszaesésről már írtam korábban. Ha most megkérdeznek, mi van az első helyen az életemben, nem a gyerekeimet, nem az anyámat, nem a párkapcsolatomat vagy a munkámat mondom, hanem a józanságomat, és bizony ez sok embernél kicsapja a biztosítékot.
Hogyan értem én ezt? Nem azt, hogy ne dolgozzunk, ne szeressünk, hanem azt, hogy ahhoz, hogy dolgozhassunk, szerethessünk, törődhessünk a gyerekünkkel, stabil józanság szükséges, annak megtartásához a felépülésnek kell az első helyen lennie. Minden egyéb ebből következik. A rehab, a kezelés csak egy jó alap, amit meg is kell tartani, ehhez pedig az egyéb dolgokat alá kell rendelni, bármennyire szarul és önzően hangzik is, különben jön a visszaesés, és könnyen belátható, hogy úgy oda újra a munkahely, a felelős szülői szerep, az egzisztencia, a párkapcsolat.
Én gyakran kérdezem a kórházi csoportjaimon a klienseimet, mik a preferenciáik? Mik a céljaik? Mitől maradnak majd józanok? Mit kell majd másképp csinálniuk? Sokszor ezek a válaszok:
- „Szerelem kell, szerelmesen sosem drogozok…”
- „Majd nem gondolok rá”
- „El kell felejtenem”
- „Ki kell bírnom”
- „Ha lesz pénzem, akkor minden rendbejön, akkor tuti nem fogok inni, drogozni!”
- „Majd mostantól minden másképp lesz”.
- „Elhatároztam, hogy soha többé nem fogok inni, úgyis csak döntés kérdése az egész!”– mondják, és máris mindent ugyanúgy csinálnak, mint annak előtte.
A munkám során azt is tapasztalom, hogy a függők nem követik a „lassan siess” elvet, minél előbb akarnak mindent bepótolni:
Egyik napról a másikra jó munkaerők, példás szülők, szeretők, férjek és feleségek akarnak lenni, mindent akarnak, de azt azonnal, csak épp a saját felépülésükről feledkeznek meg nagyon gyorsan. Pillanatok alatt megfordul a sorrend. Az a tapasztalatom, hogy amit nem kezdenek el működtetni a kezelés során, azaz ha nem kezdenek el minél előbb kinti önsegítő csoportokra járni, ha a felépülési munka nem válik napi rutinná, azt kinn már jóval nehezebb elkezdeni, ezért tartom nagyon fontosnak, hogy már a kezelés alatt beépüljenek a felépülő sorsközösségbe. Egyedül nem megy.
