A drogokról lejönni nemcsak kemény, de félelmetes is. Erről már korábban is írt Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő, aki most a józan szórakozással kapcsolatos félelmeit osztotta meg.
Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Tapasztalatairól, valamint az állam és drogozás viszonyáról a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvben írt bővebben. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.
"A droghasználatom megkezdése előtt tele voltam gátlásokkal, szorongásokkal. Nem tetszettem magamnak, bénának éreztem magam, hiába álldogáltam pózokat váltva a tükör előtt. Féltem megszólítani a nőket, mindig én rúgtam be a legjobban, míg a barátaim elvitték a legjobb csajokat. Egyszóval nyomorultnak éreztem magam. Ezeket az érzéseket később a szerek remekül oldották, mindjárt fesztelenebbül éreztem magam, könnyebben ment a bulizás, oldottabbá vált a kommunikációm, nem ültem kukán, míg mások ontották a poénokat. Megjött a valahová tartozás érzése is, lett egy közösségem, ráadásul a szex is élvezetesebb volt. Szóval leszögezhetjük, drogokkal majdnem minden jobban ment. (Eleinte).
Sok fenntartásom volt józan élettel kapcsolatban. Nem fogom tudni többé magam jól, felszabadultan érezni szerek nélkül. Gátlásos vagyok. Hogyan fogok bárkit is megszólítani? Kivel fogok elmenni egyáltalán bárhová? Otthon fogok majd rohadni, míg mások élvezik az életet…
Tartottam attól, hogy hanyagolnom kell majd a korábban szeretett zenéimet, mert azok ún. „drogos” zenék, és némelyek óva intettek attól, hogy ugyanazokat a zenéket hallgassam majd józanul, mint a használatom alatt. Lehet, hogy ezentúl majd csak Balázs Palit hallgathatok?
Vagy hogy józanul nem fog működni a zene, persze én megfelelésből mégis maradok – ciki idő előtt lelépni -, vagy ha éppen működne, akkor a közeg miatt fogok visszaesni, mivel a partikon sok józan ember nem rohangál.
Nem volt ok nélküli az aggodalmam: gyakorlatilag korábban nem szexeltem, nem szórakoztam józanul, mindig volt bennem valami tudatmódosító. Mindezt megfejelte az az elképzelésem, hogy drogok nélkül kurvára szürke lesz minden, az átlagemberek „unalmas” élete hervasztó lesz számomra. Senki nem fogja rámnyitni az ajtót, a kutyát sem fogom érdekelni, hiszen nem árulok drogokat… Bye-bye bulizás, zene, flörtölés…
Azért érzem ezt fontos témának, mert a klienseim közül - különösen a fiatalok - sokan fogalmaznak meg ilyesféle félelmeket. Az én életemben a zenének mindig is nagyon meghatározó szerepe volt. Akkor is, most is. A kis lázadásaim is mindig valamiféle zenei irányzathoz voltak köthetőek (rock, punk, alternatív, techno). Némely megtért drogos avval riogatott, hogy el kell majd tüzelnem a régi kazettáimat, lemezeimet, miközben nagyon komoly gyűjteményem volt belőlük, és javarészét most is nagyon szeretem, bár a használat során gyakorlatilag az összeset ellopták, vagy el kellett adnom cuccért.
Az eleje nagyon nehéz volt. A rehabon is folyton pörögtem ezen a témán, egész addig, amíg - a vége felé -, lehetőséget nem kaptam, hogy kimenjek a Szigetre egy napra. Vagy-vagy alapon. Túlélem vagy sem. Túléltem, ám rettenetes volt, szétparáztam magam, annyira szorongtam a régi jól ismert parti közegemben, a Tilos sátorban. Konkrétan a sátor szélén közlekedtem riadtan. Józan embert magamon kívül nem láttam, viszont többen szólítottak meg, akik ismertek korábbról, van-e eladó anyagom… Vert seregként kullogtam vissza a rehabra. Amikor kijöttem a rehabról, baráti fölépülő társak hiányában egyedül jártam az éjszakát, józanságomat komolyan veszélyeztetve. Ez alkohollal való visszaesést is eredményezett.
A piálást még időben sikerült abbahagynom, beláttam, nem megy a kontrollált ivászat. Most úgy látom, hogy ha jó a zene, működik az szer nélkül is. Hasonlóan extatikus pillanatokat sikerült megélnem tisztán, amiket korábban úgy gondoltam, csak drogok által átélhető. Azóta józanul járok el, megfelelő társaságban. Hála Istennek a felépülő közösségemből vannak hasonló ízlésvilággal rendelkező társaim, nem kell egyedül eljárnom. Így nem kell meghasonulnom magammal, nem kell megtagadni szükségleteimet. Sokat járunk el a párommal is szórakozni, kulturálódni, sokkal többet, mint bármikor azelőtt. Megvan a hasonló ízlésvilág, érdeklődési kör. Kinyílt újra a világ.
Mit csinálok másképp? Figyelek a határaimra, és a szükségleteimre. Alkoholmentes sört nem iszom, mert beindítana, várnám a hatást is, nemcsak az ízt. Energia italt csak korlátozottan fogyasztok, nem hiányzik az üres feszülés érzése.
Ha elfáradok, hazamegyek, a holtponton korábban speeddel vagy kokainnal könnyen át tudtam lendülni. Mára a barátiköröm kicserélődött, magamfajta felépülőkkel függőkkel járok rendszeresen bulizni, nem magányosan, egyedül. Akikkel megyek, szintén nem használnak semmit. Ha a buliban nem érzem magam komfortosan, ha nem jó a közeg, vagy épp nem jön be a zene, elmegyek, van választásom. Nincs kényszer, nincs őrület. Előfordult már, hogy egy kedvenc dj-t nem vártunk meg, pedig miatta mentünk, mivel a jóval a kiírt időpont után kezdett volna, azaz hajnali egy helyett háromkor. Hiába volt a drága jegy, eljöttünk.
A végső konklúzióm tehát az, hogy nem igazolódtak be a korábbi előfeltételezéseim. Működik az élet drogok nélkül is! Lehet józanul is bulizni, élvezni a zenét, extatikusan táncolni, koncertekre járni, kikapcsolódni. Van élet az „élet” után is."
