Volt idő, amikor igazán eseményszámba ment, ha egy új Jim Jarmusch film jelent meg, és ez ugyan jó régen volt, de azért még most is felfigyelnek az őt ismerők, ha új munkával jelentkezik. A 2013-as vámpírmese, a Halhatatlan szeretők után azonban egy egészen más történettel állt elő, amiben mindennel megbékél a világon, hőse pedig egy kisvárosi buszsofőr, aki, egyebek közt, gyufákról ír szerelmes verseket. Bár foglalkozása ellenére rendkívül művelt és ért is a költészethez, nincsenek művészi ambíciói, egyszerűen csak boldog, ha az érzéseiről írhat. Szereti a világot és legfőképp csinos, fiatal feleségét (az iráni származású Golshifteh Farahani) szereti, aki odahaza a lakástextileken és süteményeken éli ki saját, igencsak túlbuzgó művészi énjét.
Úgy képzelem, hogy Jim Jarmusch így szeretne nyugdíjba menni, egy kisvárosban, ahol mindenkit ismer, ahol nincsenek rossz emberek, és ami mégsem egy porfészek. A címbéli Paterson egy valóban létező, New Jersey állambeli, veretes irodalmi hagyományokkal rendelkező kisváros és a szerény buszsofőr neve is egyben, és ez a kettősség határozza meg a filmet. Hősünk, aki nap mint nap ugyanazt az útvonalat járja, sok mindent duplán lát, mindenhol ikrek tűnnek fel, sok minden ismétlődik és mindenki párban jár. Erre persze rá kell szépen hangolódni, mert Jarmusch humora olyan leheletfinom, hogy néha észre sem lehet venni, hogy viccel, és számos utalás nyilván elveszik a magyar közönség számára.
Ha szeretné tudni, milyen Adam Driver Jim Jarmusch bölcs és költői alteregójaként, olvassa el a teljes kritikát a Port.hu-n!
