Egy rongyszedő fiából lett legendás ökölvívó, Van Gogh és Spartacus

Olvasási idő kb. 10 perc

Eleinte gyakran alakított lázadó, a társadalommal szemben álló figurákat és kemény fickókat, de a civil életben is nehezen kezelhető, öntörvényű ember hírében állt. A legmélyebb nyomorból küzdötte fel magát a csúcsra: hatvan éves színészi pályája alatt több mint 90 nagy sikerű filmben szerepelt és a huszadik század mozifilmjeinek egyik halhatatlan alakjaként ünneplik. Kirk Douglas egy ideje már visszavonultan él Beverly Hills-i otthonában és ma, 2016. december 9-én ünnepli századik születésnapját. A nosztalgiázás kedvéért bestsellerré vált önéletírásaiból és interjúiból idézzük fel a színész legkedvesebb emlékeit.

Nyomorból a csúcsra

A színész, akit egy világ ismert meg Kirk Douglasként, 1916-ban Iszur Danyielovics Gyemszkij néven született meg fehérorosz zsidó bevándorlók egyetlen fiúgyermekeként (hat lánytestvér mellé) a New York állambeli Amsterdamban. Szerény körülmények között éltek, ezért már gyerekként alkalmi munkákat vállalt, hogy kisegítse a családot, tehetségével és szakmai kapcsolataival azonban idővel sikerült kitörnie a szegénységből. A főiskolán már elég világos volt, mi az erőssége: gyakran szerepelt színjátékokban és számos díjat is nyert. Ekkor döntötte el, hogy profi színész lesz, és a nagy némafilmsztár, Douglas Fairbanks előtti tisztelgésből felvette a Kirk Douglas művésznevet. Miután a második világháború alatt befejezte tanulmányait az Amerikai Drámaművészeti Akadémián, egy időre bevonult a hadseregbe. A Broadway színpadán láthatta először a nagyközönség, de első filmszerepe, a Martha Ivers furcsa szerelme (1943) hozta meg számára az első valódi sikereket. Igazán ismertté és elismertté azonban A bajnok ökölvívó figurája tette: innentől kezdve nem volt megállás, Douglas sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket, Oscar-jelöléseket és kitüntetéseket, ma pedig már a huszadik század mozifilmjeinek egyik halhatatlan alakjaként ünneplik

A filmeket aztán a színész izgalmas és részletgazdag önéletírásai kezdték felváltani; a megkapóan őszinte A rongyszedő fia sikere után ontotta magából a bestsellereket. Douglas kétszer nősült és négy fia született, akik közül a legidősebb, Michael hírneve ma már túlszárnyalja az övét. Kirk Douglas túlélt egy légi szerencsétlenséget - amikor helikoptere repülőgéppel ütközött - és egy agyvérzést, mindkét térdét műtötték már, szíve pedig évek óta pacemakerrel működik. 1996-ban, 80 éves korában, a soha el nem nyert Oscarok helyett életmű-Oscar-díjban részesült. Meghatottan, frappáns szavakkal köszönte meg a nagy kitüntetést: „Látom négy fiamat a nézőtéren. Büszkék az öregükre. Én is büszke vagyok. Arra, hogy Hollywood része lehettem fél évszázadon át.”

Hitt magában – és jókor volt jó helyen

„Soha nem éreztem, hogy színészként egy bizonyos imázst kellene követnem és tükröznöm a nézők felé, de egyszerűen vonzanak a kihívást jelentő, stimuláló szerepek és a kevésbé szerethető karakterek. A bajnok Midge Kelly-je talán a filmvilág legelső antihőseinek egyike. Kramer és Forman (a film rendezői) kételkedtek abban, hogy el tudom-e játszani egy profi bokszoló szerepét, miután látták a Martha Ivers furcsa szerelmét és az A letter to Three Wives című filmet. Az egyikben gyenge kerületi ügyészt, a másikban pedig egy érzékeny tanárt alakítok... Levetettem az ingemet és feszítgettem nekik a mell- és karizmaimat, hogy lássák, képes vagyok egy bunyóst is eljátszani. Végül rábólintottak. Valószínűleg én voltam az egyetlen srác Hollywoodban, akinek le kellett vetkőznie egy szerep kedvéért.”

A bajnok 1949-ben került a mozikba és elsöprő sikert aratott. „Egy csomó ügynök eljött a premierre, hogy lássák a bukásomat, ők ugyanis meg voltak róla győződve, hogy nem nekem való ez a szerep. Csóválták is a fejüket, amit először félreértettem; azt hittem, pocséknak tartják a filmet. Aztán kiderült, hogy a heves fejrázás azt jelentette, Ejha, micsoda alakítás!” - emlékezik vissza a színész.

A munkában soha nem ismert határokat

„Élveztem a közös munkát Billy Wilderrel. Nagyszerű írónak és rendezőnek tartottam, aki soha nem fogyott ki az anekdotákból és a poénjai valahogy mindig tökéletesen sültek el. A megbilincseltek szereplőválogatása kapcsán is gyakran emlegetett egy sztorit. A filmben (a két főszerepet végül Sidney Poitier és Tony Curtis kapta meg) egy fehér és egy fekete férfit együtt tartóztatnak le. Az előkészületekről így mesélt a rendező: Először Marlon Brandót kértük fel az egyik szerepre, aki belement, de kikötötte, hogy ő szeretné alakítani a fekete férfit. Ezután Robert Mitchumhoz mentünk, akinek a reakciója ez volt: 'A pokolba is, nem fogok egy filmben szerepelni egy négerrel!' Így aztán Kirk Douglast is megkérdeztük, vállalná-e az egyik főszerepet, erre ő: 'Hogyne, de én akarom játszani mindkét szerepet!'

Önéletírása alapján különösen nagy hatással volt rá a Van Gogh életéről szóló A nap szerelmese forgatása: "Ez a szerep már-már átírta a színészetről szóló elméletemet. Számomra a színészet fegyelmezett illúzióteremtést jelent, vagyis azt, hogy nem veszítheted el magad a karakterben, akit alakítasz. Ez ugyanis a közönség feladata. Amikor szerepet játszol, az adott karakter gondolatait és érzéseit kell átadnod, de ahogy vége a forgatásnak vagy lejössz a színpadról, leveted az álarcot és újra magad vagy, azaz a kontroll a te kezedben van. Van Gogh alakítása közben azonban nagyon közel álltam ahhoz, hogy elveszítsem magam a szerepben. A forgatás ideje alatt olyan nehéz lábbeliket hordtam, amilyeneket Van Gogh is viselt. Az egyik cipőt soha nem kötöttem be, amitől úgy csoszogtam, ahogy a valóságban a festő is. A feleségemnek még a forgatás után is sokszor kellett figyelmeztetnie, hogy leszokhatnék már erről a furcsa járásról. De többször kaptam magam azon is, hogy ellenőrzöm, megvan-e még mind a két fülem...”

Walt Disneytől is sokat tanult

„A Némó kapitány volt az első Disney-film élő személyekkel. Walt bácsi elképesztően lelkes, tehetséges és mindig vidám figura volt; teljesen belemerült Disneyland tervezésébe, ami 1955-ben nyitotta meg kapuit. Megmutogatta nekem a rajzfilmek vázlatait és elvitt egy-egy körre a járműveken, amik a filmekhez készültek. 'A filmes kellékeket általában egyszer használják, pedig nagyon masszívak, jó minőségűek és sokba kerülnek. Ez nem pénzkidobás?' - utaltam a tengeralattjáróra a Némó kapitányból. Okosnak hittem magam, ám kiderült, hogy Walt már jóval előrébb járt, a tengeralattjárót ugyanis úgy tervezte meg, hogy azt a film után is tudja hasznosítani, méghozzá Disneylandben. Benyújtotta a számlát a film készítőinek, aztán elhelyezte a kelléket a vidámparkban.”

Kedvenc szerepei

Kirk Douglas volt egyike azon hollywoodi színészeknek, akik elsőként váltak független producerré és saját céget alapítottak. „Anyám után a Bryna Productions nevet adtam a vállalatnak. Elképzeltem, ahogy a reklámban a logó közepén egy régimódi, ovális képen feltűnik édesanyám arca. Egy bevándorló asszonyának portréja, akinek soha nem volt lehetősége tanulni, azután sem, hogy végleg letelepedett Amerikában. Hét gyerek mellett a levelező tagozat sem jöhetett szóba. Aztán elsőszülött fia színész karriert fut be és megalapítja saját produkciós irodáját, a Brynát. Amikor anyu megtudta, élete leghosszabb levelét írta meg nekem, ez állt benne: Isten áldjon meg, fiam. Anya. Még mindig őrzöm az emlékeim között.” Különösen termékeny időszak volt ez, amikor olyan nagy sikerű mozifilmek születtek, mint Az indián harcos, a Vikingek, A dicsőség ösvényei, a Spartacus, Az utolsó cowboy, a Pisztolypárbaj, a Végső visszaszámlálás vagy a Kemény fickók.

„Nagyon lázba hozott egy Spartacus-film készítésének a lehetősége, egyszerűen muszáj volt megcsinálni – ott és akkor, a McCarthy-korszakban. Büszke vagyok rá, hogy a Spartacus hitelt adhatott egy feketelistás forgatókönyvírónak, Dalton Trumbónak. (A Joseph McCarthy szenátorról elhíresült korszakban számos hollywoodi színész és forgatókönyvíró került feketelistára vélt kommunista szimpátiája miatt. A szerző akkoriban csak álnéven dolgozhatott, ám Douglas igazi nevén szerepeltette a stáblistán.) Fiatal voltam és bolond, de ez tökéletes időzítés volt. Nemcsak élvezhető, de kifejezetten sokatmondó film születhetett meg így” – nyilatkozta néhány éve a Hollywood Reporternek. 

„Éppen egy nagy hóvihar dúlt aznap éjjel, amikor a Warner Színházban leadták a Spartacust. Kennedy elnököt ez nem zavarta, kiosont a Fehér Házból, hogy eljusson a vetítésre. Felajánlottam neki egy kópiát, de csak annyit mondott, hogy nem tud várni, azonnal látnia kell a filmet. Később Bobby Kennedy azzal ugratott, milyen szerencsés vagyok, hogy az elnök ekkora rajongóm volt” –idézi A rongyszedő fiában.

A teljes, cenzúrázatlan Spartacust 1991-ben restaurálták. A négy Oscar-díjat nyert film egykori bemutatóján nem láthatta közönség azt a homoerotikus jelenetet, amelyben a gazdag római polgárt alakító Olivier megkéri fiatal félmeztelen rabszolgáját (Tony Curtis), hogy szálljon be vele a kádba és segítsen neki lefürödni.

“Dalton Trumbo írta Az utolsó cowboy forgatókönyvét is, amiben egy szót sem kellett megváltoztatnunk. Nem volt kasszasiker, inkább amolyan kultfilmnek nevezhető, de mindig is ezt tartottam a legjobb munkámnak. Különösen tetszik benne a főhősnek a lovához fűződő viszonya, és persze az az üzenet, hogy ha megpróbálsz egy igazi egyéniség lenni, a társadalom előbb-utóbb meg fog törni” – vallotta Douglas.

Nincsenek véletlenek...

„Imádtam Ken Kesey regényét és benne Randle P. McMurphyt. Eltökélt szándékom volt, hogy megfilmesítsem a történetet és én játsszam benne a főszerepet. Tisztában voltam vele, hogy sem a könyv, sem a színpadi változat nem aratott nagy sikert, de arra nem gondoltam, hogy több mint tíz évig tart majd, mire a Száll a kakukk fészkére a mozikba kerül" - írta a színész, aki ekkor már évek óta a filmjogok birtokában volt, de mire megkezdték a forgatást, már túl öregnek érezte magát a főszerephez. Douglas zokon vette, hogy Milos Forman soha nem válaszolt a levelére, amiben felvetette a rendezőnek, hogy együtt dolgozhatnának a filmadaptáción. Csak jóval később, egy a fiával történt beszélgetés során derült, ki hogy miért nem érkezett válasz. (Végül Michael Douglas lett a film producere, aki egy Oscar-díjat is bezsebelt a munkájáért.)

"Megvan már, hogy ki rendezi a Száll a kakukkot? – kérdeztem a fiamtól. 'Nem hiszem, hogy ismered, apa. Egy elég tehetséges fickó Csehszlovákiából, Milos Formannak hívják' – mondta. Ekkor esett le, hogy Milos soha nem kapta meg a könyvet, amit nyolc éve postáztam neki (egy kommunista országban nem véletlenül nem érnek célba a küldemények), de kellemes meglepetésként ért a hír, mert mégis mekkora esély van rá, hogy Michael ugyanazt a rendezőt kéri fel az együttműködésre, akit én szerettem volna?! Soha nem beszéltünk erről azelőtt” – idézi fel idősebb Douglas, aki sokkal több pénzt keresett ezzel a mozifilmmel, mint bármelyik színészi munkájával. Később azt is bevallotta, hogy még mindig inkább visszaadna minden egyes centet a bevételből, ha ő játszhatta volna McMurphy szerepét.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek