Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mundruczó rendezése a Trafóban Láng Annamáriával még mindig nagyot üt. Ma külföldi barátainak is eldicsekedhet vele!
2012-ben mutatták be, megjárt megannyi külföldi színházat majd hazatért Mundruczó Kornél (és J. M. Coetzee, és a Proton Színház) Szégyene, hogy itthon újra levegye a lábáról a közönséget. És bár a 28-ai elődás immár a 65. volt, a frissessége és sokkoló ereje még ma is pontosan ugyanolyan, mint a bemutatója napján volt, amihez persze az is hozzájárulhatott, hogy hosszú kihagyás után Láng Annamária most vette vissza a főszerepet Tóth Orsitól.
Mundruczó zsenialitása abban az egyszerűnek tűnő tényben rejlik, hogy úgy sokkol, hogy közben élvezhetővé teszi a látottakat és úgy veszi el a néző életkedvét, hogy közben szórakoztat is. Pedig amit üzen, annak minden pillanata véresen komoly és röhejesen valódi, de amikor sírni kéne, mégsem jönnek a könnyek.
A J. M Cotzee regényadaptáció főhőse egy, a poszt-apartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító fehér professzor, David Lurie (Zsótér Sándor), aki viszonyt kezdeményez tanítványával. A lány, Melanie (Wéber Kata) elárulja kapcsolatukat, így a tanárt kirúgják, ekkor felkeresi lányát (Láng Annamária) vidéken. A leszbikus lányt többen megerőszakolják, ráadásul teherbe is esik, de ahelyett, hogy otthagyná szegényes birtokát, inkább marad és magát teszi rabszolgává.
Mundruczó elemeli a történetet, mert őt a regény olvasása által bekövetkező hatás izgatja, ezért egy pillanatra sem engedi el a nézőt, inkább játszik vele, mint macska az egérrel. A színészek így gyakran szólnak ki a nézőtéren ülőkre, ezzel is kierőszakolva, hogy véleményt formáljanak a látottakról, és a darab 130 perce alatt feltehetően a takarás mögül is figyelik a nézői reakciókat, amik olyannyira változatosak, hogy a társaság a darab végére még egy vastapsot is csak több perc után képes összehozni.
Mert nehéz ítélkezni a szereplők felett, akiknek kórusa hol fehér, hol fekete, hol kutya képében a legkomolyabb zenékre (Szemenyei János) őrül meg saját demagógiájától Ágh Márton fantasztikusan precíz diszletében. Nagy kár, hogy 2012 (vagy 1999, a könyv születése) óta a történet mit sem veszített aktualitásából. Sőt, talán mostanra még jobban elmérgesedett a helyzet, hiszen az idegengyűlölet és valódi gondolatok nélkül történő üres fecsegés és utálkozás, a másik hibáztatása régen volt ennyire terítéken, mint ma.
Ma este még elgondolkozhat rajta ön is, ráadásul akkor is, ha nem beszél magyarul, mert a mai előadást feliratosan adja a Trafó. Nyolckor.
