Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ma kerül adásba a kultsorozat 4 új része, összeszedtük, miért olyan fontos ez.
Olyan családban nőttem fel, ahol elvből nem volt televízió (ez jó is meg rossz is műveltségemre nézve), ezért a legtöbb kultsorozattal való megismerkedésem története úgy kezdődik, hogy… egyik barátomnál voltam vendégségben. 17 évesen éppen életemben először sikerült kiharcolni, hogy az aktuális fiúmnál töltsem a vasárnapot (közös ebéd a szülőkkel, minden), amikor szívem szerelme egyszer csak fogott egy tál csipszet és közölte, hogy irány a tévé, mert mindjárt kezdődik a Szívek szállodája. Én pedig álltam ott tök csalódottan, és csak néztem, hogy mi….? Micsoda? Miket nézel te? Mi ez, valami latin szappanopera?
Nyilván sejtik, hogy a folytatásban közlöm, életem egyik legjobb döntése volt erőt venni magamon és leülni mellé megnézni a Szívek szállodáját, ami sanszosan a legértetetlenebbül ostobán fordított cím, mert sem a tartalom, sem a cím célközönségének igényeit nem elégíti ki (oké, az eredeti sem túl frappáns, de legalább kifejező). Mindegy, a lényeg, hogy elkészült, és legendássá vált, és ma, 2016 november 25-én a Netflix feltámasztja, hogy négy új rész erejéig újra belevethessük magunkat a fiktív connecticuti kisváros, Stars Hollow kalandjaiba. Most pedig, a rákészülés és nosztalgia jegyében, és mert szeretünk listázni, összegyűjtöttünk pár okot arra, miért imádjuk a Gilmore Girlst. Persze nem biztos, hogy mindenki ugyanezek miatt rajong a sorozatért, lehet még ezer más indoka rá, szóval ha valamit még hozzátenne, írja meg Facebook-oldalunkon kommentben!
Mert a szereplők sablonosak, mégis meglepőek
A jó vígjátékok karakterei általában két-három tulajdonsággal leírhatóak, ez a műfaj jellegzetessége. Túltolt, kétdimenziós karikatúrák: a Gilmore Girlsben azonban már a főszereplőválasztás is bátor. Lorelai Gilmore, az egyedülálló anyuka, aki egyszerre pasizós, bizonytalan, felnőni sose képes, mégis erős, bátor, ambiciózus és önálló szinte tankönyvszerű megjelenítése az Y-generációs szülőknek (a pasizós szálat kivéve nem is csak a szingli anyáknak). Lánya, a tinédzser Rory pedig minden, amit nem látunk a menő lányokat felsorakoztató tinifilmekben: megszállottan tanulásmániás, már gyerekkorában a Harvardra akar menni, ideálja Hillary Clinton, az irodalom jobban érdekli, mint a fiúk, és soha nem fogyókúrázik. A szereplők egyszerre különlegesek, mert a műfajban nem megszokott figurák, mégis megvan bennük az a kellemes karakterjelleg, ami alapján könnyen beazonosíthatjuk és szerethetjük őket.
Mert van benne egy csomó probléma
A Gilmore Girls alapvetően egy feelgood sorozat, de ettől függetlenül az, ahogy ifjabb és fiatalabb Lorelai végigbotladozzák az éveket, az mindenki számára ismerős lehet. És nem tökéletes az életük: felmerül mindenféle, számunkra is ismerős probléma, amiket meg kell oldani, egzisztenciális paráktól kezdve odáig, hogy mit vegyenek fel randira; de előfordul, hogy elárulnak valakit, vagy csalódást okoznak, vagy nekik okoz valaki csalódást, vagy túl kell lendülni egy régi sérelmen, esetleg össze kell szedni a bátorságot és megtenni valamit, amihez nem fűlik a foguk… A Gilmore Girls életszerű, és úgy életszerű, hogy közben vigasztal is: mert végül mindig kiderül, hogy ha bőgés és szívfájdalmak árán is, de képes vagy rá és meg tudod tenni.
Mert vigasztaló, de nem nyálas
Annak ellenére, hogy a problémák előbb vagy utóbb megoldódnak, és az emberek egy fokkal mindig rendesebbek a Gilmore Girlsben, mint a valóságban, és hogy Stars Hollow maga a földi paradicsom, a Gilmore Girls tele van üdítően nyers cinizmussal és folyamatos önreflexív poénokkal. Lorelai egyfolytában ontja a szellemességeket és beszólásokat, nyers humorának pedig kiváló célpontja saját maga, a lánya, a szituációjuk, a fájdalmaik és csalódásaik is. Annak ellenére, hogy a Gilmore Girls tipikusan az a sorozat, amit az ember tényleg vasárnap, kockás pléd alá vackolódva néz, forgatókönyvírója, Amy Sherman Palladino nem nézte hülyének a nézőit, és úgy gondolta, egy derűs sorozat nem szükségszerűen jelent egyet a nyálas, buta sorozattal.
Mert nem tolja túl sem a feminizmust, sem is pc-t, csak úgy simán humanista
Palladino számára egyszerűen mindegy, hogy férfi vagy nő, idős vagy fiatal, fehér, fekete, ázsiai, kövér vagy sovány, vagy bármilyen egyéb a szereplője. A Gilmore család történetében is vannak generációs ellentétek, ebbe pedig bele van kódolva férfi-női szerepek változása is, ami többször visszatérő konfliktusforrás. De Palladinonál bármi megtörténhet bárkivel: szerelembe eshet, hűtlen lehet, új életet kezdhet, gondjai lehetnek az identitásával, a választásaival, lehet elégedett vagy elégedetlen, akár férfi, akár nő, akár 15, akár 75 éves, akár a 16 éves koreai Lane, akár a 60 körüli nagymama. Bár a tapasztalataink mértéke nő az évtizedekkel, a problémák és belső küzdelmek, amiket átélünk, nagyon hasonlóak, és ugyanannyira fontosak számunkra minden életkorban. Ahogy Palladino megengedi a nők számára, hogy anélkül legyen ambíziciózusak, határozottak és okosak, hogy ez bármiféle módon gyengítené a nőiességüket, ugyanúgy a férfi karakterei számára is fontos az érzelmek világa, az identitás, mutatnak gyengeséget, és „lelkiznek” annyit, mint a nők. És vica versa. De ugyanez vonatkozik az etnikumokra, vagy éppen a molettebb szereplőkre: nincsenek se háttérbe szorítva, se erőltetetten másképp kezelve. Ettől lesz az egész sorozat olyan idillien harmonikus, hiszen pontosan így kéne gondolkodnunk a különböző emberekről, ennyire egyszerű és magától értetődő toleranciával.
Nagyon sokféle kapcsolat létezik, és mind boldoggá tud tenni
Azért valljuk be romi meg minden, de azért elég unalmas és egysíkú, hogy a nőknek szóló sorozatok javarésze arról szól, hogyan lehet jól bepasizni aztán uccu férjhez menni. A Gilmore lányok üdítő újdonsága, hogy bár ők is fiúznak kisebb-nagyobb sikerrel, de nem ez, vagy nem csak ez áll a sorozat fókuszában. Ott van például az egymáshoz fűződő rendkívül bensőséges kapcsolatuk, ami mindkettőjük számára a legfontosabb; Lorelai szüleihez fűződő viszonya; és az a rengetegféle kapcsolat, amit kiépítettek maguk körül. Barátságok, haverságok, régi exek, a közelmúlt exei, fiúk akikkel nem jövünk össze, fiúk akikről fogalmunk sincs, mit gondoljunk, példaképek, tanárok, alkalmazottak, szomszédok és munkatársak, Kirk – a Gilmore Girls kapcsolatai sokrétűek és differenciáltak, és rámutatnak arra, hogy ezerféleképpen viszonyulhatunk egy másik emberhez, és hogy a legfurcsább kapcsolat is lehet kielégítő, ha mindkettőnk számára működik.
Mert jó a szinkron
A Gilmore lányok híresek a dumájukról: nincs még egy sorozat, ahol ilyen gyorsan és ennyit beszélnének, ráadásul Palladino a nyers cinizmus mellett rengeteg pop- és mindenféle kulturális utalást adott a művelt, olvasott, ráadásul film- és zeneőrült anya és lánya szájába. A magyar nyelv sajátosságai miatt (jóval lassabb és terjedelmesebb), a poénok egy része sajnos elveszett a szinkronizálás folyamán, ezért angolul tudóknak mindenképp érdemes legalább egyszer eredeti nyelven is ledarálni a sorozatot. Szerencsére azonban a Gilmore Girls szinkronja, azaz Pápai Erika, Bogdányi Titanilla és a többiek alakítása tökéletesen eltalált klasszikus lett (a Jóbarátokéhoz hasonlóan), sokan nem is tudjuk nem szinkronosan nézni.
Mert példaképeket találunk benne
Annak ellenére, hogy a Gilmore lányok nagyon nem tökéletesek, a hibáikból tanulni képes, jó emberek. És ha alaposan megnézzük a sorozatot, a legtöbb karakter ilyen benne. Márpedig, akármilyen ósdi is ez a hozzáállás, jó dolog, ha az a szereplő, akivel a leginkább azonosulunk egy sorozatban vagy filmben, arra ösztönöz minket, hogy jó emberek legyünk, vagy legalább próbáljuk meg.
És mit várhatunk az új részektől?
November 25-én jönnek a Netflixre, sajnos csak négy lesz belőlük, de a régiekkel ellentétben ezek egyórás részeket jelentenek. A történet egy évet ölel fel, a részek évszakonként játszódnak. Mivel a Netflix egyben kinyomja mind a négyet, akár egyben le is lehet darálni őket, kérdés érdemes-e. A folytatásról egyelőre senki sem beszél.
A régi szereplők közül majdnem mindenki benne lesz, a Lorelai édesapját játszó Edward Herrmann kivételével, ő sajnos 2014-ben elhunyt. De szerencsére a Sookie-t játszó Melissa McCarthyt is sikerült visszacsábítani, aki talán az egyik legfoglalkoztatottabb színész lett azóta a szereplők közül. Visszatér Rory összes expasija, Dean, Jess és Logan, vagyis újra fellángolhat a nagy vita (te melyik csapatban vagy?), amire amúgy a készítők is ráerősítettek egy előzetes promovideóben. Luke és Lorelai nagyon úgy fest, hogy együtt vannak, Rory pedig tanárnőként dolgozik, és nagyon sajnálom, hogy nem hallhatom, mit gondol arról, hogy Clinton nem lett az USA elnöke…
