Menő szobrok filmrajongóknak, avagy így nézne ki a kedvenc rendezője a saját filmjeként

Olvasási idő kb. 1 perc

Félméteres kulturális totem lett a világ 16 legnagyobb rendezőjéből. Ugye tudja, miért lett Woody Allenből banántestű homár, Kubrickból pedig kislány?

Mike Leavitt amerikai képzőművész fogta magát, és a garázsában kifaragta a 16 legismertebb filmrendező szobrát. Persze ez önmagában nem lenne hír, a művész azonban King Cuts projekje keretében úgy alkotta meg Tarantino, Kubrick, Scorsese, Hitchcock, Coppola, Spielberg vagy David Lynch közel félméteres, totemszerű mását, hogy a rendezők alakjába belegyúrta legismertebb filmjeik különös ismertetőjeleit is, és ha csak felszínesen is ismeri a munkásságukat, akkor is érteni fogja az utalásokat.

A hajtás után a teljesség igénye nélkül be is mutatunk pár művet (amelyekből július tizenegyedikéig a Jonathan LeVine Galériában volt kiállítás), ide kattintva pedig megnézheti a teljes kollekciót. Aki pedig inkább arra kíváncsi, hogyan is készült a banántestű Woody Allen, a madárba oltott Alfred Hitchcock, Steven Spielberg E.T. formájában, Martin Scorsese Rockyként, vagy David "Elefántember" Lynch és társaik, azoknak Mike Leavitt Youtube-csatornáján készséggel elmeséli. 

Tim Burton

Woody Allen


Martin Scorsese

David Lynch

Stanley Kubrick

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.