Kulka János

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kulka János

.........Kulka János, a kétszeres Jászai Mari és Kossuth díjas magyar színművész, a Halhatatlanok társulatának örökös tagja. Számtalan arcát láthatta a közönség, színészi munkája mellett pedig időről- időre felemelte a hangját fontos társadalmi témák mellett, többek között sokat küzdött a melegek jogaiért, társadalmi elfogadásukért.

Bár a hazai színész világban jellemző a beskatulyázás, valahogy ez Kulka Jánosra nem volt érvényes. Legalább olyan jól működött a Szomszédok sorozat Mángenheim doktoraként, mint telt hátz előtt a III. Richár, Lear királyaként, vagy a Kontroll Ferijeként. Munkássága során a Színházi Addattárban 121 regisztrált bemutatót találunk, ezenkívül 20 mozifilmben és 13 tévéfilmben szerepelt, társadalmi szerepvállalása pedig szintén megkérdőjelezhetetlen.

(....)nem akartam Szegeden maradni. És miután gőzöm se volt róla, mihez kezdjek, kapóra jött a Polák Tücsi nevű osztálytársam ötlete, hogy menjünk el felvételizni a Színművészetire. Jó bulinak tűnt az egész, semmi többnek."

1958-ban született, gyerekkorát Szegeden töltötte, már gyerekkorában is játszott a Szegedi Nemzeti Színházban h (III. Richárd, Édes fiaim, János király). Édesapja Kulka Frigyes európai hírű mellkassebész, tüdőgyógyász, egyetemi tanár volt, édesanyját Boleman Esztert pedig az leső tévébemondónőként tartották számon, de Kulka Eszter néven fordítóként, a Szegedi Nemzeti Színház dramaturgjaként is tevékenykedett és dolgozott a Somogyi könyvtárban is. Kulka a művészi vonalat, színészi érzékenységét valószínűleg édesanyjától kapta, aki imádta művészeteket, szabadidejében rajzolni és festeni tanult. Nővére, Kulka Janina édesapja hivatását vitte tovább, aki a Semmelweis Egyetem II. számú Patológiai Intézetének professzora lett. Bevallása szerint nem volt könnyű ilyen nagyságok gyerekének lenni, nagy megfelelési kényszer munkálkodott benne már gyerekkorában is, ami eztán továbbkísérte a színházi munkái során is. Csak ekkor már nem a szüleinek, hanem a szakmának és a közönségnek szeretett volna mindenáron eleget tenni.

Fotó: Velvet

(...) csak jól szabad csinálni, sokkal jobban, mint mások, nem szabad rossznak lenni, meg kell felelni.

Kulka később bölcsész szeretett volna lenni, de végül a Színház- és Filmművészeti Főiskolán kötött ki, Kazimir Károly osztályában végzett 1981-ben. Először a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd 1985-től, a Kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol nyolc évet töltött el. 1993-ban tért vissza Budapestre, a Radnóti Színház színészeként, majd 2003 és 2013 nyara között a Nemzeti Színházban játszott. 2013 augusztusától a Katona József Színház társulatának tagja. Az országos ismertséget az első magyar szappanopera, a Szomszédok Mágenheim doktorának szerepe hozta, amelyben összesen 14 évig szerepelt. Szerepek terén kegyes volt vele az élet, bevallása szerint szerencséje volt,  sosem volt úgymond kívánság szerepe, jöttek azok maguktól. 

,,Sem balek, sem lúzer nem vagyok."

Írta Orbán Viktornak szánt nyílt levelében, és ezzel nem lehet vitatkozni, ugyanis nemcsak kiváló színészi képességeinek köszönhette népszerűségét, emberként is megállta a helyét, és időről-időre kiállt különböző társadalmi kampányok, kérdések mellett, felszólalt a gyengébbek, a kiszolgáltatottabbak nevében. 2014-ben egy ország előtt vállalta fel homoszexualitását, majd ugyanebben az évben nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek (aki szavait válasz nélkül hagyta), miután Kerényi Imre a Keresztény Színházi Fesztivál beszélgetés-sorozatában arról beszélt, hogy "megálljt kell parancsolni a szivárványos dekadenciának", és szembe kell helyezkedni "a színházi buzilobbival". A színművész levelében arra kérte Orbán Viktort, hogy nyilvánosan határolódjon el Kerényitől.

2015. novemberében szintén egy fontos projektben vett részt, a Menedék Egyesület által szervezett A Velkám Májgrentsz! Videósorozatában. A kampányt azzal a céllal hozták létre, hogy megkönnyítsék azok a Magyarországon élő bevándorlók helyzetét, akik a menekültkrízis hatására még nehezebben jutnak albérletekhez, a főbérlők ugyanis nem szívesen adják ki lakásukat vagy szobájukat itt élő külföldieknek.

A műsor keretein belül a színművész otthonába fogadta pár napra Amint, a hat éve Magyarországon élő afgánt. Mindemellett évek óta az Autisták Országos Szövetségének nagykövete: kampányokon, ismeretterjesztő előadásokon vett részt, hogy felhívja a figyelmet az autisták életére, de többek között szerepelt Balla Vivienne divatfotós sorozatán is, amellyel a sérült gyermekek családjára helyezték a fókuszt.

Reggel próba, utána haza, kutyasétáltatás, egy óra alvás, utána előadás, néhány fröccs, haza, e-mail, ez-az, alvás. 

Több interjújában is említette, hogy hajlamos néha túlvállalni magát, de ez sosem jelentette azt, hogy két végén égette volna a gyertyát.  Az Argo című film forgatásai után maga is azt mondta, hogy kimerítette a több hónapos munka és vágyik egy kis pihenésre, de közben mégsem tud ellenállni a felkéréseknek, végtére is a színészet az élete.

Farkas Lina Edina
Farkas Lina Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.