Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Závada Péter Mész című verseskötetének fehérvári bemutatója éppen olyan intim volt, mint maguk a versek, és ez nem vált a kárára.
Múlt szerdán, egy apró lámpákkal félhományban hagyott helyiségben volt Závada Péter most megjelent, Mész című kötetének bemutatója Székesfehérváron. Závada Péter nevével azok is találkozhattak már, akik egyébként nem követik rendszeresen a kortárs (magas)irodalom eseményeit.
„Élek, s ez ritka alkalom”
Az Akkezedt Phiai nevű együttes alapító-frontembere, és a 2013 körül csúcsra járt, azóta egyre inkább szubkultúraként létező slam poetry közösségnek is aktív tagja. Dalszövegei önmagukban is versek, írásai régóta jelennek meg különféle folyóiratokban, önálló kötettel azonban csak három éve jelentkezett először. Az Ahol megszakad rögvest közönségsiker lett, és a kritikusok is bírták: keresetlen, melankolikus, szép formákban megírt generációs költészet volt, amely egy bizonyos közeg és egy bizonyos életkor problémáit kiválóan megénekelte. Több is volt persze ennél, hiszen szép stílusgyakorlatok és univerzális létproblémák is keresztülszőtték a kötetet, alapvetően azonban inkább tűnt korosztályinak, mint általánosnak.
A székesfehérvári Szent István Király Múzeumhoz tartozó Új Magyar Képtárban Czinki Ferenc szerencsére erről is kérdezgette Závada Pétert, akit különben nemcsak olvasni, hanem hallgatni is jó. Eléggé reflektált ahhoz, hogy ne tűnjön túl reflektáltak, és aki gyakran jár ilyen típusú eseményekre, ezért nagyon hálás tud lenni.
„Azt hiszem, összekeverlek az emlékeddel”
A Mész szabadverseket és majdnem-prózaverseket tartalmaz, amely – bár elnevezéséből kiindulva nem egyértelmű – nehezebb és kockázatosabb műfaj. Závada azonban megoldotta ezt a feladatot, és világossá tette, hogy az Ahol megszakad nem csak egy szerencsés véletlen volt, hanem egy nagyon is ívelt alkotói pálya első komoly lépése. Azt is bebizonyította, hogy a nevét önállóan, családi kötődései nélkül is érdemes lesz megjegyezni – sőt, máris érdemes. A Mész központi motívumai sötét, de nem reménytelen helyekre vezetik az olvasót. „A lélek vakfoltjai” közül legerősebb az anya elvesztése és az elbeszélői hang ezzel párhuzamos megtalálása. Másként fogalmazva a megélt és megírt gyász határán egyensúlyoznak ezek a szövegek, bátran, lendületesen és finoman.
„Apró kalcitkristályokból állsz, anya”
Czinki azon kérdése, miszerint érvényes-e kristályszerkezetekként szemlélni a verseket, illetve metaforikusan magát a kötetet is, teljesen jogos volt. A kristály nemcsak szerkezetileg, de motivikusan is jelen van a versekben. Roland Barthes francia irodalomkutató szép szavait kölcsönvéve, ez itt a csillagokká repesztett szöveg, amely sokféleképpen olvasható, mert mindig más oldalát kínálja fel. Závada saját bevallása szerint sokat merített az 1960-as évek posztmodern irodalmából, sőt, szakdolgozatát Italo Calvino állatorvosi lónak tekintett Ha egy téli éjszakán egy utazó című regényéből írta. Thomas Pynchon vagy Jorge Louis Borges, az említett irányzat jeles képviselői előszeretettel játszottak a szavakkal és a számokkal, kevertek össze társadalmi és természettudományos képleteket (ld. entrópia) vagy használtak látszólag oda nem illő címkéket, rajzokat. Ugyanez a helyzet a nem egyenes, hanem kevert szerkesztésmóddal, a befejezetlen, vagy éppen nagyon is túlírt mondatokkal: a Mészben is jelen vannak ezek a játékok, akár a versek fölé helyezett címkékben is. Ezek a tagek Závada szerint ágrajz-szerűen adják ki a szavakat és a mondatokat, itt van ugyanis az utazás a szavak mélyére –mégha nem is egy téli éjszakán. Ha minden jól megy, akkor ennek egy konkrét online változata is elkészül valamikor, amely maga lesz a hipertextuális mennyország.
“Aztán amit estig raktunk, leomlott reggelre”
Hasonló, kettős és térbeli szerkezetben jelenik meg a kötet címadó motívuma, a kötést jelentő mész is. Az anya szétporlott és mészhabarcsba kevert képével szövegszerűen is megidéződik a kulturális utalás, amely már régóta egyet jelent a kegyetlen ragaszkodással és a mindig felépülő, de rendre leomló építménnyel. Kőműves Kelemen oly sokszor megidézett története ezúttal a készülő, majd önmagát és olykor a beszélőt is megsemmisítő szöveg-emlékmű jelképe lesz, amely Jean Tinguley 1960-as, Homage to New York című szobrához hasonlóan már felépültében is a leomlásért született.
Szóba került a kiadóváltás is, amely voltaképpen nem váltás, hanem profilcsere: a Libri ugyanis felkarolta a Jelenkort, ahol hagyományosan olyan szerzők művei jelennek meg, mint például Nádas Péter vagy Térey János. Závada Péter szerint megtiszteltetés ehhez a névsorhoz csatlakozni, és mit szépítsük, igaza van. Az is fontos, hogy a kötet – az Ahol megszakadhoz hasonlóan – szinte zsebkönyv méretű. Nemcsak arra csábít, hogy betegyük a kabátzsebünkbe, és a metrón is olvasgassuk, hanem arra, hogy egyáltalán megvegyük: örömteli tendencia, hogy a fontos és hasznos poétikai diskurzus mellett arról is esik szó, hogy a könyvkiadás, ezzel együtt pedig az irodalom is, végső soron egy kulturális iparág. Ha pedig azt akarjuk, hogy egyre többen olvassanak, ahhoz bizony sok Závada Péter kell.
