Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Békéscsabai Jókai Színház Bernarda Alba háza című előadásának színészei profi flamenco koreográfiával adják elő Lorca drámáját.
Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadást tűzött műsorra a Békéscsabai Jókai Színház, melynek különlegessége, hogy profi flamencobetétek gazdagítják. Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című művét Béres László vitte színpadra és Bajnay Beáta flamencotáncos koreografálta. Amiért egyedülálló hazánkban ez a produkció: a színészek az andalúzok nemzeti táncával, a flamencóval ötvözik színészi előadásukat, ami július 2-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon – a Budapesti Nyári Fesztivál keretein belül – vendégszerepel, illetve szeptemberben a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Thália Színházban is megnézhető.
A Bernarda Alba Háza Lorca utolsó és talán egyik legismertebb drámája. Andalúziában, egy kis faluban játszódik, melyben egy asszony, Bernarda Alba elveszíti férjét és egyedül marad öt lányával és anyjával. A gyászoló feleség nem akarja, hogy a falu népe a szájára vegye őt vagy bárkit a családjából; 8 éves gyászt hirdet, és ez alatt az idő alatt, megtiltja a család tagjainak a kijárást a házból. A ház lakói a cselédtől – aki szabadon járhat a ház és a külvilág között – értesülnek néha a kinti eseményekről. A legidősebb lány udvarlója is megjelenik a darabban, ő az ablak alatt látogatja a lányt. Mivel a fiatalabb lánytestvérekhez nem jár senki, elindul a rivalizálás és természetesen a fantáziálás a férfiról, és ami még bonyolítja a történetet: a férfi a legkisebb lányba szerelmes, csak hát a legidősebbet kell először férjhez adni, és egész kis summa jár vele együtt – úgyhogy a szép kis hozomány reményében őt kéri nőül. Érdekesség - és egyben a darab egyik jellegzetessége -, hogy amíg a drámában csak szó esik a falu népéről, illetve Pepe el Romanóról (a vőlegényről), ebben az előadásban meg is jelennek. „A fő cél az volt, hogy a szöveg, a mozgás és a látvány egységet alkossanak és egybefüggő színházi nyelvezet jöjjön létre” – mondta el a Díványnak Bajnay Beáta, a darab koreográfusa, akivel sok minden másról is beszélgettünk.
Hogyan talált meg ez a felkérés?
Béres László, a „Bernarda” rendezője kért fel, hogy csináljak koreográfiát a darabhoz. 2014 őszétől jártam le a békéscsabai Jókai Színházba, és elkezdtük a színészekkel a betanulást. Napi 8 órában flamenco és kontakt táncelemeket gyakoroltunk; jelenetről jelenetre alkottam a lépéseket, mindig az adott helyzethez igazítva igyekeztem a legpontosabb, legkifejezőbb mozdulatokat megkeresni, hogy passzoljon az adott karakterhez, és a színész is jól érezze benne magát. Nagy munka volt, a színészek óriási szakmai alázattal és kitartással dolgoztak végig. Gyorsan haladtak a dolgok, idén januárban volt a premier.
Te versenytáncos voltál, hogyan vitt az út a flamencóig?
Versenytánccal kezdtem, aztán a kilencvenes évek elején a kezembe került egy szórólap, amin flamencotanulást hirdettek. Nagy szó volt ez abban az időben, hiszen csak kétévente indult ilyen, külföldi tanárok tartották az általában kéthetes kurzusokat. Annyira lelkes voltam, hogy mindenkinek erről beszéltem – így találkoztam első magyar flamencotánc-tanárommal, Vámos Veronikával is, aki a mesterem lett. Nyolc évig tanított, utána 2002-ben kimentem Spanyolországba, Jerezbe flamencokurzusra. Ez hosszú éveken keresztül ment, aztán már ide, Magyarországra szerveztünk spanyol flamencotanárokat. A tapasztalatom: minél több tanártól tanulsz, annál jobb. A flamencónak az a lényege, hogy átéld, megéld és merd megmutatni magad. Nagyon jó önfelismerés, terápia ez a tánc.
Emellett a flamenco egy olyan élő műfaj, ami annak köszönheti sikerét és fennmaradását, hogy képes mindennel házasodni, így biztosítja a megújulást és őrzi egyben tradícióját is. Maga a flamenco is egy fúzió, hiszen a keresztény, mór és zsidó tánckultúra gyökerei is megtalálhatók benne. A táncosokkal maradt fenn ez a tánc, a személyes átélés, megélés nagyon fontos. Andalúziában a nagyon szegény emberek egyetlen örömforrása volt, mindenki kicsit beletett a saját személyiségéből. Nekik nem volt másuk és ma ezt megosztják velünk „kívülállókkal”, ezért is kell tisztelettel lennünk feléjük és megbecsülnünk, amit átadnak. Persze, van egy alapja is a flamencónak, de olyanná alakítod, amilyenné szeretnéd.
Nagyon szeretem ezt a műfajt, de nem tartom magam egy tipikus flamencának [a flamenco táncosnők andalúz elnevezése - a szerk.], inkább az önkifejezés formája ez számomra. Kortárs flamencónak nevezem, amit csinálok, mert a flamenco alapjait egyesítem különböző mozgásformákkal.
Ha nem koreografálsz, mivel foglalkozol?
A hétköznapokat leginkább oktatással töltöm. Ezen kívül két társulatom is van, az Aldebaran Kompánia és a Sobre Fuego. Az Aldebaran először első tanítványaimból állt, versenyeken léptünk fel, amiket sorra megnyertünk. Az együttes azóta is létezik, most már inkább táncszínházi előadásokat mutatunk be. A Sobre Fuego flamencoformációm előadásaiban a sajátos mozgásvilágom kerül a koreográfiába, és a zene is modernnek mondható. Hárman alkotjuk az együttest: egy énekes, egy gitáros és én, a táncos. Leginkább koncertezünk, kamaraszínpadokon, kávéházi környezetben lépünk fel.
