Tudtad-e?
A projektben részt vevő közel harminc civil szervezet karikatúrákkal illusztrált, egyszerű mondatok segítségével szeretne a mindennapi tudás részévé tenni olyan aktuális társadalmi és emberi jogi témákat, mint a menekültkérdés, a hajléktalanok helyzete, a fogyatékkal élők megítélése, vagy a szexuális kisebbségek ügye. A kampány nemcsak a fontos társadalmi kérdéseket, hanem azok jogi szabályozását és a hozzájuk kapcsolódó következményeket is átláthatóvá kívánja tenni. Március 2-ától 20 munkanapon át 20 egyszerű és közérthető „Tudtad-e?” mondattal, és egy-egy hozzájuk kapcsolódó, Merényi "grafitember" Dániel által készített illusztrációk segítségével hívják fel a társadalom figyelmét azokra a problémákra, amelyek megoldásától a mindenkori politikai hatalom általában látványosan elhatárolódik.
A nem az nem
A kampányban eddig szó esett már a menekültekről, a börtönből szabadultakat sújtó ördögi csapdákról, vagy arról, hogy a hajléktalan emberek több mint ötödének van munkája, a nőnap kapcsán pedig két, a társadalmi nemi egyenlőtlenségeket bemutató üzenet is megjelent.
Az egyik a gyermekvállalás munkáltatói firtatásának törvénytelenségéről, a másik pedig a családon belüli erőszak áldozatairól szól. A statisztikák szerint Magyarországon minden héten meghal egy nő családon belüli erőszak miatt, és minden ötödik nőt bántalmaztak már élete során. Most jelent meg az első olyan ügyészségi statisztika, amelyben már szerepel a kapcsolaton belüli erőszak is. A macsó és patriarchális társadalom sokkal inkább áll a vak komondorok, az elkövetők, mint a bántalmazottak oldalán. Az Üvegplafon által március 7-én szervezett nőnapi beszélgetésen hajmeresztő kijelentések hangzottak el, pedig ezeknek már évtizedek óta ki kellett volna hullaniuk a közbeszédből.
Az Európa Tanács nők elleni és családon belüli erőszak felszámolására irányuló egyezményéhez Magyarország tavaly márciusban csatlakozott ugyan, hatályba lépéséhez azonban az Országgyűlésnek is el kell fogadnia az egyezményt. Bár a hivatalos magyarázat szerint csak „elhalasztották”, a kormánypárti képviselők 2015. március 4-én nem szavazták meg az Isztambuli Egyezmény ratifikálását – amelynek kapcsán egyébként a Fidesz EP-képviselője, Pelczné Gáll Ildikó is értetlenkedett egy kicsit. Ha valóban arra várnak, hogy az egyébként rajtuk múló jogi körülmények alkalmasak legyenek az életbe léptetéshez, az egyezmény ratifikálását valószínűleg még unokáink sem fogják látni, ahogyan paksi bővítés 30 évre titkosított részleteit sem. Az atomerőmű mellett többek között a diszkrimináció sem biciklitároló, és ennek az összehasonlításnak éppen annyi értelme van, mint az eredetijének.
Millió rózsaszál
A nőnap alkalmából megjelent írások, és hozzájuk kapcsolódó kommentek ismét siralmas képet festenek a közbeszéd ezen részéről. A Stumpf András-i értelemben vett konzervatív szupersztár, Stumpf András érthetetlen csúsztatásokkal teli, lekezelő és pökhendi cikkben oktatta ki Papp Réka Kingát, aki kifogásolta, hogy a nőnapi lakossági csokor mellett az azonos munkáért azonos bérezés elve, vagy a diszkrimináció szabályozása fel sem merül. Pedig tényleg nem virágra lenne szükség, félárú múzeumi belépőre, vagy otromba kézcsókra, hanem arra, hogy végre anélkül lehessen az egyenlőség mellett kiállni, hogy ezzel automatikusan az agresszív összeesküvés-elméletek áldozatává váljon valaki. A semmibe vétel nem megoldás, mert jól érzékelhető társadalmi katasztrófához vezet.
Hazám, hazám, te ellenőr
Magyarország a statisztikák és a közhangulat alapján is az uniós listák utolsó helyeivel büszkélkedhet a gazdasági és kulturális esélyegyenlőség terén. A problémát súlyosbítja, hogy a nők nagyobb arányban vannak jelen a legkiszolgáltatottabb rétegekben, vagyis az egyszülős családok, a mélyszegénységben élők, az idősek és az alulképzettek körében. Minden egyéni vagy civil kezdeményezés fontos és előremutató, a helyzet azonban az, hogy amíg az állam nem tekinti saját felelősségének a társadalmi közbeszéd és az intézményrendszer ilyetén korszerűsítését, addig mélyreható változás nem fog elindulni, az aktivisták pedig az általános, és felülről irányított vélekedés szerint maradnak a Nyugat által befolyásolt, szőrös lábú, ujjatlan kesztyűt és hosszú sálat viselő hőbörgők. A probléma lényege pontosan itt van. Az állam Magyarországon semmiben nem tekinti partnernek a polgárait. Atyáskodik, kioszt, meghatároz, és kirekeszt. Hálószobákban kutat, iskolásokat vezényel ki ünnepségre, monopolizálja a közmédiát, megmondja, hogy mi a haza, hogy mi a család, és hogy az a család mivel töltse a vasárnapot. Mindeközben minden napra jut egy botrány, bedőlt cég, felfedett stróman, hibás vagyonnyilatkozat, gyanús diploma vagy éppen oligarcha-háború. A magába forduló, elszegényedő, gyűlölködő társadalom nemcsak az elmúlt öt, hanem az elmúlt huszonöt év kudarca: az egymásra épülő korrupt, jövőkép nélküli rendszerek eredménye. Nem igaz, hogy gyáva népnek nincs hazája. Van, csak nem mindig jó benne élni.
