Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha véletlen megnézné a Zűrös olasz esküvőt inkább eredetiben tegye! De inkább úgy se.
Sosem hittem volna, hogy pont 2014 decemberében fog bekövetkezi a magyar szinkron halála. És bár megvolt rá az esély, hogy ezt a (Valentin nap helyett a főszereplője miatt karácsonyra időzített) olasz vígjátékot elvileg viszonlyag kevesen látnák, csakhogy ennek a "mi lányunk" a főszereplője! Könnyen kitalálhatták már, hogy a cikk a Zűrös olasz esküvő című, ráadásul sajnos magyarul beszélő vígjátékról fog szólni, amiben főszerepetjátszik Osvárt Andrea. És ha ez nem volna elég, saját magát szinkronizálja is.
Nos, arról van szó, hogy a rendkívül ellenszenves főszereplő meghívja rendkívül ellenszenves apósjelöltékhez Svejcba a csakis közepesen vagy rendkívül ellenszenves gimnáziumi osztálytársait (hiszen maga is rendkívül ellenszenves lévén nincsenek neki barátai) az esküvőjére, amin nem meglepő módon a szép, ám mint azonnal kiderül, szintén rendkívül ellenszenves mennyasszonya (Osvárt Andrea) is részt vesz. A volt osztálytársak között akad, aki a férje miatt ellenszenves, de legalább nem játszik olyan nagyon rosszul (Stefania Rocca), de akad olyan meleg is, aki nem vállalja fel, hogy meleg, vagy olyan beszari férj, aki a szeretőjét viszi az esküvőre, de utánamegy a felesége, és így tovább.
A történetet már csak azért sem érdemes elspoilerezni, mert annyira szörnyen banális, nevetséges és kidolgozatlan, hogy csak (újra) felhúzná magát rajta az ember, meg azért sem kell, mert minden, de minden, ami történik benne megtalálható az előzetesében, ami olaszul ilyen:
Meg hát, ott van az a szörnyű tény, hogy most már pontosan érthető, miért árasztották el a sajtót olyan hírekkel, hogy életében először szinkronizálta magát Osvárt Andrea. Hát, mert pocsékra sikeredett a végeredmény, és akkor még finom voltam. Amikor először hallottam, elgondolkoztam, hogy vajon a művésznő most is bent ül-e a moziteremben, és élőben igyekszik-e eltalálni, amit a vásznon éppen olaszul mond.
Sovány vigasz, hogy a többi szinkronszínész hangja is jórészt élvezhetetlen, ami persze felveti azt a kérdést, hol kávézhatott a szinkronrendező, Koffler Gizella amikor az anyag kikerült a stúdióból? Mert értem én, hogy kikoptak a nagy nevek a manapság már alulfizett szinkronszakmából, de ha már egyszer a szerencsétlen a saját hangját adja, hogyan szólalhat meg úgy, mintha a nyolcvanas évek alámondásos hangja közül lenne egy????
Nem kimosdatni akarom szegény Hajnal Tímeát Osvárt Andreát, de őszintén szólva nem is sok esélyt kapott. A szerepe szerint egy cuki jócsaj, aki egyben egy vagány, gátlástalan kurva is, de ezt kevés esélye volt eljátszani abban a nettó huszonegy percben, ami a filmben jut neki – mondjuk, attól még megpróbálhatta volna... Ennyire antifőszereplőt alakítani ugyanis tényleg nehéz meló lehetett, ráadásul kezd már elmúlni az az idő, amikor a szépsége és fiatalsága elvisz egy mozit, legyen az bármilyen rossz is.
Nem is tudom, hogy az elmúlt években láttam-e olyan mozifilmet, amiben ennyire lehetetlen karaktereket tettek meg főszereplőknek. Egyszerűen senkit, de senkit nem lehet még csak kedvelni sem a Zűrös olasz esküvőben, ami kész szerencse, hogy nem bazi nagy olasz lagzi lett, hiszen a lagzi pillanatáig majd' kilencven percet kell várni, hogy aztán kábé öt hülye mondattal megoldják a nagy, büdös semmit. Amellett, hogy őszintén kívánjuk a világsikereket honfitársainknak, meggyőződésünk, hogy erre bizony nemet kellett volna mondania mind Osvártnak, mind a menedzserének, óriás mázli, hogy legalább Andy Vajnát nem lehet érte hibáztatni.
