Térbeli történet
Ahogyan egy szöveg nem feltétlenül egymás után rakott szavak összessége, úgy kiállítást sem varázsolni, hanem létrehozni lehet. Nem egymás mellé helyezett művekből vagy tárgyakból, hanem gondolatokból, mert a kiállítás: kutatás, koncepció és kontextus. A kiállítás térben elmondott történet. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ múlt héten nyílt, Bőrödön viseled című kiállításán pontosan ezt láthatjuk. A kurátor, Oltai Kata nem képzeli orákulumnak magát, nem akarja a látogató fejébe verni, mit és hogyan kell gondolnia. Alapos munkát végez, de nem zsarnok szerzői hangra, hanem kutatásra és koncepcióra alapozva. Engedi, hogy a képek és a szövegek meséljék a térbeli történetet társadalomról, hatalomról, sztereotípiáról, kirekesztésről, elnyomókról és elnyomottakról, engedelmes és lázadó testekről, elhallgatásról, és kulturális identitásról.
Ebben a történetben a másik megértése ugyanúgy benne van, mint a sajáthoz való viszony kialakítása. A kiállítás címe – Bőrödön viseled – Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai – sok mindet előrevetít, de a poénokat szerencsére nem lövi le.
A nyugati kultúra egyik posztmodern mítosza, hogy az identitás nem sors, hanem választás kérdése, és sok esetben ez így is van: azonban számos esetben mégsem. Rengeteg példa akad arra, hogy a hatalom, a társadalmi közbeszéd, vagy a környezet előíró módon ragasztja hozzá az egyént sajátnak vélt identitásához, megfosztva őt a választás valódi lehetőségétől. Az identitással és az énnel kapcsolatos műveletek radikális fordulatot vettek, melynek legfőbb tanulsága, hogy a megjelenés nemcsak bonyolult folyamattá, hanem árucikké is válhat. A dolgok, a tárgyak és a jelek, amelyeket magunkon viselünk, felfednek és elrejtenek, megmutatnak és eltakarnak, beszélnek és hallgatnak, láttatnak és láthatatlanná tesznek. A kiállításnak éppen ezek az ellentétpárok a központi fogalmai.
Egyenruha és meztelen test
Tudjuk, hogy az egyenruha uniformizál, éppen azzal emel ki a tömegből, hogy elfedi a különbözőséget. Igaz ez nemcsak a hatalmi szervek, hanem akár a hentesboltban dolgozók csülökkel díszített uniformisára, amely ugyan milyen identitást ragaszt viselőjére? Tudjuk azt is, hogy az átöltözés történhet politikai értelemben is. Ahogyan a kiállításban is látható, pufajkáról könnyű öltönyre váltani, kirekesztettből kirekesztővé válni, megmondani, sőt előírni másoknak, hogyan éljenek, mit tanuljanak, előírni, azt, hogy mi a haza, hogy mi a család, hogy mi a művészet, és mi a társadalom. Ezek a munkák éppen arra hívják föl a figyelmet, hogy egységes, örök igazság, homogén test és önazonos identitás régen nem létezik.
Tudjuk azt is, hogy bőr és meztelenség köré nemcsak tabusítások, de büntetőjogi szankciók sora is épül – lásd még a közszemérem-sértés. A test a nyugati kultúrában jellemzően felöltöztetett test. A csupasz bőr továbbra is rémisztő, és még ma is más megítélés alá esik a férfi és női meztelenség: az egyiknek lazábbak a szabályai. A félmeztelenül rohangáló szurkoló vagy turista férfiak nem törnek tabut, ahogyan például a Kurultájon megörökített félmeztelen harcosok sem Gáldi Vinkó Andrea nagyszerű képein.
A női test meztelensége szigorúbb elbírálás alá esik, és kiszolgáltatottabb, mert a rá irányuló tekintet tárgyiasít. Akkor is, ha például az a nő férfi, vagy éppen fordítva. Pedig a tabu törhetne, mert az elmúlt két évtizedben a test felszínére bevésett jelek nemcsak elterjedtek, de bevett gyakorlatokká váltak, a bőr pedig felfedezésre váró felületté vált, amely a ruha funkcióit kezdi átvenni. Míg korábban a ruha volt az, ami a testet mint hordozót a külvilágtól elválasztotta, most sok esetben a bőr lesz a látható test felszíne, megbontva ezzel a korábbi ellentétet. Ez a változás talán segíthet az előbb vázolt, a meztelenségre vonatkozó kettős mérce feloldásában is. Amikor a bőrbe íródó, préselődő jeleket látjuk Koronczi Endre testnyomatain, Pillangó tetoválásait, a kínosnak ható esküvői fotókat, vagy úgy érezzük, hogy mások legintimebb pillanataiba leselkedünk, mintha csak egy peep showban lennénk, ezek a változások mind szembeötlők, fontosak és elgondolkodtatók.
Repülj csak, pillangó
A kiállításban felvillantott problémák, a társadalmi nemi szerepektől a tetoválás vagy a börtönkonyha percepciójáig a rögvalót jelentik. Urbán Tamás Pillangóról készült felvételei nemcsak egy túltetovált ember képét mutatják, hanem egyúttal árulkodnak egy korszakról, egy szcénáról, egy társadalmi problémáról is. Pillangó, polgári nevén Feri összesen 17 évet ült börötnben különféle dolgok miatt, de az 1980-as években viszonylag ismert figurája volt a budapesti városképnek, olykor a Fekete Lyukban is fellépett. Mi lett volna, ha mindez úgy történik vele, hogy nincs tele tetoválásokkal? Kitűnt volna a megannyi hasonló, lecsúszott figura közül? El tudta volna mondani a saját történetét, ha nem használja a saját testét hirdetőtáblaként?
Politika, szexualitás, társadalmi nem, zenei és művészeti szubkultúrák, jelöltek és jelölők vezetik a látogatót, aki leselkedhet, elszégyellheti magát, gondolkodhat, és magára ismerhet. Mert miközben a másikhoz való viszony kialakításán fáradozik, észrevétlenül végig a sajáttal foglalkozik. Mert a másság egészen addig érdekes, ameddig magunkra nem ismerünk benne.
Tükröt tartani a jelennek
A kortárs művészet, és a kortárs művészettel foglalkozók feladata nem az esztétikai vagy társadalmi normák kijelölése, nem a kánon megszilárdítása, nem valamiféle avítt művészeteszmény érdekképviselete. Sokkal inkább az, hogy a jelenkori társadalmi valóságok és mentalitások különféle szeleteire reflektáljon, hogy problémákat vessen fel azokkal kapcsolatban. Egyszerűbben fogalmazva, hogy ne a múltnak, hanem a jelennek tartson tükröt, amelybe belenézve elgondolkodhatunk, és kérdéseket tehetünk fel, akkor is, ha azok kényelmetlenek. Felfedni valamit jóval nehezebb, mint elrejteni. Beszéltetni jóval nehezebb, mint elhallgatni. Alzheimer-kóros helyen élünk, Wass Albertek és Sas Józsefek országában. Hogy mit jelent a szexualitás, mit jelentenek a társadalmi nemi szerepek, a test, a tetoválás, a hajviselet, mi a punk, hogy miért egy szűk és soviniszta kisebbség mondja meg, mit jelent a többség, hogy miért a politikai köpönyegforgatás uralkodik, és nem a részvételen alapuló modell, hogy miért vicces egy női ruhába öltözött férfi, és fordítva miért más: mind kényelmetlen kérdések, amelyeket ez a kiállítás a testen és a testbe írt jelölőkön keresztül feltesz. A kortárs társadalom elé tartott tükrök egyre homályosabbak, a Bőrödön viseled koncepcióját látva mégis hihető, hogy kicserélhetőek. Hogy tiszta, fényes, új tükröket is lehet tartani, ha nem félünk kérdezni. Erősen, nyíltan, hangosan, felkészülten és kritikusan, nyitottan a párbeszédre. És ha ez így van, akkor nem félünk a válaszoktól sem.
