William Utermohlennél 1995-ben diagnosztizálták a kórt, a következő években szívszorító önarcképsorozatban festette meg, hogyan tünteti el a betegség egykori önmagát.
Az elmúlt években New Yorkban és több nagyvárosban is kiállították a londoni származású festő, William Utermohlen 1996 és 2007 között készített szívszorító sorozatát. A művész saját szellemi leépülését örökítette meg önarckép-sorozatán, miután 1995-ben Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála.
Utermohlen saját elméjének fokozatos hanyatlását dokumentáló, utolsó önarckép sorozatát nagyjából öt év alatt festette meg. A festőről a művészettörténész felesége és az orvosok is egyöntetűen azt állították, hogy látszólag betegsége előrehaladtával is tudatában volt az időnek, viszont - bár tisztában volt azzal, mikor térbeli hiba csúszott a munkájába, de azt már nem tudta kitalálni, hogyan lehetne kijavítani azt – írja a New York Times cikke.
A festő pszichoanalitikusa szerint a festmények szomorúságot, szorongást, lemondást, gyengeséget és szégyenérzetet ábrázolnak. Dr. Bruce Miller, a San Francisco-i egyetem neurológusa az agyi betegségben szenvedő emberek művészi kreativitását tanulmányozza, szerinte néhány beteg kifejezetten nagy dolgokat képes alkotni a betegsége alatt is.
„Az Alzheimer-kór leginkább a jobb halántéklebenyt érinti. Utermohlen művészete egyre elvontabb, ahogy a képei is egyre homályosabbá, inkább szürreálissá válnak. Néha viszont kifejezetten szép, finom színekkel dolgozott" – mondja a 73 éves korában elhunyt festőről a neurológus.
„Mindig is kívülálló volt, soha nem csinált semmit másokkal egy időben. Mikor mindenki absztrakt expresszionista képekben gondolkodott, ő csak figurákat festett. Furcsa, hogy egy ilyen keserédes apropó kellett hozzá, hogy ismertek legyenek a munkái.” – mondta a művész özvegye, aki egy esszét is írt a képek mellé, melyben megmagyarázza, szerinte miért is olyan hatásosak férje festményei.
„Ezeken a képeken megelevenednek William szívszaggató intenzitású erőfeszítései, hogy bemutassa a benne lezajló változásokat, a félelmeit és a szomorúságát” – mondja az özvegy, aki szerint nehéz megmondani,hogy a portrék férje művészi készségeinek fokozatos elvesztése vagy a pszichés hanyatlása miatt sikerültek ilyenre. Mindenesetre mindkét esetben egy érzelmi zűrzavar ledokumentálása, mely nyomon követi egy művész elméjének lassú leépülését is.
