A Titanic idén is sokkol és elgondolkodtat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Női sorsok, női jogok, rasszizmus, másság és bántalmazás: a 21. Titanic Filmfesztivál idén is mélyen merít a témák sűrűjébe, mi pedig megmondjuk, mit ne hagyjon ki a héten!

A fimfesztiválok jellemző tulajdonsága, hogy nagyon rossz és nagyon jó filmbe is bele lehet szaladni. Az is jellemző a filmfesztiválokra, hogy sokszor épp a várva várt filmek okoznak csalódást, és az a film ugrik be évekkel később is, amire az ajánló alapján nem is gondoltuk volna. Negyedik napja tart a Titanic Filmfesztivál Budapesten, ötvenkét filmet válogattak be a szervezők a programba, mi eddig az alábbiakat láttuk - vagy még nem, de nem szeretnénk kihagyni.

A bő egy hét (április 4-től 12-ig) alatt többek között bolgár, román, svéd, kanadai, francia, chilei, holland és magyar filmeket is vetítenek az Urániában, az Örökmozgóban, a Toldiban és a Puskinban. Azoknak ajánljuk a filmfesztivált, akik szívesen megnéznek olyan filmeket, amiket a Sundance-en vagy a Velencei FIlmfesztiválon mutattak be, és most vagy soha láthatják azokat mozivásznon (a teljes programot napokra lebontva itt találja).

Társadalmi problémákat feszegető filmek

A filmfesztivál programjában erős a társadalmi problémákat feszegető filmek felhozatala. Homoszexualitással (Tom a farmon, James Booker élete, Göndör fürtök), rasszizmussal, vallással (Sepideh), családon belüli bántalmazással (Joe) foglalkozó filmeket is vetítenek. Nicolas Cage Joe című filmjét a Velencei Filmfesztiválon mutatták be tavaly, a déli Amerikában játszódó film apa-fiaszerű kapcsolatot mutat be bántalmazott fiúgyerekkel, alkoholista apával. Itthon a Titanicon látható először a film, amit sokan csak Cage visszatéréseként emlegetnek.

A megtörtént eseten alapuló Fruitvale Stationt is ajánljuk: ez a rendőri túlkapásról és a rasszizmusról szóló film azért is érdekes, mert az esetet mobiltelefonokkal rögzítették, és az eredeti felvételek a mai napig megtalálhatók a Youtube-on (az Index kritikáját a filmről itt olvashatja). A Fruitvale Station az Amerikai függetlenek szekcióban kapott helyet a filmfesztviál programjában, ahogy az ígéretesnek tűnő Csakis New Yorkban is: egy pornófüggő palesztin fiú zöldkártya-házasságot köt egy izraeli lánnyal, így történik meg a muszlim és a zsidó vallás kényszertalálkozása New Yorkban.

Női jogok, női sorsok

A Titanicon talán soha nem volt ennyi női sorsot bemutató film, ráadásul a rendezőnők száma is kiemelkedő az eddigi évekhez képest. A Punk csaj című film a punk Kathleen Hanna feminista mozgalmát mutatja be, Hanna bugyiban énekelve (Riot Grrrl) tiltakozott a nők szexista ábrázolásáért – ő az, aki húsz évvel ezelőtt tudta, hogy mivel kell okosan kampányolni a nők jogaiért. A Kékmadár című film ehhez képest kicsit lassú, az amerikai kisvárosban játszódó drámában női sorsok találkoznak egymással, a fő kérdés az, hogyan képesek megbirkózni azzal a bűntudattal a különböző személyiségű anyák, amit egy véletlen tragédia okozott. A Vakon című filmben pedig egy olyan nő mindennapjait láthatjuk, aki nemrég vesztette el a látását, emiatt fél kimozdulni otthonról, és egyre inkább a tévképzetei, fantáziája uralják.

Jacky a nők országában című szatíra arra a fikcióra épül, hogy milyen lenne egy olyan országban élni, ahol a nők kormányoznak, és a nőknél van a hatalom, a férfiak pedig házimunkát végeznek otthon, burkában. A filmben A nimfomániás főszereplője, Charlotte Gainsbourg is szerepel. 

Jancsó Miklós filmek és a Fekete leves

Az idei Titanicon több magyar alkotást is bemutatnak, például Szabó Simon tamperei díjnyertes,a Friss Húson is vetítettFal című rövidfilmjét, illetve a rövdifilmfesztivál nyertesét, Bucsi Réka Symphony No. 42 című animációját is.  A filmfesztivál retrospektív vetítéssorozattal tiszteleg Jancsó Miklós előtt. A nemrég elhunyt rendező rövidfilmjeit április 9-én vetítik, a Jelenlét, a Második jelenet, Harmadik jelenet, Derkovits és a Halhatatlanság az Örökmozgóban láthatók. A rövidfilmjein túl április 8-án az Omega együttesről készült filmjét is bemutatják.

A Titanicon debütált a Fekete leves, ami az adósságárendezésre egyedi módot választó DJ-ről és a diliházas haverjairól szól. A film a kritikusok szerint áttörő lehet a magyar filmtörténelemben a humora és a hangulata miatt, érdekesség, hogy a párbeszédeket nem írták meg előre, a színészek improvizáltak, csak a történet vázát tudták előre. A filmről az Index kritikáját itt olvashatja el, a fesztiválon április 10-én vetítik a Toldiban.

<p> </p>
Fotó: Fekete leves
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.