Ezeket éli át szinte minden nő

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nővé érés folyamatától a gyógyulóban lévő lelki fájdalmakon át a középkorú nők magányáig: jobbnál jobb rövidfilmek a Friss Húson.

Pedro Almodovar is megirigyelné azt az érzékenységet, amivel a rövidfilmesek közelítették meg a női érzelmeket a Friss Hús Rövidfilmfesztiválon. A lánybúcsúján összeomló menyasszonytól egészen a középkorú nők mindennapjain át több film is foglalkozott a bonyolult női lélekkel. A Daazo.com szervezésében március 27. és 30. között a Toldi moziban mutatták be a jobbnál jobb hazai és nemzetközi rövidfilmeket, a filmfesztiválra összesen 66 rövidfilmet válogattak a szervezők. Összeszedtük a szerintünk legjobbakat azok közül, amik a női léttel foglalkoznak egy adott élethelyzetben.

Vakáció a tengerparton

A kamaszlány Amalia egyik percről a másikra válik felnőtt nővé mind testileg, mind érzelmileg: életében először menstruál, miközben a szülei éppen válni készülnek. Az anyjával való kapcsolata tipikusan az, amilyen a nagy átlagnak kamaszkorában: elmondaná az anyjának, hogy épp megjött neki, de érzi, hogy nem ez a legjobb alkalom. Végül megszökik otthonról, hogy tampont és betétet vásároljon. A szégyenérzettel és az ijedtséggel vegyes pillanat minden lány életében eljön egyszer.  Ezt a két érzést annyira tökéletesen átadja a film, hogy a székben szűkölve ismét átéljük azt a pillanatot, amikor életünkben először menstruálni kezdünk, az összes ezzel járó kínos cselekvéssel együtt. Azt a szenvedést, hogy milyen betétet vegyek a boltban, és azt, hogy mi van a bevásárlókosárban, hogyan titkoljam el az egész világ elől. A Budapesten élő Grosan Cristina tavaly Együtt című kisfilmjével aratott sikereket, idei filmje a Dívány kedvence.

Misterio

A spanyol rövidfilm egy középkorú nőről szól, aki varrónőként dolgozik, ellátja a férjét és a fiát minden nap, de valamiféle csodára vár, ami felszabadíthatja a hétköznapok rabsága alól. A varrónők közt az a legenda terjed, hogy ha egy bizonyos fiú tarkójára teszik a fülüket, maga a Szűz szól hozzájuk. A varrónő is elmegy meghallgatni a fiú tarkóját, majd úgy dönt, hogy változtat a sorsán. A rövidfilm zseniálisan mutatja be a monoton életet, a vágyat arra, hogy egy nap ennek egyszer vége lesz, és hogy egy középkorú nő is megélheti az életet úgy, ahogyan arról mindig álmodott – aztán vagy összejön neki, vagy nem. A 12 perces fikció Chema Garcia Ibarrától a 2013-as Berlini Rövidfilmfesztivál díjnyertes filmje.

Misterio: trailer from Chema García Ibarra on Vimeo.

Tünet

A középkorú nő, Kati (Börcsök Enikő) egy nap arra ébred, hogy nem látja a tükörképét. A talán-betegségével nincs egyedül, a szívmelengető történetet a komikus párbeszédek, a tökéletes szereposztás egészíti ki, majd a romantikus befejezés követi. Mindezek ellenére mégis marad egy űr az emberben: a Tünetből másfél órás film is szórakoztató lenne a rendezőtől, Kovács Gábor Attilától.

Hátsó lépcső

Pápai Pici félórás filmje Tóth Krisztina Take five című novelláján alapul. Egy rideg, koszos párizsi szobában éli mindennapjait a magyar diáklány, a háziúr és a szomszédban lakó bunkó férfi társaságában. Azt az érzést, hogy milyen egyedül szembenézni a lakásban adódó problémákkal nőként – minden elromlik, és tönkremegy, ami tönkremehet –, feltehetően minden egyedül élő nő átélte már legalább egyszer az életében. Ahogy azt is, mennyire sokat változtathat egy nő jellemén az egyedüllét (másik városban, másik országban), mennyire megváltoznak az emberi kapcsolatok, még a párkapcsolat is, ami addig tökéletesnek tűnt, és ami segített a túlélésben, hirtelen megromlik. Az élet egy egész más szemszögből, nyers szexualitással, magánnyal és közös retkes vécével a romantika és a szerelem fővárosában – ez a Hátsó lépcső.

Fotó: Peter KotschyLonely Films

Tizenhárom és fél perc

Hegedűs Georgina filmjében az elütött biciklis, Trokán Nóra vár a mentőre. Az elütött biciklis és vétlen gázolójának (Kovács Gergely) romantikus története attól hétköznapi, hogy ki nem mondva, de benne vannak az elérhetetlen szerelem idealizált érzelmei, és az ezzel szemben álló, kézzel fogható, megkapható szerelem valósága. A véletlen baleset a döntésről szól mind a férfi szereplő, mind a női szereplő részéről: felvenni vagy nem felvenni a csörgő telefont, elmenni vagy maradni. Ezek azok a momentumok, amik minden szerelmi kapcsolatban ott vannak, legyen az akár idealizált, akár reális kapcsolat.

Én ma anyámnál alszom

Egy könnyűvérű menyasszony lánybúcsúját követhetjük végig egészen reggelig. A 13 perces rövidfilm inkább tűnik egy férfi fantáziájának, mint hihető történetnek, de a főszereplő Bohoczki Sára azt a félelmet, amit egy kiszolgáltatott helyzet generálhat egy taxiban ülve, valóságosan éli meg. A szürreális történet után kicsit más szemmel nézi az ember a lánybúcsús hordákat a nyár éjszakában. Csicskár Dávid filmje.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.