Bohumil Hrabal kultusza Közép-Európában egy popsztáréhoz hasonló. Könyveit fejből idézik, százezrek zarándokolnak Prágába, hogy igyanak az emlékére és egészségére, és alig akad olyan nagyváros, ahol ne lenne legalább egy Hrabal nevű söröző. Magyarországon is egyike a legnépszerűbb íróknak, Esterházy Péter Hrabal könyve című írásával pedig a magyar irodalomra is közvetlen hatást gyakorolt.
Unatkozik? Vegyen mosómedvét!
Hrabal népszerű, mert szerethető. Szereplőivel könnyű azonosulni. Hrabal úr, ahogyan sokan nevezik, a 20. század igazi krónikása volt, aki nem hősszerelmesekről és hőstettekről, hanem emberekről írt. Hétköznapi életekről néha különös, néha vicces, néha szomorú történetekkel. Nehéz körülírni az édesbús életörömet, amely szövegeiből árad. A sörhab könnyedségével szállnak a szavak, Hrabal úr igent mond a szépségre, és megmutatja, hogy mindenki lehet jó és rossz is egyszerre. Jan Dité, őfelsége pincére sokkal ellenszenvesebb, mint a Sörgyári capriccióban ordibáló Pepin bácsi, mert megalkuvó, a történelem szemétdombjáról a saját vagyonát kitúró alak, élete célja, hogy nevet és vagyont szerezzen magának. Pepin, Milos, a forgalmista, vagy Francin, a sörgyári könyvelő ezzel szemben kedves és szerethető figurák, akik belekeverednek a történelembe, de nem nyerészkednek.
Hrabal világában a legfontosabb a humánum – az idilltől és a giccstől ugyanakkor messze van, hiszen a háború és az elnyomás ugyanolyan fontos tényezők, mint a Sörgyári capriccio elején leírt békeidő a maga gyönyörű nosztalgiájával, pajzánságával, egyszerűségével. Kanyargós prágai utcákon, sosemvolt kisvárosokon, nemlétező állomásokon és örök megállókon keresztül vezetnek a regények, miközben találkozunk azokkal az alakokkal, akik benépesítették Kelet-Európát a 20. században. Szellemek, kószálók, kocsmázók és rokonok, akik sokszor nem alakítói, csak tanúi voltak saját életüknek.
A Hrabal-mozik rendezője, Jirí Menzel értő tolmácsa az írónak. A regényekből forgatott filmek jelenetei ugyanúgy a legenda részévé váltak, mint a könyvből vett idézetek. “Ha unatkozik, vegyen mosómedvét” – mondja Pepin a Sörgyári capriccióban. Meglátni a mosómedvében az izgalmat, meglátni egy nő szépségét, miközben véreshurkát zabál és lehúz hozzá egy fél korsó sört: ebben áll Hrabal zsenije. Pepin bácsi, akinek alakját nagybátyjáról, Jozefről mintázta, ennek a furcsa kettősségnek a legszebb példája. Valódi lúzer, aki először mindenkinek az agyára megy. Eljön azonban a pillanat, amikor a könyvben és a filmben is szerethetővé válik. Szeretjük a saját lúzereinket, és szeretjük olykor magunkban is a lúzert, aki érdektelen történeteket mesél túl hangosan, és hiába vágyakozik, nem kapja meg a sörhabos szájú szépasszonyt.
Milos, a Szigorúan ellenőrzött vonatok főszereplője akaratán kívül történelmi események részese lesz. Már a regény (és a film) elején kiderül, hogy állása mind közül a legkönnyebb: őseihez hasonlóan egy életen át kímélheti magát, míg mások dolgoznak. Dédapja alkoholista volt, aki addig nevette ki a munkásokat, amíg egyszer agyon nem verték emiatt. Hipnotizőr nagyapja hipnotikus erejét felhasználva próbálta megállítani a Prága felé vonuló német tankokat. A mutatvány nem sikerült, a tankok átmentek rajta. Ez azonban teljesen természetes Hrabal és Menzel világában. A férfiak életművészek, bohémek és lúzerek, akiknek halála sokszor éppen olyan lehetetlen, mint az élete. Nem így a nők: Hrabal világát ugyanis ők irányítják.
“Az asszony az egyetlen jó dolog, amit ezen a világon bírhatunk”
Hrabal női nemcsak erősek, hanem gyengédek is tudnak lenni. A máshoz való odafordulás gesztusát olyan természetességgel hordozzák magukban, hogy közben az önfeladás szóba sem kerülhet. A Szigorúan ellenőrzött vonatokban Mása, a kalauzlány keményebben dolgozik, és sokkal határozottabb, mint az esetlen Milos.
Mind közül a legszebben, legerősebben megrajzolt nő a Sörgyári capriccio főszereplője, Mariska, akit Hrabal saját anyjáról mintázott. Sört és sült húst reggelizik, miközben férje langyos kávét és kenyeret eszik.
Hrabalnál a szépség és az ész emancipálja a nőket, akiknek haja aranyszínű, mint a sör, vagy mint egy nyári délután. Hrabal női vagányak, vonatokat ellenőriznek, sört vedelnek, disznót vágnak, életet és reményt adnak. Sokan azt mondják, hogy Hrabal női lelkű író. Ami biztos, hogy nőalakjai sokkal szebbek és erősebbek mint a férfiak. Kevés megkapóbb jelenet van a filmtörténelemben, mint amikor a Sörgyári capriccio hősnője végigbiciklizik a kisvároson. Frissen mosott hosszú szőke haja, ami a város egyik büszkesége, száll a háta mögött, miközben mindenki a lábai előtt hever.
Lássa, Bohumil, drágám
Hrabal úr világában nincsenek nagy tragédiák. A világ olykor gonosz, de az ember nem: egyszerűen és nyálasan ez a hrabali életmű üzenete. „Lássa, Bohumil, drágám, itt maradtunk kettesben. Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, icipici mind megette” – olvasható Esterházy Péter Hrabal-könyvében.
Ahogyan számos regényalakja, Hrabal egész életében szerette a macskákat és a galambokat. Kabátzsebében a sörre való aprópénz és a szövevényes történetek mellett mindig elfért némi madáreledel is. A halál is így érte: 1997-ben galamebetetés közben kizuhant egy prágai kórház ötödik emeletéről. Azóta is találgatják, hogy a sors, vagy ő maga választotta ezt az utat. Halálával is élete legendáját írta tovább. Kultusza töretlen, generációk és városok között lebegve él tovább. Prága, Bécs, Budapest sörözőiben idézik műveit, hasonulnak szereplőihez. A százéves Hrabal ajánlható mindenkinek, aki volt már szerelmes, lúzer, részeg, őrült, vágyakozó, vagyis egyszerűen: ember.
Hrabal 100
ACseh Centrum komoly programdömpinggel készül a 17 éve elhunyt író születésének 100. évfordulójára. A Hrabal 100 eseményei közt nézhetünk kiállítást az író kollázsaiból, hallgathatunk konferenciát munkásságáról, és természetesen filmvetítésekre is számíthatunk. Április 12-én az A38-on pedig bemutatják a BUSHO dokumentumfilmfesztivállal közös, Hrabal témájú rövidfilmes pályázatuk nyerteseit, amit aztán kerekasztal-beszélgetés, multimédiás hommage-előadás, majd végül koncert zár.
