Amikor azt mondtuk, filmet Kocsis Gergelynek nem pont erre gondoltunk. A rajzoló, kritika.
Többször emlegettük már, hogy filmet Kocsis Gergőnek, de nem pont ilyesmire számítottunk, amikor megnéztük Mattyasovszky Zsolnay Bálint A rajzoló című első rendezését. A film tévés vetítésre készült, de nem üti meg sajnos a Berni követ színvonalát, viszont amiért nemi erőszakot elkövető bűnöző után nyomoznak benne, 18-as karikát kapott annak ellenére, hogy egy vasárnapi autópályás krimisorozatban több vért vagy akár szenvedélyt látni. Így aztán egy sötét februári éjszakán adta le az M1, most viszont megnézheti az Indavideón bármikor, ha van szabad 55 perce.
Nekünk elsősorban Kocsis Gergely miatt volt, de nem mernénk határozottan állítani, hogy megérte az időt alvás helyett a filmre pocsékolni. Erről nem a színészek tehetnek, ilyen szar dialógusokat rég nem hallottunk szereplők szájába adva, helyenként kínunkban röhögtünk, hogy ezt mégis, hogy képzelik.
Adott egy különc, magányos farkas típusú rendőségi fantomkép-rajzoló, aki esetünkben megerőszakolt nők vallomásain keresztül próbálja megalkotni a képet az elkövetőről. Közben szabadidejében parkokban egyedül üldögélő miniruhás nőket rajzolgat, illetve csak egyet, de a filmben furcsa mód több ilyen is feltűnik (biztos, csak mi járunk rossz parkokban). Aztán a rajzoló egy idő után a szakmailag indokoltnál jobban belefolyik a történetbe, és saját kezébe veszi az irányítást...
Teljesen jó a sztori, és ha esetleg valaki vette volna a fáradságot a rendezőségből, hogy elbeszélget olyannal, aki már találkozott megerőszakolt nővel, akkor még lenne valós alapja is. Sajnos a filmben ugyan megvan a szándék, de a rémesre írt szövegek miatt úgy jön le, mintha mindenki mindent manírosan túljátszana, esetleg egy napi szappanoperából lépett volna ki.
Mattyasovszky Zsolnay Bálint láthatóan odafigyelt a részletekre, egyszerűen nem tudjuk elképzelni, hogy nem tűnt fel neki, mennyire természetellenes a beszéd, amit intim helyzetbe hozott színészeitől elvár. Vecsernyés János képei feledtetni tudják velünk Maruszki Balázs rémes párbeszédeit, de sajna túl sok szöveg van a filmben ahhoz, hogy ez elég legyen.
A legnagyobb baj a főszereplő karakterével van, akiről nagyon keveset tudunk meg, így az se indokolható, mikor mi mozgatja. Némi támpontot ugyan ad Mattyasovszky azzal, hogy bemutatja a főhős halálos beteg apját, de ez még nem magyarázza a férfi különcségét. Láthatóan Kocsis Gergely sem tud igazán mit kezdeni a szereppel, azt leszámítva, hogy nagyon sejtelmesnek próbál látszani. Pedig a rendező nyilván nem véletlen választott főképp Katonás színészeket a szerepekre, de se Borbély Alexandra, se Pelsőczy Réka nem mentheti meg a végeredményt – pedig mindkettejüket szívesen elnézné a néző –, és Pálfi Kata se tudja őszintén hozni a vágy titokzatos tárgyát.
Irtó kár a filmért, mert az alapötlet jó, a képi világa is a helyén van, ha a színészek helyzetben lennének (és ha nem cseszik el a végét a sztorit egy iszonyú banális slusszpoénnal), akár egy sorozat első részének is elmenne.Talán, ha a Berni követ előtt látjuk, lelkesebbek lettünk volna, de thrillernek ez most sajnos kevéske lett.
