A Kertvárosi bordély kicsit olyan lett, mint a fizetett aktus: érdekes és élvezetes, csak épp nem az igazi.
Mi tesz egy 42 éves, leszbikus házasságába beleszürkült nő, akinek az a legnagyobb izgalom az életében, hogy fia szétüti a fejét egy labdával, és a felesége már a ritkán kiharcolt rutinszex első percébe belealszik? Természetesen pszichoterapeutaként is funkcionáló örömlány lesz. Miért, mire gondolt?
A Sundance filmfesztiválon 2013-ban bemutatott, majd Berlinben is díjazott Kertvárosi bordély erős mondattal indít: „Negyven felett választanod kell az arcod és a segged között”. Stacie Passon első filmje azonban végül egy egészen másik választást jár körbe, sajnos nem elég alaposan.
A főszereplő Abby (Robin Weigert) nagyon nem találja a helyét. Bár felső-középosztálybeli nőként a társadalom szemében elérte a maximumot, feleség, anya, ráadásul menő foglalkozása van - amit persze a gyerekek nevelése miatt hanyagol -, mégis fuldoklik a kilátástalanságban és unalomban.
A film eredeti címe (Concussion, vagyis agyrázkódás) arra utal, hogy a változásokat az ominózus fejbedobás indítja el, az elszenvedett sérülés azonban maximum szimbolikusan jelzi, hogy Abbyt fejbe kólintotta saját életének értelmetlensége.
A hatás azonban drasztikus: főszereplőnk nagy lendülettel visszatér a lakberendezéshez, bele is fog egy manhattani loftlakás felújításába, az új környezetben pedig szinte azonnal kivetkőzik önmagából. Szó szerint.
A felújítási munkálatokat végző társa stricivé, míg a készülő lakás alkalmi bordélyházzá változik, ahonnan az új életét Eleanor fedőnéven élő nő minden nap kötelességtudóan hazatér családjához.
Passon csavarni akart egyet a szokásos külvárosi „öregszem és unom az életem” felálláson, így aztán a siralmas New Jersey-i háziasszony-miliőbe kreált egy Született Leszbikus Feleségek vonalat is. Ám aki a másság vagy a prostitúció témájának mélyebb boncolgatását, vagy akár túlfűtött szexjeleneteket vár, csalódni fog. Abby ugyanis nem a pénzért árulja magát, és a legkisebb mértékben sem prostituálódik. Semmivel nem kiszolgáltatottabb, mint kuncsaftjai. Csakhogy értelmet, izgalmat és kielégülést talál ezekben a találkozásokban - mindazt, ami az életéből hiányzott.
Szóval a Kertvárosi bordély lehetne tényleg jó film. De ahogy a főhős baja leginkább az, hogy nem tudja, mit akar, sajnos ugyanezzel a problémával küzd a rendezőnő is. Passon érdekes felvetései közül egyiket sem dolgozza ki igazán, így a film mozaikszerű jelenetei is következtetés nélkül, maximum egy-egy furcsa és/vagy csattanós mondattal futnak ki. A történet így többször is leül, miközben várjuk az elkerülhetetlen végkifejletet, ami végül pont magát a főszereplőt kerüli el.
A nyomasztó atmoszféra megteremtése viszont remek, nagyrészt az operatőri munkának köszönhetően, és szerencsére Weigert játéka is végig magával ragadó. Kis félmosollyal az arcán szemlél mindent, mintha ő maga is csak a moziban ülve nézné végig alteregója, Eleanor kalandjait. Ehhez a játékhoz kevés kivétellel remek társakat kap, az olykor a morbiditásig túlrajzolt karakterek mellett még inkább kívülállónak tűnik. Mindent egybevetve a Kertvárosi bordély egy érdekes és gondolatébresztő mozi, remek színészi alakításokkal és visszafogott humorral.
