Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Katona előadásában Keresztes Tamás addig vár büntetésére, míg elmarad a katarzis. De azért jó előadás.
Ödön von Horváth A végítélet napja című darabja is olyan, mint Wedekind Luluja: csak akkor érdemes előadni, ha van a színháznak színésze, akire rá lehet húzni a főszerepet. A Katona József Színház persze híres finoman játszó színészeiről, ráadásul ott van nekik Keresztes Tamás is, aki talán mindannyiuk közül a legérzékenyebb. Nem is véletlen, hogy rá osztotta Bagossy László Thomas Hudetz, állomásfőnök szerepét, és bár a darab elején még csak egy felesége által megnyomorított, kötelességtudó robotot alakít, az őrület már jóval azelőtt látszik az arcán, hogy tragikus bűnbe sodorná egy elkésett mozdulat.
A történet szerint ugyanis Hudetz a vendéglős lányával való flört hevében nem kapcsolja át a váltót, így frontális karambolt okoz, és a törvény előtt kellene felelnie tetteiért, de nem nagyon akar. A vendéglős lánya (Pálmai Anna) melléáll, míg felesége (Fullajtár Andrea) ellene vallja az amúgy igazságot: egy csók miatt történt minden. A bíróság és a népek az állomásfőnöknek hisznek, ám a beamternek bűnhődnie kell, amit saját bevallása szerint csak egy, a vonatszerencsétlenség okozásánál is nagyobb bűn elkövetésével érhet el.
A Bagossy testvérek (a rendező fivére, Levente a darab díszlettervezője) jó arányérzékkel adagolják a vidéki valóságot; a történet akárhol az isten háta mögött és akármikor történhetne. Az expresszvonat elrobogásába tényleg beleremeg a színpad, és a porfészek jellegen nem sokat dob az sem, hogy a pályaudvart egyedül viszi az állomásfőnök, nem is beszélve arról, hogy a vonatra mindig a falu legpletykásabbjai várnak.
Jordán Adél a pékné szerepében gyorsan és pontosan vezényli le a főszereplők bemutatását, és a tragédia pillanatáig repül az idő – ám aztán, mintha behúznák a kéziféket, belassul az egész előadás. Lehet ennek valami köze a vonatokhoz, de inkább csak arról van szó, hogy az állomásfőnök annak ellenére rokkan bele túl lassan bűnének a súlyába, hogy saját ártatlanságát megünnepelni nincs már lelkiereje.
Bagossy rendezése ügyesen kihozza Ödön von Horváth abszurd humorát A végítélet napjából; remek lehetőségek nagyjából mindenkinek adódnak, de poénok terén Kocsis Gergely ügyésze aratja a legnagyobb babérokat, míg a Hudetz simulékony sógorát játszó Elek Ferencnek általában a puszta megjelenése is elég ehhez. Fullajtár Andrea öblös hangon varázsol egy rém ellenszenves Udvaros Dorottyát elénk, nemcsak jóval idősebbnek tűnik Keresztesnél, de úgy fest, mintha elöregített hangjával tartaná foglyul a férfit. Pálmai Anna sejtelmes szerelmes; bár feláldozza önmagát, hogy megmentse a férfit, nem tudni, hogy csak a feleség elleni bosszú, vagy valódi szerelem vezérli.
Az őrület aztán őt is eléri, és valamivel előbb jön rá, mint Hudetz, hogy egyedül az ő halála jelenthet az állomásfőnök számára feloldozást. Keresztesnél is csak egy őrült vigyorból tudjuk, hogy itt a totális vég, mégis a túlnyújtott belső moralizálás után elsúlytalanodik a bűnhődésre várakozó szakasz, és így nem tud kibontakozni maga a bűnhődés sem. A halottak és élők együtt szerepeltetése pedig a visszatérő madár/angyaltoll ellenére sem hozza el a katarzist.
