Kevés olyan ismert bűntény van az elmúlt másfél évszázadban, mint a tiszaeszlári Solymosi Eszter nevű gyereklány meggyilkolása. A fiatal lány eltűnése és borzalmas halála volt ugyanis az egyik legismertebb vérvád Magyarországon. A korabeli nyomorgó tömegek nagyon fogékonnyá váltak a hisztériakeltésre és az antiszemitizmusra, pedig a vérvádat csak egy megriadt fiú hamis vallomása igazolta volna. Ismerős a helyzet.
A per
A "tiszaeszlári per" az 1882–1883 között Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán lezajlott per, valamint a hozzá kapcsolódó politikai és közéleti viták összefoglaló neve. A vérvád, amelyben a tiszaeszlári zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsították meg, rövidesen a magyar politikai erők összecsapásának terepévé vált. Európa-szerte nagy figyelem kísérte, és nagy hatással volt a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására. A megvádoltak védelmét Eötvös Károly képviselő és ügyvéd vállalta el.
A Nyíregyházán 1883. június 20-tól augusztus 3-ig lefolytatott utolsó tárgyaláson az ügyészi feladatokat Szeyffert Ede királyi főügyész-helyettes látta el, aki július 27-i vádbeszédében, bizonyíték hiányában maga is a vádlottak felmentését indítványozta. Eötvös híres, hétórás védőbeszéde július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. Az augusztus 3-án kihirdetett ítélet felmentette a megvádolt zsidókat. A fellebbezés után a jogerős felmentő ítéletet 1884. május 10-én hozták meg. A perről később maga Eötvös Károly írt elemző visszaemlékezést A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége címmel 1902-ben, a leghíresebb feldolgozások azonban később születtek. Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című dokumentum-regénye 1931-ben jelent meg, Erdély Miklós Verzió című neoavantgárd filmje a perről pedig 1981-ben készült. Fischer Iván most bemutatott operájára mindkettő nagy hatással volt.
Az opera
Fischer Iván A Vörös Tehén című groteszk-lírai operájának címe utal egyrészt Olajos Bálintné tehenére, aki megtaposta Solymosi Eszter lábát, így szolgáltatva bizonyítékot később a vádlottak felmentéséhez. Bábu formájában többször meg is jelenik a színpadon, meglepő módon a darab elején inkább a komikum forrásaként. A Veres Tehén nevű nyíregyházi fogadó a korszak népszerű szórakozóhelye volt, ugyanezen becenévre (?) hallgató, zsidó kocsmárosnője pedig legendásan vonzotta a férfiakat. Krúdy is írt róla, néhány idézetet az opera partitúrájának előszavában olvasható.
A darabnak ugyanis tulajdonképpen két főszereplője van. Az egyik éppen a ritkán megszólaló, de végig a színpadon mozgó, önnön elbeszélőségét megerősítő Krúdy Gyula, Gyabronka József atmoszferikus alakításában. A másik pedig az árulónak bélyegzett fiú, Scharf Móric: Kovács Jonatán érzékeny, koravén játéka. Személyében nem egy romlott, apját bitófára juttató karaktert látunk, hanem egy riadt, zavarodott gyereket, aki saját identitásával azért nem tud, és nem is akar mit kezdeni, mert nem fogadja el idegenségének eleve elrendeltségét. A kettősség a zenében is megjelenik, hiszen magyar és zsidó elemek egyaránt keverednek benne, de mind Fischer Iván saját szerzeménye.
Az opera egyik kezdő jelenetében virtusos magyar táncot látunk a színpadon, mulatnak a híres Veres Tehén fogadóban. Húzzák a nótát, mindenki ugrál, Scharf Móric pedig, hosszú fekete köpenyében az idegenség megtestesüléseként teng-leng közöttük. Táncolni akarna, de csak lökdösik. A következő jelenetből kiderül, hogy ugyanez a tömeg a zsidó nőket azért az ágyába várná: a vörös hajú fogadósnőnek kanos magyar legények éneklik az egyetlen, eredeti idézetként átvett, Hej, zsidólány című népdalt, melynek konklúziója, hogy a haja bár kócos, de a lány mégis az övék lesz. Ez a retorika ma is ismerős lehet.
Később, a koncepciós per alatt, amikor Móric megteszi terhelő vallomását, a tömeg kiabálva biztatja: befogadják, ha megerősíti a vérvád gyanúját. Tehetetlen félelem és vágyódás keveredik a jelenetben, megrázó pillanat, amikor a saját apját eláruló fiú kétségbeesében eljut odáig, hogy azt kiáltsa: én nem akarok többé zsidó lenni. Csakhogy a tagadás nem elég ahhoz, hogy mássá változhasson.
A tárgyalás hátborzongatóan szellemes színpadképében a bíró és a vádlottak korabeli ruhában játszanak, az imént még népviseletben mulató tömeg azonban immáron focidrukkerek jellegzetes kiegészítőit viseli. Érthető, sőt didaktikus megoldás - ettől még nem fáj kevésbé.
Ascher Tamás rendezése feledteti velünk, hogy nem hagyományos színpadot látunk: a szereplők betöltik és elárasztják a teret, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig - szokás szerint - kiválóan muzsikál. Szó szerint. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói pedig ugyanúgy remekelnek a tömeg szerepében, mint a földöntúlian szőke Varga Kyra Eszter szerepében. Ártatlan és kedves, halálában pedig nincs kegyelet.
A megtisztulás lehetetlensége
Abban a korban, amelyben a szerencsétlen fiatal lányt, Solymosi Esztert megölték, és amelyben a szerencsétlen Scharf Móric – ha nem is háromszor, de – megtagadta az övéit, az identitás nem választás kérdése volt. Eszternek a tehénpásztorkodás jutott, egy rövid és fájdalmas élet, és erőszakos halál. Móricnak hosszabb élet, ám megnyugvás soha. Az egyikük áldozat, a másik bűnös, ha másban nem, árulásban. A helyzet azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű. Nemzedékek, vallások és hitek keverednek sorsukban, ahogyan a miénkben is.
A tiszaeszlári vérvád Európa-szerte példátlan felháborodást keltett, nem csupán a zsidóság körében. A magyarokon kívül a külföld legkiválóbb keresztény teológusai is elítélték a pert, amelyet középkori, sőt ókori babonák maradványának neveztek. Maga Kossuth Lajos is szót emelt Torinóból, s tiltakozásában középkori előítéletnek, Magyarország gyalázatának és a civilizációhoz méltatlannak nevezte a vérvád-ügyet. Fischer Iván operájában a feldühödött focidrukkerek egy pillanatra elhallgatnak, amikor Kossuth (Cser Krisztián méltóságteljes alakításában) közéjük lép – csak az álságos tisztelet és hamis hazaszeretet megnyilvánulása. Mondanivalója azonban éppen ellentétes a gyűlölködő tömegével: „Én ember és ember között vallásfelekezet miatt soha nem tettem különbséget; az antisemitikus agitatiot szégyellem; mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom. A nép érzi a nyomort, de nem tud magának okairól számot adni. A középkori zsidógyűlölet előáll s azt mondja: te szegény, nyomorgó nép, megmondom én neked, mi a te nyomorod oka: a zsidó.” A klasszikus szabadelvűség gondolatai ezek, operába sűrítve.
Az utolsó, Purifikáció című képben Scharf Móric és börtönből szabadult apja némán ülnek egymással szemben egy vonaton. Hosszú jelenet ez zenével, a vörös tehén átvonul, és részleteket énekel Mózes negyedik könyvéből. Ebben az áll, hogy a tehén hamva megtisztulást hoz. Amennyiben igaz, hogy az apák bűne a gyermekek fejére száll, úgy mindenki csak átörökíti a sajátjait, ahelyett, hogy megszabadulna tőlük. Bűnért való áldozat ez, énekli a tehén. A megtisztulás azonban elmarad.
