Plágium vagy önmegvalósítás Gaga új klipje?

Olvasási idő kb. 8 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Lady Gaga új slágerrel ostromol, ám a klip innen-onnan ismerős lehet. Ennyire egysíkú a popszakma? Steiner Kristóf elemez.

Lady Gaga a napokban színpadra vitte friss videoklipjét az MTV évi rendes VMA gáláján. A nem sokkal korábban debütált, Applause című dal - amely az énekesnő hamarosan megjelenő lemezének előfutára - és a hozzá készült kisfilm alaposan megosztotta a közvéleményt - ahogy az már csak Gaga produktumaival lenni szokott. De abban azért a kritikusok, sőt a legtöbb "kis szörny" (ahogy az énekesnő nevezi rajongóit) is egyetért, hogy ez most nem akkora dobás, mint anno a Bad Romance, vagy a Telephone volt.

A sajtó egyből bukást kiáltott – mondván, Katy Perrynek az ezzel egyidőben megjelent Roar című számát jóval többen töltötték le, annak ellenére, hogy Gaga a Twitterén határozottan kérte a fanokat: lehetőleg egy ember többször is vásárolja meg -, zenekritikusok pedig rávilágítottak arra, hogy Gaga talán ismét túl sok Madonnát hallgatott.

A dal azonban minden fanyalgás ellenére szépen és biztosan menetel felfelé a világ fontos listáin, ám klip láttán ismét millióan kiáltottak plágiumot, mondván: Gaga eddig is pofátlanul másolta a múlt nagy popkult ikonjait, azt viszont már alsó hangon is túlzás, hogy egyetlen klipben ennyi észrevehető áthallás kerüljön. Natalie Portman Fekete hattyújától Madonna Human Nature című klasszikusáig tucatnyi popkult mérföldkő kerül felelevenítésre, amivel persze nem is volna gond, ha Gaga nem állítaná következetesen: „Én nem merítek inspirációt senkiből.”

A jelmeztervező szerint

Amikor a klipet nézve felfigyeltem a bikinire, melynek melltartóját két fekete kéz alkotta, belém hasított: egy magyar divattervező, Parádi Gabi nagyon hasonló kreációt álmodott a Moulin Rouge színpadára, valamikor a kilencvenes évek végén. Gabi nem csak jelmeztervező, de a PumpkinParadise blog alapító szerzője is, és számos magyar sikerfilm és tévéműsor stylistjaként is dolgozott már. Őt kértem fel, hogy afféle „szakértői véleményt” mondjon az Applause kosztümeiről.

„A klipet nézve az jutott eszembe, hogy imidzsvideót akartak készíteni - így hívjuk azt a stílust, amikor különféle, az előadóra jellemző külsőségeket akarnak rögzíteni a nézőkben, a film pedig nem rendelkezik történettel, csak vizualitással – ezért is tér vissza a Gagára jellemző sárgára festett haj, mert a klip többi része alapján gyakorlatilag beazonosíthatatlan lenne.” Gabi szerint Gaga esetében gyakran találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy a múltból, híres, vagy kevésbé ismert elődök munkáiból merít - amit annak hiányában, hogy a művész nevesítené a forrását, igazából lopásnak hívunk.

„Sokszor eszembe jut például Hazel O'Connor imidzse az Üvegtörők című filmből, vagy akár Lene Lovich Lucky Number című klipje, a sminkeket pedig egyértelműen a New Wawe korszak sztárjai inspiráták. Steve Strange és a Visage ezt már nagyon régen megcsinálta.” Gabi szerint Gaga a “Boticelli Vénusza” ruhában Beyoncé-t és Josephine Bakert idézi meg, az alkalmazott technikát pedig a Las Vegas-i kabaré táncosai, a Crazy Horse lányai használják - ebben a szexi showban "öltöztetik" a táncosnőket ilyen intimtestrész-takaróba. „Feltűnik egy századfordulós visszautalás is: a fehér lepellel pillangóként táncoló énekesnő Loie Fullert idézi, aki korának olyan nagy sztárja volt, hogy a Rolls Royce emblémát is róla mintázták, a Lumière fivérek pedig megörökítették mozgóképen.

A ‘kesztyűs bikini’ trükköt pedig sokan felhasználták már, többek közt én is 1999-ben a Moulin Rouge nyitóműsorában. De megjelent David Bovie ruhatárában is, még a Ziggy Stardust időszakban, sőt Jean Charles de Castelbajac 2011-12-es őszi-téli kollekciójában is volt egy ugyanilyen darab.” A jelmezteverző arra is kitért: fura, hogy Gaga inkább összedobott egy saját változatot, mint hogy kérjen egyet a tervezőtől, ugyanis szokott Castelbajac ruhákat hordani. “A divatbemutatós résznél sem variálta túl a dolgot, gyakorlatilag újrateremtette John Galliano 2009 ősz/téli bemutatóját: nem csak a ruhákat sorakoztatta fel, de még világításban is ugyanazt a lézer technikát alkalmazta.”

A zenész szerint

Bár az MTV generáció számára a pop legalább annyira vizuális műfaj, mint zenei, azért egy muzsikus lélekkel is szerettem volna megvitatni a témát. Puskás Petire esett a választásom – nem csak azért, mert a The Biebers-szel sokadszorra teremtette újra magát az elmúlt nyolc év során, hanem mert autentikus képe van a bizniszről, ráadásul azt is felismeri, ha két dal ugyanabból a három akkordból áll. Gaga új dalával és Madonna tavalyi Girl Gone Wildjával ugyanis ez a helyzet, erről pedig a YouTube-ot elárasztó mash-up videók is megemlékeznek: az Applause gyakorlatilag ráénekelhető a tavalyi klubslágerre.

“Lady Gaga egyszer már megváltotta a pop műfajt, Madonna pedig már egy jó párszor. Ehhez az a mérhetetlen előadói tehetség szükséges, ami mindkettejüknek megvan” - kezdi Peti. “Emellett pedig kell a profi módon működő gépezet kifogástalan munkája is, ami mögöttük áll, és egy zenei producer, aki pont jó időben, jó helyen, rajtuk keresztül átalakítja a zenei ízlést . Amíg pedig ez a csillagzat összeáll - mert azt senki nem tudja előre, miből lesz a sláger –, igyekeznek számukra elég korrekt zenét csinálni, korrekt klippel - a többit a marketing részleg elintezi.”

Fotó: Dimitrios Kambouris

Lady Gaga és Madonna tehát talán nem is azért csinálnak “egyforma” zenét, mert egymást másolnák, hanem egyszerűen azért, mert rossz pillanatban, unalmas producerek zenei szócsöveként próbálnak érvényesülni? Ahogy Puskás Peti mondja: “Mostanában mindketten ebben a helyzetben vegetálnak: ‘csak’ szupersztárok. Aztan úgyis megszületik majd újra a nagy robbanás, csak ki kell várni. Addig is csodálom őket, és ezt az elképesztő felhajtást, amit generálnak maguk kürül, még a YouTube generáció számára is.”

A kérdés azonban nyitva marad: ha olyan profi team dolgozik Lady Gaga mögött, miért nem szól neki valaki: “Figyelj már, Madonnának volt tavaly egy tök ugyanilyen száma, ne csináljunk inkább valami mást?”

A Gaga fan szerint

Nem volna teljes a kép, ha nem szólalna meg egy valódi Gaga-követő, aki az énekesnő karrierét a kezdetektől árgus figyelemmel kíséri. Kocsis “Wobe” András, a Keret blog alapítója és szerzője így nyilatkozott kedvence új produkciójáról: “Én személy szerint semmi rosszat nem látok abban, ha valaki tiszteli egy másik művész munkásságát, és másolja azt: nekem is van egy kubrickos profilképem, a Blur is lenyúlta az egyik klipjében a Gépnarancs című film ezernyi elemét, és én ugyanide sorolom azt, hogy Gaga eleinte a villámos arcfestéssel nyomult, vagy hogy az Alejandro erősen madonnás. “

András szerint az Applause ezt nem meríti ki a lopás fogalmát, hiszen finom és erősebb utalások vannak benne, de újragondolva és újrafelhasználva, nem egy az egyben átvéve. “Az Applause klip biztosra ment: míg a Born This Way-érában előfordultak tíz perces klipek is, ez egy három és fél perces imidzsklip, tele utalásokkal” - kezdi András, aki szerint ezeket az áthallásokat az értheti meg igazán, akik követik az énekesnő munkásságát. “A két legerősebb motívum közül az egyik a tojás: például a 2011-es Grammy díjátadón Gaga egy tojásban vonult be a vörösszőnyegen, majd a színpadra, ebben a videóban pedig “kikel” egy fekete hattyú képében egy szőrös tojásból”.

Gaga tehát nem feltétlen másból, hanem leginkább talán saját korábbi munkáiból inspirálódik. András szerint ezen kívül sok elem utal a legutóbbi turnéját derékba törő csípőműtétre. “Az egyik jelenetben egy lila lézer csőben vonul végig, és vonszol maga után egy harmadik lábat, amit az utolsó refrénnél konfettieső kíséretében a magasba emel. Ez a harmadik, használhatatlan láb, melyet a törött csípőjének köszönhet, eleinte a terhet jelképezi, majd az újjászületésének lesz a trófeája. Szintén az újjászületést szimbolizálja a Vénusz születése utalás is.”

A Madonna fan szerint

Mára Lady Gagát Madonnához hasonlítani majdnem akkora közhely, mint Zimány Lindát "a magyar Britney Spears"-ként emlegetni. Ennek ellenére, amikor idén Madonna végzett a Forbes magazin "legtöbbet kereső sztár" listájának csúcsán, a szalagcímek mind arra tértek ki, hogy Gaga "csak" a tizedik. Vicces, hogy a jelenleg zajló cicaharcot már 2009-ben bejósolták az amerikai komédiasorozat, a Saturday Night Live producerei: Gaga és Madonna egyetlen közös „duettje” egy vicces jelenet volt a műsorban, amelynek során egymás haját tépik, és olyanokat vágnak egymás fejéhez, mint „Tudod mit, Madonna, én sokkal dögösebb vagyok nálad!”, és „Milyen név az, hogy Gaga, mi vagy te, valami bébiétel?” Kettejük nyilvános párharca tavaly kulminált, amikor Gaga megjelentette Born This Way című számát, amely gyakorlatilag Madonna Express Yourself című klasszikusának átirata volt. A Lady egy talkshow-ban még azt is meglebegtette, hogy Madonna csapata áldását adta az átdolgozásra, ám napokon belül érkezett a válasz: semmiféle egyeztetés nem történt. Valószínűleg senki sem irigyli azt, akire Madonna pipa lesz: a popkirálynő „reduktívnak” nevezte ifjú követőjét, majd világkörüli turnéján egyszerűen beépítette Gaga slágerének refrénjét a saját dalába – a kivetítőn pedig mindeközben konzervesdobozban tálalt Madonna-kiegészítők jelentek meg: a csúcsos melltartó, a szőke lófarok és sok más védjegy, amelyeket Gaga előszeretettel kapott magára az „új Madonnává” válás rögös útján.

Ugyanakkor tény, hogy Madonna sem a szójatejes lattéjából szürcsöli az inspirációt: Marlene Dietrichtől Marilyn Monroe-n és Frida Kahlon át Debbie Harryig számtalan ikon stílusa köszön vissza művészetében. Ő azonban ezt sosem tartotta titokban, mi több, missziójának tekinti, hogy idoljainak munkásságát életben tartsa. Úgy tűnik, Gaga ezt másként gondolja: utolsó közös kalandjuk az volt, hogy Madonna felkérte, kvázi békülésként lépjen fel vele egy közös produkcióban, ő pedig szemrebbenés nélkül visszadobta az ajánlatot. Kegyelemdöfésképpen pedig egyik koncertjén így kiáltott a közönségnek: „Én nem akarok a kurva királynőtök lenni! Én csak a barátotok akarok lenni!”

Lady Gaga tehát barátkozni akar velünk, ennek a csodálatos barátságnak megerősítéseképpen pedig időről időre feleleveníti előttünk azokat az előadókat, akik közel állnak a szívünkhöz, mert formálták az identitásunkat, a szociális életünket, a divatot, ahogy ma ismerjük, és persze az egész celeb-bizniszt. Kicsit olyan, mint Miss Röfi, amikor a Muppet Show egyik epizódjában mindenképpen ő akarja eljátszani Mária kisasszonyt a Muzsika hangjából. Azt persze egy másodpercig sem vitatom, hogy Gagának tisztább énekhangja van, mint Miss Röfinek vagy Madonnának, de ha pop ikonokról beszélünk, nem énekhangot vásárolunk mi fogyasztók. Ha az kötne le, hogy egy énekes hány oktávot képes áténekelni, Zámbó Jimmy rajongója is lehetnék.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.