Ha igaz a férfihez a gyomrán át vezet az út mondás, akkor arra is figyelnie kell az egyszeri feleségnek, hogy mit etet a férjével egy életen át? Erre a kérdésre nem felel a Radnóti Miklós Színházban Bálint András rendezésében bemutatott Jelenetek egy házasságból, pedig igen központi cselekmény benne az evés/ivás. A kétszáz oldalas Bergman forgatókönyvet a színházrendező hetven oldalba sürítve értelmezte újra, csupán a két főszereplőre szűkítve, és bizony kegyetlen őszinteséggel mutatja be, hogyan hidegül el az évek során egymástól a férfi és a nő.
Schneider Zoltán (Johan) és Szávai Viktória (Marianne) játsszák a középosztályba tökéletes természetességgel illeszkedő házaspárt, akiknek nincs egy unalmas és kihasználatlan perce, hiszen az életük egy megelevenedett fogpasztareklám. Talán pont a boldogság miatt nyilatkoznak is kapcsolatukról, mert tényleg elhiszik magukról, hogy boldogok. Melegség veszi őket körül a Khell Zsolt által megálmodott díszletben, ami könnyen átalakítható egyéb egységgé is, igaz, mindig csak ízlésesen, soha el nem nyomva a színészi játékot.
A házaspár tehát eszik és iszik, ünnepli saját magát, egészen az első bukkanóig, a nem kívánt gyerek elvetetéséig, ami után aztán nincs megállás: menthetetlenül csúszni kezd a kapcsolat a lejtőn. Az elfogyasztott ételek egyenesen arányosak a pár lelkiállapotával, azaz ha egyiküknek jól esik az étel, akkor a másiknak biztos nem megy le egy falat sem a torkán. De ez csak egy apró jelzés a nézőknek, mert Szávai és Schneider játéka mellett tényleg alig van szükség díszletekre vagy kellékekre. Ők végig képesek reményt kelteni, mert a darab elején jelzett szerelmük tényleg törhetetlennek látszik. Szávai az enyhén neurotikus ügyvédnőként mégis hiába próbál görcsösen megfelelni a külvilágnak, elbukik, nemcsak férje előtt, aki eddigre már megcsalja, de saját maga előtt is.
A rendező valójában öt részben teszi tönkre az idillinek indult kapcsolatot, a boldogság után repülnek az évek, hogy eljöhessen a fiatal szerető, tönkretéve egy elkényelmesedett házasságot, belerokkantva ebbe a feleséget. Aztán még kétszer ad esélyt a boldogságukról valaha nagy mellénnyel nyilatkozó szerelmeseknek, ám itt már a férj csúszik egyre mélyebbre, míg végül csak elrejtőzve a külvilágtól, titokban találhatják meg azt az idillt, ami húsz évvel ezelőtt még az övék volt.
Bálint rendezésében semmi sincs túlrajzolva, a szereplők minden mozdulata finom, a hisztik is annyira kulturáltak és érettek, szinte a néző kívánna egy pofont adni a házasoknak, hogy robbanjanak már fel végre, míg aztán eljön a várt katarzis. A happy endben végig bízók is megkapják a reménysugáradagjukat, de a valóság mindennél kiábrándítóbb, és rádöbbenni, hogy elszaladt az ember feje fölött az élet soha nem lehet áldásos pillanat. Egy kicsit mindenki magára találhat ebben az előadásban, mert a Jelenetek egy házasságból minden kapcsolatról szól, és bármilyen fájdalmas is, csak arra figyelmeztet, hogy semmi sem tart örökké.
