no

Jó nézőt kíván a kassai Színházkomédia

A Kassai Thália Színház még májusban mutatta be Bengt Ahlfors Színházkomédia című darabját, időközben pedig a József Attila Színház úgy döntött, felvállalja a határon túli színházak megismertetését a budapesti közönséggel. Így történhetett, hogy Czajlik József kassai színi direktor rendezése, ez az 1983-ban íródott darab, a nézőkkel együtt beült a József Attila Színház színpadára. Azért írjuk, hogy a nézőkkel együtt, mert ez egy kamaradarab, túl nagy neki egy a nyolcvanas években leragadt kőszínház az összes ódon elemével együtt, ezért felpakoltak olyan százötven széket a színpadra, és ott teremtették meg a szükséges kamara hangulatot.

Czajlik József bevállalós rendezőnek tűnik, aki szeret játszani a darab adta lehetőségekkel. A Színházkomédia ad is erre lehetőséget bőven, bár egy nem is annyira laza húzás még így sem ártana, főképp a második felvonásnak. A néző az előadáson egy színházi közegben játszódó próbafolyamat olvasópróbájába csöppen, ahol a mindent összefogni látszólag képtelen rendezőnő, Matilda (Lax Judit) egy be sem fejezett darabot próbál színre állítani az igazgatótanács által javasolt szereposztásban, egy isten háta mögötti színházban. A piás író, Bengt (Madarász Máté) képtelen befejezni a darabot, ami mindenki szerint szar, pont olyan szar, mint amilyen az a darab volt, amit egy nappal Bengt friss műve, az Anya és a lánya olvasópróbája előtt a sárga földig hordott egy kritikus. Ráadásul a nyakukba szakad egy exművésznő, Linda Molin (Rák Viktória és Varga Lívia, ketten egyszerre játsszák), aki ezzel a darabbal szeretne visszatérni a köztudatba, még akkor is, ha azt egy isten háta mögött mutatják be, mert meg van győződve róla, hogy neki írták. Ki is van akadva ezen a szintén lekettőzött színésznő, egyben súgó Lotta (Szabadi Emőke és Szoták Andrea), aki emellett őrülten szerelmes a kellemes hangú amorozóba, a színház bon vivánjába, Harrybe (Petrik Szilárd). Harry színházban betöltött szerepére viszont hőn áhítozik a tehetségtelennek tartott táncos-komikus Per (Nádasi Péter). Molin érkezésének az amorózó mellett csak Jansonné (Nagy Kornélia), a rögtönzött súgó, valamint az ügyelő exszínész, Oscar (ifj. Havasi Péter) örül, de a darab valójában a színházi világ kompromisszumairól, és egy előadás keserves születésének hátteréről szól.

Mégis, ők nyolcan harcolnak egymással, vívják belső csatáik a fizetésemelésért, a komolyabb szerepekért, a szerelemért, és egy amúgy szerintük is rossz előadás bemutatásáért. Színmű a színműben, láthattunk már ilyen szituációt, például a Függöny fel! című filmben, de itt most nem csak helyzetkomikumokra épülő gegekről van szó, ezeken jóval túlmutat az előadás, persze a darab is. A színészek csordultig vannak közhelyekkel, dehát nincs ez másképp az életben sem, poénjaik viszont akkor ülnek igazán, ha a néző tudja, kinek a szájából hangzottak el eredetileg.

És ez a nagy bökkenő az előadással: jó nézők kellenek hozzá. Sokszor van ez így, de egy levegőtlen, zárt térben, fent a színpadon, a Színházkomédiának különösen fontos a biodíszlet ahhoz, hogy élő legyen, hiszen színészekről szóló színmű ez, akiknek a közönség tart tükröt. Ebből kifolyólag nem a legjobb helyszín a darab bemutatására a József Attila Színház, hiába jópofa megoldás felülni a színpadára. Ennek a színháznak a közönségéből sokan ugyanis nemigen tudtak mit kezdeni a szereplők amúgy teljesen indokolt szabadszájúságával, és ez kihat a darabra is: a második felvonás végére összeomlik az amúgy addig jól működő gépezet. Túl sok minden kerül a második részbe, és míg addig egy könnyen emészthető bulvárdarab és egy alternatív kísérleti színház produkciója között ingázik az előadás, a végére egy teljesen elszállt burleszkben teljesedik ki, ez pedig már tényleg sok a nézőknek. Pedig a már addig is igen színesen játszó Lax Judit olyan jó mimikával burleszkelt, mintha egyenesen Chaplin mellől vágták volna a színpadra.

De igazságtalanság lenne csak őt kiemelni, mert az összes szereplő üdítő a maga figurájában, jó látni, hogy ilyen jó anyagból dolgozhatnak Kassán. Czajlik ötlete viszont, hogy mind a primadonnát, mind a súgó-színésznőt lekettőzi, azaz két színésznővel játszatja egyazon szerepet egyszerre, kétélű fegyver. Egyrészről zseniális ötlet, remek esélyt adva egy improvizációs/kiszólós jelenetre, amikor a színésznők értetlenkednek azon, hogy a rendezőnő azt akarja, egy szerepet ketten játsszanak. Másrészről viszont a második felvonásra már túl sok belőlük, hiszen a rendező ezzel a húzással a darab két hisztis libájából négyet csinál. Minden apró hibája ellenére mégis jó előadás a kassai Színházkomédia, pláne, ha megtalálja közönségét, ami viszont tényleg nem a József Attila Színházé.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra