Travolta és az Európa Kiadó szépen megfér a falvédőn

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A provokatív falvédőiről ismert Pittmann Zsófi állítása szerint a magyar valóságot ábrázolja, amiben szépen megférnek a Ponyvaregény bérgyilkosai Zámbó Jimmy dalszövegeivel. Az "Úgy érezte szabadon él" című kiállítás anyagát kalocsai fogvatartottak hímezték.

A provokatív falvédők műfajában utazó Pittmann  Zsófi legújabb, 25 munkából álló "Úgy érezte szabadon él" című falvédő kollekcióját testvérével, Pittmann Marcival, valamint a Kalocsai Börtön fogvatartottjaival közösen készítette. A projekt a Szolidaritás Egyesület közreműködésével jött létre. Missziójuk,hogy felhívják a társadalom figyelmét a felelősségvállalás szükségességére és arra, hogy a hátrányos helyzetű emberek számára a segítségnyújtás nem csupán állami feladat.

A közös munkában résztvevő börtönben élő nők közül csak heten vállalták, hogy nevüket és arcukat adják a munkájukhoz. A róluk készült fotókat is meg lehet majd nézni a pénteken nyíló kiállításon.

A fiatal művészt a szöveges konyhai falvédők újraértelmezésével, a mindennapi életbe való visszahelyezésével kísérletezik mind képi, mind szöveges értelemben. Nincs ezzel egyedül, kolléganője, Szabó Eszter Ágnes kortárs falvédőkészítő szintén már több, mint egy évtizede foglalkozik falvédők és asztalterítők átértelmezésével. Kortárs művészhez képest szép sikerrel: a Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val című munkája évek óta kering (és általában nagy tetszésnek örvend) az interneten .

Galéria ikon

6

Galéria: "Úgy érezte szabadon él”

A Pittmann tervezőpáros szintén a kontrasztra épít, például előszeretettel helyezi a hagyományos falvédők előképébe a populáris kultúránkból vett, vitatottabb előadóktól származó idézeteket. Műveiken használnak szövegeket az Európa Kiadótól, de Zorántól, Zámbó Jimmytől vagy Deák Bill Gyulától is, a kiállítás címe is egy Beatrice-számé. Munkáik másik része provokatívan ötvözi a hagyományos képi világot a reklámszövegekkel, a „magyar valóság” jelenségeivel.

Legújabb munkájukkal a "börtönmunkák" új típusát teremtették meg, amikor a Kalocsai Fegyház és Börtön fogjaival hímeztették ki 2011-ben tervezett falvédőiket, párnáikat, szekrénycsíkjaikat, valamint halotti tükörletakaró kendőt, függönyt, bevásárlási jegyzéket. A tárgyakon a szabadsághoz és a bűnhöz kapcsolódó idézeteket, szimbólumokat alkalmaznak, például a John Travolta - Samuel L. Jackson bérgyilkospárost Quentin Tarantino kultikussá vált Ponyvaregényéből, vagy valóságos bűnözőket, mint Bonnie és Clyde, esetleg Matuska Szilveszter. De belefér az is nekik, hogy IKEA konyharuhákra hímezzék a 7 főbűnt a cigány jóskártyák alapján. Az egyik legszokatlanabb párosításuk az, hogy a  „Börtön ablakába soha nem süt be a nap” dalszövegét a Csillagok háborúja szereplőjével, Leia hercegnővel társítják (aki az epizódban szintén börtönben van).

Pittmann Zsófi és Pittmann Marci „Úgy érezte szabadon él” című kiállítását a Pintér Sonja Kortárs Galériában nyitják meg 2012. február 24-én, délután 6 órakor. A művekhez Dr. Takács Eszter, a Kalocsai Fegyház és Börtön Intézetparancsnoka mond bevezetőt.

Az átértelmezett, börtönben készült falvédőket március 3-ig lehet megtekinteni.

Cím: Pintér Sonja Kortárs Galéria:1055 Budapest, Falk Miksa u. 10.

Nyitva: hétfőtől péntekig:10.00-18.00 óráig, szombaton:10.00-14.00 óráig

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ez a kastély ihlette Shakespeare Hamletjének ikonikus helyszínét: ma már a világörökség része

William Shakespeare leghíresebb drámájának, a Hamletnek baljós és intrikákkal teli helyszíne, Elsinore vára nem a képzelet szüleménye. A dániai Helsingør partjainál fekvő, ma már UNESCO világörökségi védelmet élvező Kronborg-kastély ihlette a darabot. A monumentális reneszánsz erődítmény egykor Európa egyik leggazdagabb és legfélelmetesebb helye volt, amely a tengerszoroson átmenő hajók megvámolásából gazdagodott meg. De hogyan jutott el a dán luxusvár híre a Londonban alkotó Shakespeare-hez, és milyen sötét titkokat rejtenek a kazamatái a mai napig?

Önidő

Három világ ér össze ezen a szlovén tengerparton: Portorožtól egy karnyújtásnyira az olasz és a horvát határ

Ha lehet azt mondani egy országra, hogy ezer arca van, akkor Szlovéniára ez hatványozottan igaz. Egészen különleges, hogy az alig több mint 20 ezer négyzetkilométeres államban néhány órás autóúton belül találkozhatunk alpesi csúcsokkal, smaragdzöld folyókkal, mesebeli tavakkal, barlangrendszerekkel és mediterrán tengerparttal is. Utóbbi ugyan mindössze 46 kilométer hosszú, ám annál változatosabb és hangulatosabb, miután történelmi kisvárosok, elegáns üdülővárosok, sólepárlók és festői öblök váltják egymást. Ennek az Adria mentén húzódó partszakasznak az egyik legismertebb gyöngyszeme Portorož is.

Édes otthon

Milliókat bukhat, aki így hirdeti meg az ingatlanát – figyelmeztet az ingatlanszakértő

Az ingatlaneladás egyszerű – gondolják sokan. Felkerül néhány fotó a hirdetési oldalra, megjelennek az érdeklődők, majd jön a tökéletes vevő. A valóságban azonban rengeteg apróságon elcsúszhat az üzlet. Elég egy rosszul belőtt ár, egy gyenge hirdetés, egy későn kiderülő rejtett hiba, de az is előfordulhat, hogy maga a tulajdonos mutatja be rosszul a saját otthonát.

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.