Aki december 31-ig betér a Kogartba, egyben belépőt vált egy olyan világba, ahol az LSD még nem volt tiltott szer, és a Love & Peace is igazi életérzés volt, nem ciki. A San Franciscotól Woodstockig nem csak egy szó szerint és átvitt értelemben egyaránt sokszínű rockplakát kirakat. A szervezők minden hatásvadász eszközt bevetve igyekeztek újraéleszteni a korszellemet.
Két emelet termeit tömték meg zsúfolásig a legváltozatosabb relikviákkal, fotókkal, poszterekkel és plakátokkal a ’60-as és ’70-es évekből. Olyan nevek alkotásai figyelnek a falon, mint Wes Wilson vagy Victor Moscoso. A gyűjtemény elismerésre méltó precizitással segít felidézni az idősebb korosztály emlékeit, a fiatalok pedig végre nem csak röptében csíphetnek el néhány mendemondát a legendás hármasról, Jimi Hendrixről, Janis Joplinról és Jim Morrisonról. A kiállítás előnye, hogy átfogó ismereteket csomagol lehengerlő illusztrációkba úgy, hogy ezt az emlékezetes rocktörténelem órát ne csak a rajongók érezzék magukénak. A zenei stílusok és a biográfiák útvesztőiben a Kogart önkénteseinek jóvoltából senki se fog eltévedni, ráadásul ez pénzbe sem kerül neki: szerdán 15 órakor, vasárnap pedig 11 órakor ugyanis ingyenes a tárlatvezetés.
Andy Warhol és követőinek impulzív és lendületes plakátjai közt könnyen átélhető a korszak lendülete, a pop art provokatív színei magukért beszélnek. Valahol érthetővé válik, hogyan álltak ki teljes mellszélességgel a bugyidobálós Beatles időszak közepette a Make Love Not War életfilozófia mellett.
A woodstocki hangulatot nem csak a szellemes fesztivál line-upok széles tárháza teremti meg. Nem nehéz a Filmore West parkettjére, a monterey-i fesztivál tömegébe képzelni magunkat, a hangszórókból szóló Cry Baby és Yellow Submarine önmagában megadja az alaphangulatot. Az mondjuk kicsit vicces, ahogy szent relikviaként, centikről csodálhatjuk meg a nyugati part akkoriban legdögösebb bulijának otthont adó klub táncterének egy parkettadarabját, de a rajongók nyilván kellően meg fognak illetődni a Jefferson Airplane énekesének fellépő kaftánjától, Keith Moon trapéznadrágjától, Jimi Hendrix botrányosan lila zakójától, vagy a The Who hangszereit elnézve. Kell ennél több? Mert van: üvegvitrinekben olyan ereklyék is láthatóak itt, mint Hendrix kézzel írott dalszövege, Buddy Holly megsárgult levele, vagy a gombafejű srácok elborult rajza. Egy porosodó woodstocki sajtóigazolvánnyal szemezve még én is elkalandozom gondolatban, hogy milyen jó is lett volna odaszületni.
Wes Wilson és Victor Moscoso munkássága
Wes Wilson 1937. július 15-én született az Amerikai Egyesült Államokban. Az amerikai művész a pszichedelikus rockplakátok tervezői között az egyik legismertebb. Ő fejlesztette ki és népszerűsítette a "pszichedelikus" betűtípus 1966 körül. A mozgó hatást keltő elfolyó betűk a 70-es évekre nagyon divatossá váltak.A béke mozgalmak és a pszichedelikus éra képezte alkotásainak témáját. Bill Grahamnak készítette a leghíresebb plakátját San Francisco-ban. Egyik legközismertebb alkotása még a The Greatful Dead-nek rajzolt koponya.
Victor Moscoso 1936-ban Spanyolországban, Oleirosban született. 1960 és 1970 között pszichedelikus poszterjeiről és underground képregényeiről híresült el. Miután befejezte tanulmányait Cooper Union-on és a Yale-n San Francisco-ba költözött. Itt instruktora lett a San Francisco Art Institute-nak. Inspirálta Josef Albers festő, aki a Yale-n tanította. A rockplakátok közül az övéin jelent meg először fotó kollázs. Moscoso olyan előadóknak is tervezett albumborítókat, mint Jerry Garcia, Bob Weir, Herbie Hancock vagy David Grisman. Emellett pólókat, hirdetőtáblákat tervezett és animációs reklámot készített rádiócsatornáknak, amiért kétszer Clio díjat is nyert.
Forrás: Wikipedia - Wes Wilson és Victor Moscoso
