Az Aranymúzeum pazar gyűjteményének tulajdonosa dr. Zelnik István diplomata, műgyűjtő, akit a gyűjtőszenvedély és Délkelet-Ázsia kultúrája, művészetének világa iránt érzett rajongása ösztönzött a múzeum létrehozásában. A helyszín kiválasztása nem volt véletlen: „Nyilvánvaló volt, hogy Magyarország fővárosában, Budapesten kell lennie, hiszen egy ősrégi kulturális, kereskedelmi és ipari központról van szó. A Rausch Villa egy egyedülálló lehetőség adott. Ez a régi 19. századi polgári lakóház az Andrássy úton áll, a város egyik legelőkelőbb sugárútján. A Múzeum határozott szándéka, hogy felkeltse a világ figyelmét, kötelességérzetét és -tudatát a délkelet-ázsiai kultúrák megismerése és kutatása iránt.”
Az egykori Rausch Villa udvarán láthatunk pálmafákat, bambuszt, és egy japánkertet is, de nem ám akármilyet. Szökőkúttal, márványhíddal, délkelet-ázsiai növényekkel.
Amint beléptünk a múzeum ajtaján, az orchideákban gazdag térben rögtön feltűnik a különlegesen csillogó fekete járólap, ami, mint később kiderült, egy Kambodzsából hozatott, különleges márvány, aranydarabokkal. Semmit sem bíztak a véletlenre, itt mindenből a legjobbat ígérik, legyen szó járólapról, liftről, biztonságról, vendéglátásról, teáról.
Ahogyan az ismertető mondja, "az Aranymúzeumban a mai Délkelet-Ázsia 11 államának területéről az ókortól a 20. századig mintegy ezer műalkotás kap helyet, ezek nagy része aranytárgy bemutatva a délkelet-ázsiai képzőművészet elmúlt kétezer évét."
A több ezer évet átívelő, állítólag másfél milliárd dollár értékű gyűjtemény értékes relikviáit, ereklyéit két szinten kilenc teremben tekinthettük meg. Az első terem Délkelet-Ázsia népek, vallások, birodalmak címet viseli. Itt az aranygyűrűkkel telepakolt vitrinen elhelyezett információs kiírásból megtudhatjuk, hogy „jellegzetes típust képviselnek a karmos befoglalású, szabálytalan (csiszolatlan) kővel díszített korai khmer gyűrűk; a domborítással, filigránnal, hármas vagy ötös ültetésű kabosonokkal, vállukon gyakran mitológiai alakokkal és növényi ornamentikával pazarul díszített tyam gyűrűk; a feltehetően szoborékszerként használt, nagyméretű khmer gyűrűk; az ójávai feliratot vagy asztrológiai állatjegyeket viselő jávai pecsétgyűrűk; a szigetvilág élethű állatfiguráival, vagy a geometrikus és növényi ornamentikával díszített, iszlám művészeti hatásról árulkodó gyűrűk.”
Az egyszerű és laikus látogató számára azonban a legkülönösebb ezekben a darabokban nem csak a míves kidolgozásuk, hanem a rejtély, hogy mégis mekkora virsli-, sőt kolbászujjakkal rendelkezhettek a régi délkelet-ázsiaiak, hiszen a gyűrűk, mintha óriások ujjaira készültek volna. Akárhogy méregettük, egy-egy darabba két ujjunk simán belefért volna, pedig tudtunkkal az ázsiaiak nem a hatalmas termetükről híresek.
A következő terem a különböző Buddha-ábrázolásoknak ad helyet, elképesztő töménységben. Láthatjuk a jó öreg Buddhát óceánt lecsendesítő tartásban, Mára démont legyőző kambodzsai Buddhát, ülő, álló, kövér, és sovány Buddhát, aranyból és ezüstből is.
Utunk ezután a Bódhiszattvák és hindu istenségeken keresztül Délkelet-Ázsia kereskedelmi útjain, a Délkelet-ázsiai magas fennsíkok művészetén, a Tyam ékszereken és rituális tárgyain, a délkelet-ázsiai Siva-kultuszon és a szigetvilág művészetén át, érintve az arany és ezüst ötvösséget a Khmer királyságban egészen a Kincsek terméig vezet.
Itt találhatóak a dong-soni kultúrából származó arany emberszobrocskák, melyek mindegyike egy-egy érzékszervre helyezi kezeit, mutatva, képes beszélni, látni, hallani és érezni. A leírás szerint megmunkálásuk a klasszikus vonalat követi, a törzsi kultúrák mozdulatait és táncait elevenítik fel. Láthatunk még itt dobot, elefántfej irányította bárkában egy csecsemőt, indonéz tőrt, a kerist – természetesen mindezt szigorúan színaranyból.
A tárlat végén ellátogatunk a Sövény Aladár Teaházba, ahol autentikus ázsiai teák, kávék közül választhattunk. Sövényről érdemes tudni, hogy ő adta az első ösztönzéseket a gyűjtőnek, aki a 70-es években diplomataként rótta Délkelet-Ázsiát, és ekkoriban kezdte el gyűjteményét tudatosan duzzasztani.
