A Norvégia nyugati részén található hegység a jégrégészek paradicsomának számít az utóbbi években, ugyanis a klímaváltozás hatására, a jég visszahúzódásával sorra bukkannak elő a kivételesen értékes és kiváló állapotban fennmaradt leletek, köztük ruhák, bőrcipők, vadászszerszámok, csontok és más emberi maradványok, például hajszálak is. A Secrets of the Ice (A jég titkai) projekt munkatársai 2014-ben bukkantak rá a hegyen egy különleges, fából készült sílécre, amelyet a viking kor előtt élt népek használhattak téli közlekedés céljából, a léc mellett egy nyírfa fonatból és bőrszíjakból készült kötést is feltártak.
Balesetben pusztult el a sílécek tulajdonosa?
Mivel a síléceket párban készítették és használták, a kutatók figyelni kezdték a gleccserek nyári olvadását, hátha előkerül a fantasztikus lelet párdarabja – az újabb felfedezésre hét évet kellett várniuk, most szeptemberben azonban végre rájuk mosolygott a szerencse. A második síléc – ami még jobb állapotban maradt fenn, mint társa – kimentése nem volt könnyű feladat, a felszereléshiány és a rossz időjárási körülmények miatt hat napba került, mire a csapat tagjai megszerezték és táborukba szállították a leletet.
A két síléc kialakítása jelentősen eltér egymástól, ennek oka az egyedi, kézi gyártás és az abból eredő hibák, illetve a gyakori használat és a javítások lehetnek – a kutatók szerint ezek a közlekedési eszközök túl értékesek voltak ahhoz, hogy sérülés esetén eldobják őket, inkább addig foltozgatták a léceket, amíg azok bírták. A második léc nagyobb, mint társa, 187 centiméter hosszú és 17 centiméter széles, emellett 5 centivel mélyebben volt a jégbe burkolva, ami megmagyarázhatja az állapotbeli különbséget.
A régészek büszkén állítják, ezek a valaha feltárt legöregebb sílécek: ugyan ismertek hasonló közlekedési eszközöket ábrázoló, korábbi időszakokból származó sziklarajzok – a legrégebbiek 6000 évesek –, ez az első alkalom, hogy sértetlen kötésre leltek, amiből kiderül, hogyan használták őseink a léceket. A leletek más kérdésekre is választ adnak: korábban például úgy gondolták, a sílécek alját szőrmével boríthatták a korabeli népek, hogy jobban tapadjon a hegyen felfelé haladva, a feltárt lécpár közepén talált széles vágat azonban cáfolni látszik ezt az elképzelést.
A szakemberek csak találgatni tudnak, mi történhetett a lécek tulajdonosával: az egyik elmélet szerint talán vadászni indult, és mire visszatért, hűlt helyét találta síléceinek, azokat ugyanis betemette a hirtelen lezúduló hó, míg mások úgy gondolják, megsérülhetett egy balesetben, és csak úgy volt képes továbbereszkedni a hegyoldalon, ha hátrahagyta a léceket. Ez utóbbi teóriát cáfolja a fentebb említett foltozgatás-javítgatás ténye – valószerűbbnek tűnik a harmadik verzió, miszerint a tulajdonos maga is odaveszhetett egy lavinában vagy balesetben.
A Digervarden hegységben folyó munkálatok során előkerült tárgyak egyre inkább megcáfolják a tudósok korábbi elképzelését, miszerint az egykoron itt élt emberek télen kerülték a magasan fekvő területeket – a régészek reményei szerint a közeljövőben számos hasonlóan értékes és szemléletváltoztató leletre bukkannak még a felszívódó jégtakaró helyén.
