Amikor Karim Rashid talpig magentában belépett az aulába, sikítozás nem volt, de akinek a keze ügyébe került valami fényképezésre alkalmas eszköz, vadul fotózni kezdte a jet-legtől megtépázott ikont.
Befelé áramló emberáradat
Karizmatikus mosolyát adagolva pózolt pár percet az egyetemi folyosón kiállított tárgyai mellett, miközben egy kérdés cikázhatott a fejében: mit fog improvizálni perceken belül kezdődő előadásán. Karim Rashid - a vad New York-i tél miatt egy nap csúszással - a múlt héten Budapesten járt, hogy munkáiról meséljen.
Különösen a West Balkán-tragédia óta, mindenkit szorongás fog el, ha beszorul a tülekedő tömegbe. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nagy előadójának ajtajában néhány kétségbeesett rendező és sajtós próbálta visszatartani a befelé áramló emberáradatot.
I Want to Change the World
Karim Rashid egyiptomi-angol származású tárgytervező 1960-ban született Kairóban. Londonban, Kanadában és Olaszországban is élt, mielőtt New York-ot választotta volna állandó kikötőjének. Amellett, hogy termékeny alkotó, egyetemeken és konferenciákon szokott előadni. Munkáiról és hitvallásáról több könyvet is írt, ezek közül a legismertebbek az Evolution és az I Want to Change the World című művek.
Mi ez az erő?
Izgalmas kulturális változásokat sugall, hogy ez az ezer ember nem egy rocksztár, hanem egy dizájner miatt gyűlt össze. Még az előadás alatt is hallani lehetett, hogy a kint ragadt emberek egy része nem ment el, hanem továbbra is várt, hátha besurranhat valahogy. De mi ez az erő, ami miatt ennyien látni akarták az egyiptomi dizájnert?
Valakit a titok érdekel, valaki csak tanúja akar lenni egy fontos pillanatnak. Karim pillanata valamikor a kilencvenes években kezdődött és nagyjából az ezredfordulón ért véget. Elsőre bohócnak tűnik, pedig az utóbbi évtizedek egyik legügyesebb figurája áll előttünk - ha nem talál rá a formatervezés fonalára, feltehetően a világ legtehetségebb porszívóügynöke lenne.
Az első sztártervezők egyike
Érzéki minimalizmus és cukorkaszínek
Rashid munkásságának nagy része a szenzualizmus, vagyis érzéki minimalizmus köré épül. Ez az organikus irányzat a tervező válasza a kilencvenes évek hideg minimalizmusára. Már védjegyévé vált a pink öltöny, ahogyan a pink és cukorka színek is, amelyekkel dolgozik. Ismertek még a digitális op-art mintái, az abból kifejlesztett digipop stílus. Szintén az ő kifejezése a blobject, amelyik a vízcseppekre és buborékokra emlékeztető formákra utal.
Egy olyan profi imázsépítő, aki annak ellenére, hogy folyamatosan ismétli magát, a mai napig a szcéna ünnepelt figurája. Le a kalappal. Karim az első sztártervezők egyike, és az egyik legimpulzívabb – ez a lendület repítette át a sztárdizájnerek korának lezárulásán.
Popsztár, tárgyai popslágerek, amik egy időben a dizájntoplisták élén álltak, ma már valamivel hátrébb csúsztak ezen a ranglétrán. Kétségtelen, hogy ő az egyik nagy felismerő. Hogy lehet egy harsány, könnyen befogadható, érzelmes, mégis high tech eszközkészlettel olyan brandet építeni, amelyet szívesen használnak majd a gyártók, ha magasra akarják pozicionálni termékeiket. Karim a szemetesvödörtől a luxusszállódáig mindenre rá tudja húzni saját stílusát, vonzóbbá, eladhatóbbá téve a felhasználók számára.
Természetesen nem a munkáiról beszélt, hiszen ő csak a védjegyet adja, feltehetően egy szorgos, névtelen tervezőkből álló csapat dolgozik legfrissebb tárgyain. Sokkal inkább személyiségét prezentálta, de erre is voltunk kíváncsiak. Nem könnyű, de nem is érdemes összegyűjteni, miről esett szó, a közhelyek és szlogenek tálalása élőben sokkal lehengerlőbb volt, mintha közvetíteni próbálnánk.
