Európában is megjelent a halálos vírusvariáns: érintés útján is terjed

GettyImages-1399845440
Olvasási idő kb. 3 perc

Egy nappal azt követően, hogy a WHO egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett az mhimlő terjedése miatt, Svédország bejelentette az első, igazolt megbetegedést.

A korábban majomhimlőként ismert fertőzés új nevet is kapott az Egészségügyi Világszervezettől (WHO). A már mhimlő (mpox) néven jelölt vírust a napokban Svédországban azonosították, a betegség jelenlétét csütörtökön jelentették be.

Mint arról a Dívány is írt, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azt követően döntött  a nemzetközi egészségügyi jog szerinti legmagasabb szintű riasztás elrendeléséről, hogy független egészségügyi szakemberekkel tartott megbeszélést az mhimlő kapcsán tapasztalt legfrissebb jelenségekről. Akkor még úgy fogalmazott, hogy

fennáll a lehetősége a betegség Afrikán kívüli elterjedésének. 

Most már Európában is azonosították a terjedő vírust
Most már Európában is azonosították a terjedő vírustJackyenjoyphotography / Getty Images Hungary

Európában is terjed az mhimlő

Tegnap Jakob Forssmed svéd egészségügyi és szociális miniszter súlyos bejelentést tett egy sajtótájékoztatón.

Most, a délután folyamán azt is megerősítették, hogy Svédországban van egy esetünk a súlyosabb típusú himlővel, az I. Clade nevű betegséggel

– nyilatkozta.   

Az év eleje óta több mint 17 ezer mhimlő-megbetegedést, illetve több mint 500 halálesetet jelentettek összesen 13, mhimlőben érintett afrikai országból az Afrikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ szerint.

A szervezet a járványt „nagyon magas kockázatú eseménynek” minősíti.

A korábbi nevén majomhimlőként ismert kór vírusos betegség, amely terjedhet emberről emberre is. Először még 1970-ben azonosították a Kongói Demokratikus Köztársaságban, egy kilenc hónapos kisfiúnál. A WHO szerint szoros érintkezés – többek közt érintés, csók vagy szex, szennyezett anyagok, például lepedők, ruhák és tűk – által is terjedhet.

Más betegségekre is jellemzőek a vírus tünetei

A betegség tünetei közé tartozik a láz, a fejfájás, az izom- és hátfájás, a gyengeség és a nyirokcsomók megnagyobbodása. Előfordulhatnak bőrkiütések is, melyek az arcon kezdődnek, de átterjednek a test más részeire is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek