Ezek az ételek okoznak leggyakrabban vastagbélrákot a kutatók szerint

GettyImages-717169733
Vermes Nikolett

Egyre magasabb számban diagnosztizálnak vastagbélrákot az 50 év alatti betegeknél. A kialakuláshoz nagyban hozzájárul két ételtípus fogyasztása.

A daganatos megbetegedések kialakulásának és a kezelési lehetőségeknek kutatása elsőbbséget élvez az orvostudomány területén. A jelenlegi legfrissebb eredmények szerint egyre biztosabb, hogy melyik két étel áll a vastag- és végbéldaganat hátterében. A felmérésből kiderült egy további aggasztó tény is, amely szerint a fiatalok is veszélyeztetettek. 

Tiltólistás ételek és italok

Az új eredmények szerint a vörös hús és a cukor fogyasztása a legkockázatosabb a daganattípus kialakulásának szempontjából. Amikor a szervezet az ételt energiává alakítja, citrát keletkezik, a tanulmány rámutatott, hogy a fiatalabb betegek citrátszintje alacsonyabb az átlagosnál, márpedig ez a vegyület képes a vastag- és végbéldaganat progresszióját, a tumorsejtek növekedését gátolni. Az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság továbbra is hangsúlyozza, hogy a rák megjelenésének legfőbb oka tisztázatlan, azonban legnagyobb valószínűséggel a helytelen táplálkozás áll a háttérben.

Mivel a vastag- és végbéldaganat nem örökletes betegség, a megfelelő tápértékbevitellel csökkenhet a kialakulás kockázata.

Ezért kerülendők a vörös húsból készült fogások, valamint az édességek és a cukros üdítők, noha egyik sem hagyható el teljes mértékben. A mértékletes vörös hús a fehérjepótlásért, a cukor pedig a normál vércukorszintért felel. De fontos, hogy figyeljünk a mennyiségre, hiszen a túlzásba vitt vöröshús- és cukorfogyasztás elhízáshoz is vezet. Az I–IV. stádiumú vastag- és végbéldaganattal diagnosztizált betegek jelentős részénél állapítottak meg túlsúlyt, ám ami ennél is aggasztóbb, hogy a páciensek elég magas százaléka 50 év alatti. 

A gyorséttermi ételek a legkárosabbak az egészségre nézve
A gyorséttermi ételek a legkárosabbak az egészségre nézveGettyImages

A fiatalok is áldozatok lehetnek

170 főből 66 volt 50 év alatti. Korábban nem mutatkozott ilyen magas esetszám a középkorú emberek körében, ezért az Onkológiai Társaság arra figyelmezteti a fiatalokat, hogy táplálkozzanak tudatosabban, habár a nyugati társadalomban ez egyre nehezebb.

A gyorséttermek ételeinek és a cukros italoknak a fogyasztása egyszerűbb megoldásnak tűnnek a sűrű mindennapokban, hiszen olcsóbb, és alig néhány perc alatt megkaphatjuk, de az egészség szempontjából kifejezetten káros.

Az ilyen jellegű ételek fogyasztása szintén a fiatalabb, vagyis az egyre inkább veszélyeztetett korosztályt érinti, ami ugyancsak növeli az esetszámot. A megelőzés két módon történhet, tudatos életmód fenntartásával, ami magába foglalja a kiegyensúlyozott étrendet és a rendszeres mozgást; valamint rendszeres szűrővizsgálatok révén. A vastag- és végbéldaganat korai felismerése növeli a túlélés esélyét, ezért a hazai egészségügyi rendszerben két szűrésformát javasolnak a lakosság számára gyakori rendszerességgel. 

A szűrés menete

A vastag- és végbélszűrés két lépésből áll: székletvérvizsgálatból két egymást követő napon vett minta alapján; illetve vastagbéltükrözésből, amennyiben a székletvérvizsgálat eredménye nem negatív. Az első, egyben fájdalommentes vizsgálat érdekében egy úgynevezett egységcsomagra van szükség, amely tartalmazza a székletvér-mintavételhez szükséges valamennyi eszközt, melynek segítségével a mintavétel otthon, két egymást követő napon is elvégezhető. Amennyiben indokolttá válik a szűrés, a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztosít térítésmentes egységcsomagot, benne a részletes tájékoztatóval. Kolonoszkópiára, vagyis vastagbéltükrözésre abban az esetben kerül sor, amennyiben az előzetesen vizsgált székletminta nem zárja ki teljeséggel a daganat kockázatát. A korai stádiumban felismert vastag- és végbéldaganatok esetén a betegek 90%-a öt évnél hosszabb időt él, míg ugyanez az arány II. stádiumban diagnosztizált eseteknél már csak 71%. A statisztika szerint hazánkban évente hozzávetőlegesen évente 150 férfit és 80 nőt diagnosztizálnak ezzel a daganattípussal. 

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra