Űrhajós WC

A probléma középpontjában a gravitáció, pontosabban annak hiánya áll. Miközben a Földön természetesnek vesszük, hogy amit elengedünk (vagy kiengedünk), az le is esik, addig az űrben kisebb a gravitáció, ezért ami nincs valamilyen módon rögzítve vagy felfüggesztve, az bizony lebegni fog. Igen, az is.

Mit jelent az alacsonyabb gravitáció a vécézésre nézve?

Dr. Tanya Harrison bolygókutató szerint a Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítő űrhajósok egyfajta „mikrogravitációban” léteznek, ami azt jelenti, hogy a Föld közelsége elegendő ahhoz, hogy legyen némi gravitációjuk, de lényegében folyamatosan a „zuhanás” állapotában vannak.

Ez a gyakorlatban azzal jár, hogy a hólyagjukban lévő vizelet (ami beszámolók szerint nem változtat számottevően a vécézés élményén), illetve annak távozása után a székletük egyaránt lebegni kezd a levegőben. Bár manapság már elképzelhetetlennek tűnik, hogy az emberiség úttörői fekáliát kerülgessenek a világűr meghódítása során, 1969-ben valami hasonló történt az Apollo–10 fedélzetén. A küldetés hivatalos átiratai szerint Tom Stafford parancsnok ekkor azt találta mondani:

„Egy sz*r lebeg a levegőben.”

Azóta szerencsére sokat fejlődött a technika, így a jövő asztronautái és űrturistái már mentesülhetnek az efféle kellemetlenségek alól.

Hogyan pisilnek az űrhajósok az űrben?

Nyugi, nem te vagy az első, akinek megfordul a fejében a kérdés. Sőt, legnagyobb elméink már azelőtt töprengeni kezdtek rajta, hogy embert küldtünk volna a Holdra. Harrison szerint a válasz a korosztálytól függetlenül mindenkit érdekel, hiszen olyasmiről van szó, amihez mindannyian kapcsolódni tudunk. „Nem mindenki tudja, hogy milyen asztrofizikusnak lenni, de mindenki tudja, hogy milyen mosdóba menni.”

Tracy Gregg, a Buffalo Egyetem planetáris vulkanológiájával foglalkozó szakértője ennek kapcsán felidézte, hogy amikor Alan Shepard 1961-ben első amerikai űrhajósként eljutott az űrbe, azt nedves alsóneműben tette. A küldetésirányítástól ugyanis azt a tanácsot kapta, hogy pisiljen a szkafanderébe.

A Nemzetközi Űrállomást már különálló vécével látták el, de az első, 2000-ben létesített verziót még csak azok tudták rendeltetésszerűen használni, akik rendelkeztek az állva vizelés képességével (vagyis a férfiak igen, de a nők nem.)

Később, 2018-ban aztán a NASA 23 millió dollárt, vagyis mintegy 10,7 milliárd forintnak megfelelő összeget invesztált a körülmények javításába, így megszületett a jelenleg is alkalmazott vákuumos megoldás. Ezt egy tölcsérrel ellátott tömlőként kell elképzelni, amellyel az űrhajósok „felszippantják” a vizeletüket.

És hogy végzik a nagydolgukat?

Az innovatív vákuumos rendszer erre is fel van készülve. A normál toaletthez hasonlító, de megemelt üléssel rendelkező űrvécé körül több kapaszkodó és lábtámasz található, amelyek biztosítják, hogy az űrhajós ne „szálljon el”, mielőtt elvégezne dolgát. Amikor aztán kinyitja a fedelet, a vécé elkezd nagy erővel szívni, így semmi sem tud elsodródni, és nem képződnek szagok sem.

„Ez nem egy elbűvölő folyamat”

– jegyzi meg Harrison, aki szerint az emberek hajlamosak úgy képzelni, hogy az űrben mindennek futurisztikusnak kell lennie, miközben a vécézés kicsit olyan, mint kempingezés közben.

A bolygókutató kitért arra is, hogy az űrvécé sokkal kisebb a földi verziónál, és egy kis zacskó is tartozik hozzá. Ide kerül a széklet, ami további feladatokat ró az űrhajósra. Dolga végeztével le kell zárnia a zacskót, hogy aztán egy botszerű eszközzel belökdösse egy söröshordószerű tartályba, ahol ártalmatlanításáig tárolják.

És ez még semmi ahhoz képest, ami a fejlesztés előtt történt: az űrhajósok korábban combszíjak segítségével rögzítették magukat a vécén (ami nem működött túl jól, és megnehezítette a takarítást is).

Harrison itt megjegyezte, jelenleg a Nemzetközi Űrállomás az egyetlen olyan hely, ahol az emberek huzamosabb időt töltenek az űrben, így a rövidebb utak ilyen szempontból kevésbé komplikáltak.

Mi történik azzal, ami a WC-be kerül?

Nem biztos, hogy tudni akarod, de ha mégis, akkor íme az igazság. Az űrhajósok vizeletét összegyűjtik és megtisztítják, majd ivóvízként újra felhasználják. Az asztronautáknak van is erről egy vicces mondásuk, ami valahogy így hangzik:

„A mai kávém a holnapi kávém is.”

„Ez nagyon fontos számunkra, hiszen ha elkezdünk a Holdon vagy a Marson élni, vagy mélyűri küldetéseken részt venni, nem vihetünk magukkal elegendő vizet, így az a cél, hogy a lehető legtöbbet újrahasznosítsunk belőle” – emelte ki Harrison. Azt azért hozzátette, hogy tudósként őt is elszomorítja kissé a helyzet, ami lelkileg is megterhelő lehet. „Végső soron ez is csak víz, de közben tudod, hogy honnan jött.”

Az űrhajósok székletét ezzel szemben az elhasznált törlőkendőkkel és kesztyűkkel együtt légmentesen zárható tartályokban gyűjtik össze. Ezek nagyjából tíznaponta telnek meg, ezért mindig akad egy „szerencsétlen űrhajós”, akire rátestálják, hogy cserélje ki. A hulladékot ezután kibocsátják az űrbe, így az a légkör felső rétegét elérve egyszerűen elég.