szakáll testszőr politika

A borotválkozásról szól a cikk, arról, hogy a fent feltett kérdésre miért az a helyes válasz, hogy „borotváld le, jobb a békesség”. Mit mond el egy szőrös női láb, vagy egy éktelenkedő, szőrös női hónalj a villamoson kapaszkodó kar tövében.

Mit mond el egy férfi arcszőrzete, sima képűen rokonszenves politikusként, vagy borostával megbolondítva? Hol elfogadható a sűrű szakáll, csak a kraftsöröző pultja előtt és mögött? Vagy esetleg a filozófia tanszéken?

A test- és arcszőrzet viseletébe még mindig túl sok mindent bele akarunk látni.

A borotválkozás feltalálása

Kezdjük talán azzal, hogy milyen funkciót láthat el gyérülő szőrzetünk, amitől hol meg akarunk szabadulni, hol nem. Az arcszőrzet, a szakáll értelmezése mint védelmi funkció, egy kutatás szerint újabb bizonyíték arra, hogy a dominanciaharcoknak jelentős szerepe volt a férfitest jellegzetességeinek kialakulásában.

A test hajlataiban pedig egyes elméletek szerint szintén védelmi szempontból, plusz a feromonok miatt maradtak fent a vastagabb, sűrűbb pamacsok. Ez a biokémiai kommunikáció valószínűsíthetően a párválasztásban és szaporodásban segít minket.

Hogy a borotválkozást miért találták fel, nehéz volna megmondani, talán higiéniai okokból, de lényegében már egyszerű ásványokból gyártott pengékkel is szőrtelenítettek a férfiak Babilóniában, kb. Kr. e. 3000 körül. Az egyiptomi borbélyok kőkéssel borotválták klienseiket, pedig azon az éghajlaton nem is igen nőtt vastag szőrzete az embereknek. 

Az „archaikus” korban már odáig elmentek, hogy csutkára borotvált fejű fáraók parókával és műszakállal fejezték ki isteni származásukat és hatalmukat. Az egyetlen nő fáraó, Hatsepszut is kénytelen volt ennek a szokásnak hódolni. Bizonyos istennőket Egyiptomban és a görög antikvitásban szakállas alakjukban is tisztelték.

Olvashatjuk továbbá, hogy az asszírok göndörítették, míg a zsidók ápolgatták a szakállukat, ami a szabadság és a jámborság jele volt, később pedig bizonyos értelmezések szerint, aki megszabadult arcszőrzetétől, az olyan volt, mintha női ruhát öltene.

A haj, szakáll és bajusz ápolása általánosságban hozzátartozott az ókor emberének mindennapjaihoz. Leírták, hogy a thermopülai csata előtt a spártai katonák hajuk fésülgetésével, olajos kenegetésével készülődtek a harcra. Szakállt és bajuszt az idősebb korosztály, a filozófusok vagy a hadvezérek viseltek, viszont a hellenizmus térhódításával elterjedt a borotválkozás, a sima arcbőr.

A keresztény egyházi törvénykezésben nincs ilyen szabályozás, mégis Krisztust jellemzően vállig érő hajjal, szakállal ábrázolják, és ugyanígy a szentek többségét is. A korban tehát ez volt az elfogadott.

Mit jelent a szakállviselet?

A szakállviseletet elsősorban a férfiassághoz kötötték. Az erő, a hatalom vagy a bölcsesség jelképének tartották. A szlávoknál a hosszú szakáll szent maradt Nagy Péter koráig, aki nyugati módra bevezette a borotválkozást, amit a keleti egyház 1551-ben pogány szokásnak nyilvánított, mondván szakáll nélkül senki sem juthat be a mennyek országába.” Ugyanebben az évben egy francia püspököt azért nem akart az egyházmegye elfogadni, mert hosszú szakállt viselt.

A 17. és a 18. század fordulóján az arcszőrzet rövid idő alatt gyakorlatilag teljesen kiment a divatból Európában. A szőrös arc a durvaság jelképévé vált, ami

Majd jött a körszakáll, pofaszakáll, a műpofaszakállak piaca felvirágzott, és még a nők is arra vetemedtek, hogy hajukat összekössék az álluk alatt, csatlakozva ezzel az új trendhez.

Korabeli képet nem találtunk, de felütötte fejét a trend napjainkban is a bohóckodás erejéig:

Magyarországon a 16. században csak a házasembereknek volt joguk szakállat növeszteni, a parasztságot pedig még a 18. században is szakállbírsággal szorították a borotválkozásra, az urizálásnak még a látszatától is tiltva voltak. Az 1848-as szabadságharc után, a nemesi előjogok megszűntével, nyílt politikai állásfoglalás volt a körszakáll, barkó, császárszakáll és a Kossuth-szakáll viselése. 

„A Kossuth-szakállas férfiról nyomban meg lehetett állapítani, ambíciói közé nem tartozik az a cél, hogy valaha udvari bálon is megjelenhessen. Mellőzés, néha még üldözés is járt ezzel a szakállviselettel” – elmélkedett Krúdy 1924-ben, Podmaniczky Frigyes szakálla kapcsán.

Feminista alapcsomag: rövid haj/borotvált fej és/vagy szőrös hónalj/láb

A szakállas nőkre nem térnék ki, talán kiegyezhetünk abban, hogy az összenőtt szemöldökön (amit a Közel-Keleten, valamint Kelet- és Dél-Ázsiában imádtak) és a kis bajuszkán kívül a nőknek nincs sok szőrtelenítési teendőjük az arcukon. Ezzel szemben ugye a gyengébb nem visszhang nélkül nem vághatja csutkára a haját, vagy hagyhatja meg hónaljszőrét.

Erin K. Vearncombe princetoni kulturális antropológus nem hiszi, hogy 

Szinte képtelenség leválasztani az aktivizmusról vagy egyéb többlettartalmakról. 

Milyen arcok bukkannak fel emlékezetünkben a kopasz nő hallatán? Büntetésből leborotvált hajú rabok képe, megbomlott elmék, akik borotvával esnek neki a fejüknek, figyelmet követelő szónokok, aktivisták. Vagy erős feleségek, akiknek a kopaszságával ízléstelen viccelődni holmi díjátadókon.

De miért esik ugyanebbe a kategóriába az, aki hónaljszőrrel vagy lábszőrrel merészkedik ki az utcára? Hogyan mosódik össze a női cselekvőképesség, a forradalmi erő és ellenkezés szimbóluma egy természetesen ható testkép felvállalásával? A ‘70-es évek szólamait pengetem, tudom jól, de meglepőnek találom, hogy 50 évvel ezelőtti hullámverésen ringatózunk mindmáig. 

A női lábszőr és hónaljszőr egy középső ujj bemutatás lesz még évekig, hiába keresnek figyelmet, és ezáltal pénzt influenszerek, színésznők testszőrzetük felvállalásával. A normák lebontási folyamatában még mindig csak a polgárpukkasztás szintjén vagyunk. Tehát a nőknek (nekem is) meg kell élniük a sajátos kis lakossági forradalmaikat, ha kicsit is szembemennek a kulturális normákkal és hónaljkutyát villantanak.