oneida közösség szekta szex

„Az éjjel John Humphrey Noyes arról beszélt, hogy szeretne velem szexelni a színpadon. »Addig nem jutunk el a mennybe, amíg le nem győzzük a szégyent« – mondta. (…) Amikor lefeküdtem vele, tartottam tőle, hogy észreveszi, hogy nem vagyok mágneses állapotban. Így is történt.

– Nyitott vagy a kritikára? – kérdezte.

– Igen, nagyon – feleltem.

– Nos, nem tudom letagadni, hogy nem vonzódom hozzád. Az az érzésem, hogy visszaélsz a szexualitásoddal, amikor vágy nélkül létesítesz kapcsolatot férfiakkal, akiknek a szellemei közénk állnak.

– Valóban, sok férfival feküdtem le mostanában úgy, hogy nem volt hozzá igazán kedvem – vallottam be.

– De miért? Azt hittem, már megbeszéltük, hogy nem fogod ezt tenni. (…)

Valóban, ezen a télen annyit foglalkoztam egyfajta kötelességteljesítő szellemben olyan férfiakkal, akikhez igazából nem vonzódtam, hogy mostanra már azokra sem vágyom, akiket szeretek, és akikkel csodálatos dolgokat éltem át. Éreztem, hogy ezért megfizetek, mert minden romantikát eltüntetett az életemből; de nem tudtam, mit tegyek, és azt hittem, hogy a kötelességemet teljesítem.”

Napló a nagybácsi által alapított szekta mindennapjairól

A fenti sorok egy 26 éves lány, bizonyos Tirzah Miller naplójából valók, amelyeket 1869-ben vetett papírra. Tirzah az Oneida közösséghez tartozott, amelyet nagybátyja, a bejegyzésben szereplő John Humphrey Noyes alapított. Amint a bejegyzésből is kitűnik, Noyest nem zavarta a közöttük lévő rokoni szál: a későbbiekben Tirzah gyermeket is szült tőle. Tirzah naplójában kitér szexuális kapcsolataira is, és megtudhatjuk, hogy megesett, hogy egyetlen napon három különböző férfival szexelt. A poliamor szektában azonban nem ez volt az egyetlen furcsaság.

Ha a viktoriánus időszakra gondolunk, leginkább a prüdéria, a nyakig gombolt gallérok, a fűzők és otthonaik falai közé szorított nők juthatnak eszünkbe. Annak ellenére, hogy ez a korszak korántsem volt olyan prűd, mint amilyen kép él róla, az Oneida utópisztikus közösség szembement minden olyan felfogással, ami akkoriban uralkodott a szerelemmel, a nők szerepével vagy éppen a család fogalmával kapcsolatosan.

A szex halhatatlanná tesz

John Humphrey Noyes olyan buzgón hitte, hogy a szex halhatatlansághoz vezethet, hogy meggyőzött 300 embert: csatlakozzanak hozzá, és éljenek ennek szellemében egy utópisztikus szocialista közösségben. Noyes huszonévesen, egy misztikus élménynek köszönhetően fordult a vallás felé. A Yale-en hallgatott teológiát, de nem igazán illeszkedett be a többiek közé. Úgy vélte ugyanis, hogy Krisztus második eljövetele már megtörtént, és ez az esemény minden férfit és nőt megszabadított a bűntől. 1841-ben megalapította saját közösségét, amelynek tagjait nem kötötte a monogámia. A tagok olyan életmódra vágytak, amely tökéletesíthetné lelküket, és közelebb hozhatná őket Istenhez. Úgy vélték, Isten szeretetét azáltal tudják a Földön leképezni, ha minden egyén mindenki mást egyformán szeret. 1847-ben, amikor a Krisztus új eljövetelébe vetett hit a tetőfokára hágott, Noyes kijelentette, hogy Krisztus szelleme belépett az ő közösségébe Putney-ban. Ez a kijelentés a komplex házasság gyakorlatával együtt kivívta a környező közösség ellenségességét, a csoport elhagyta Putney-t, és új közösséget alapított a New York államban található Oneidában.

Viktoriánus poliamoria

Noyes elképzelése szerint a szex megtisztította és egészségessé tette a testet, azaz minél többet gyakorolja valaki, annál egyenletesebben oszlik el a szexuális energia a testében. 

A közösség tagjai komplex házasságot kötöttek egymással: minden nő házas volt a közösség minden férfitagjával, a monogámiát viszont rossz szemmel nézték. Sőt, szerelembe esni valakivel önző bűnnek és bálványimádásnak számított, hiszen így az illető nem szívesen gyógyítgatta és tökéletesítette a lelkét a közösség más tagjaival. Bárkinek lehetett heteroszexuális kapcsolata bárkivel, feltéve, hogy az megegyezés alapján történt, és nem volt kizárólagos. Ha mindezek ellenére kötődés kezdett kialakulni két ember között, hosszú időre elszakították őket egymástól. Ha egy férfi kudarcot vallott, szégyennek volt kitéve, sőt ki is utasíthatták a közösségből. A nőket ösztönözték a szexuális élmények megtapasztalására, viszont a szex megtagadásának joga korlátozott volt, a kezdeményező férfi státuszától függően.

Sajátos mentorálás

Mivel az Oneida közösségben a szabad szerelem dívott, komolyan vették a szex művészetét. A fiatalabb tagokat az idősebbek avatták be a szex rejtelmeibe egyfajta mentorprogram keretében. A serdülő fiúkat negyvenes-ötvenes nők mentorálták, hiszen őket már nem fenyegette a teherbe esés veszélye. De csalódik, aki azt hiszi, hogy ezek az alkalmak a serdülő fiúk minden vágyát kielégítették: elsősorban azt kellett megtanulniuk, hogyan tartsák vissza a magömlésüket. Noyes ugyanis ezt a fogamzásgátló módszert eszelte ki annak érdekében, hogy ne szüljenek folyton közössége nőtagjai. A szektavezér személyesen is tisztában volt azzal, hogy az ismételt terhességek milyen hatással lehetnek egy nő életére: mielőtt megalapította volna az Oneidát, saját feleségének több vetélése és traumatikus szülése is volt. A nőknek tehát nem kellett gyermeket vállalniuk, ha nem akartak, de ennek az volt az ára, hogy a szektában a férfiaknak tilos volt az orgazmusig eljutni az aktus során. Tiltották az önkielégítést is, mert Noyes meg volt róla győződve, hogy az ejakuláció kiszívja a férfiak életerejét.

Tenyésztési program

A közösség fenntartásához azonban szükség volt néhány kisbaba megfoganására és megszületésére. De legkevésbé sem a személyes vonzalmon múlt, kitől vállalnak a nők gyereket:

53 nő és 38 férfi vett részt ebben a programban. A kísérletben 58 gyermek született, közülük kilencnek Noyes volt az apja. Őket egyéves koruk körül elválasztották a szüleiktől, és közösségi óvodában helyezték el, ahol szüleik néha meglátogathatták őket – kivéve, ha túl szorosan kötődtek egymáshoz, amit a csoport megint csak nem nézett jó szemmel.

Kritizálták egymást

Oneida mindenekelőtt vallási közösség volt, amely a maga sajátos módján idealizált, tökéletes társadalmat próbált létrehozni, amely egyenlőségen, önuralmon és termelékenységen alapszik. Eszmei célkitűzése az volt, hogy segítsen a tagoknak felismerni tökéletességüket. Ennek érdekében
rendszeresen tartottak közgyűléseket, ahol a tagok lehetőséget kaptak arra, hogy sérelmeiket közöljék, és másokkal kapcsolatos észrevételeiket vagy kritikájukat elmondják. (Erre utal Tirzah Miller is az idézett bejegyzésben.) Noyes maga ritkán jelentkezett önként erre a tevékenységre, mert úgy érezte, egy közösségnek nem szabad kritizálnia a vezetőjét.

Még nadrágot is viselhettek

Annak ellenére, hogy egy meglehetősen önálló kommuna volt, Oneidának valahogyan fenn kellett tartania magát. A közösség eleinte földműveléssel és fakitermeléssel foglalkozott, majd fő bevételi forrásukat az acélcsapdák értékesítése jelentette. Ezenkívül ezüsttárgyakat, hímzett selymet és gyümölcskonzervet árultak. A nők is kivették a részüket a munkából, szabadon eldönthették, mivel szeretnének foglalkozni. Hajukat rövidre vágathatták, sőt még nadrágot is húzhattak, ha arra szottyant kedvük.

Karizmatikus személyiség

19. század közepén, az ipari forradalom és az amerikai kapitalizmus felemelkedése idején sokakat vonzottak a különféle utópisztikus közösségek és szekták a maguk furcsa vallási nézeteivel. A meglehetősen egyszerű megjelenésű Noyes minden bizonnyal karizmatikus kisugárzásának köszönhette, hogy hívei vakon követték bizarr elképzeléseit. Az 1960-as években egy interjúban a hajdani közösség egyik veterán hölgytagja a következőt mondta róla: „Ma már nehéz megmagyarázni, milyen volt akkoriban, de azt is nehéz megmagyarázni, mennyire karizmatikus volt. Volt benne valami. A jelenlétében mindent meg akartál tenni, amit mondott.”

Nagybácsik és unokahúgok

Noyes pedig ki is használta ezt: szívesen vállalta például a 12 év körüli lányok „mentorálását”. A lányokat ugyanis 12 és 14 éves koruk között megismertették a szexszel, akár akarták, akár nem. Mai szemmel nézve ez erősen kényszerítésnek, sőt: erőszaknak tűnhet. A közösséghez elsőként csatlakozó felnőttek még saját, szabad akaratukból döntöttek úgy, hogy a szekta szabályai szerint élnek, a felnövekvő generáció azonban beleszületett ebbe, és nem volt választása. A szüleik átadták őket a közösségnek, és a közösségben való tartózkodáshoz hozzátartozott a férfiakkal létesített nemi kapcsolat is. A „szabad szerelem” tehát az ő esetükben inkább kényszer volt, semmint választás. Noyes ezenfelül szorgalmazta a nagybácsik és unokahúgok közötti nemi kapcsolatot, egyesek szerint pedig saját nővéreivel is viszonya volt.

Kanadába menekült

Az Oneida közösség több mint 30 évig működött, mintegy háromszáz taggal. 1879-ben Noyes Kanadába menekült, hogy elkerülje a nemi erőszak vádját, és arra biztatta a megmaradt tagokat, hogy lépjenek ki programjából, és keressenek új foglalkozást. Noyes soha nem tért vissza az Egyesült Államokba, Kanadában halt meg 1886-ban. Testét az Oneida közösség temetőjében helyezték el, amely központi épületük, a The Oneida Community Mansion House mellett található. Noyes halála után a szekta feloszlott, utoljára a connecticuti ágat söpörte el egy tornádó. Az ezüstművességgel foglalkozó cég napjainkban is működik, Oneida Limited néven gyártanak és forgalmaznak étkészleteket. The Oneida Community Mansion House ma múzeum és vendégház, ahol bárki megszállhat éjszakánként 160 dollárért.