A napszemüveg nem mindig szűr
Ahogy Gombóc Artúr válogathat imádott csokijai között, legalább annyira széles választék áll rendelkezésünkre a dizájnos napszemüvegekből, a strasszostól a színes műanyag keretűn át a fémig, a kék, zöld, barna, piros vagy sárga lencséjűtől a többárnyalatúig. Elérhetők minden valamirevaló divatmárkaüzletben, de vásárokon és kínai piacokon is néhány ezer forintból már bármilyet választhatunk. Pedig nagyon nem mindegy, hogy a külcsín milyen szemészeti tulajdonságokat takar.
Csak óvatosan!
Dr. Szalai László szemészorvos arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyenge minőségű védőréteg a lencsén a napszemüveg esetében többet árthat, mint használ, sőt kifejezetten veszélyes lehet a szemre. A szakértő magyarázatából megtudjuk, hogy a szem működéséről mintázták a hagyományos fényképezőgépek blendejátékát, vagyis amikor felteszünk egy sötét napszemüveget, a pupilla kitágul.
„Tágult állapotában pedig kevésbé védekezik, több káros hullámot enged be”
– osztja meg a Dívány olvasóival a szakember, hozzátéve: „Ha ilyenkor a napszemüveg nem szűri ki a ezeket, az mind bejut a szembe, rákkeltő hatása lehet, degeneratív betegségeket idézhet elő.”
„Ezért olyan napszemüveget használni, ami nem biztosítja a megfelelő szűrést, sokkal károsabb, mint egyáltalán nem használni napszemüveget” – tudjuk meg a szemészorvostól.
Ha tehát nem bírunk ellenállni egy kétes eredetű napszemüveg megvásárlásának, érdemes azt bevizsgáltatni egy optikai szaküzletben.
„A legtöbb kereskedelmi forgalomban elérhető napszemüveg ugyan bevizsgálás után kerül a fogyasztók elé, de egy gyenge minőségű védőréteg például néhány papír zsebkendős lencsetörlés után lekopik, és megszűnik biztosítani a kellő védelmet” – magyarázza a szemészorvos.
Mi a helyzet az olvasószemüveggel?
40 éves kor felett következik be a karok rövidülése, de az is lehet, hogy a szemünk romlik? Sajnos, ez utóbbit több tudományos tény támasztja alá. Neve is van a jelenségnek.
Ez a presbyopia vagy öregszeműség.
„A szem öregedésével – avat be dr. Szalai László – a lencsék veszítenek rugalmasságukból, a saját fókuszáló mechanizmus gyengül és közellátáshoz + dioptriás szemüveggel kell segíteni a szemet.”
„Tévedés várni a szemüveg felíratásával, hogy így eddzük a szemet, nehogy elkényelmesedjen. A hibát mérni kell korrekt szemvizsgálat keretei között, és a látás élességének fenntartására kell törekedni” – fűzi hozzá.
Vehetjük készen az illatszerboltban, vagy rendelhetjük Kínából?
Az itthon elérhető kínálat sokszorosát, kreatív, színes, csajos, üde és változatos kereteket kaphatunk akár készen bizonyos üzletláncokban, akár a megfelelő lencse kiválasztásával interneten, többnyire a Távol-Keletről rendelve.
A szemészorvos azonban óvatosságra int ezek használatával kapcsolatban.
Dr. Szalai László felhívja rá a figyelmet, hogy a késztermékek nem vesznek figyelembe olyan egyéni változókat, biológiai adatokat, amelyeket a szemészorvosnál, optometristánál történő vizsgálat megállapít a lencse elkészítéséhez. Például a két szem töréshibája, vagyis a szükséges dioptria eltérő lehet, amit természetesen nem várhatunk el egy előregyártott terméktől, ahogyan semmilyen más aszimmetriát sem.
De olyan változó biológiai értékekkel sem képesek számolni a tömegcikként készített ajánlatok, mint az egyénenként eltérő pupillatávolság, a fényérzékenység vagy a monitor böngészéséhez javasolt kékfény-szűrés. Nem is beszélve a cilinderességről, amely egy 0–180 fokos skálán mérhető mindkét szem esetében. Éppen ezért a szakértő azt tanácsolja, a készen rendelhető vagy kapható szemüvegeket tartogassuk olyan „instant” megoldásnak, amikor tűzoltásként van szükség szemüvegre:
nyaraláskor egy otthon felejtetett szemüveget kell ideiglenesen pótolni, vagy amíg elkészül a rendelt szemüveg,
de hosszú távú, tartós megoldásért keressük fel a szemorvost, és az egyéni értékek mentén készíttessük el okulárénkat.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés