Jó tudni, hogy attól függően, milyen életkorban és milyen Celsius-fokkal jelentkezik a láz, másként kell csillapítani.
Nem egyformán reagálunk a lázra
„Fontos tudni, hogy a láz alapvetően nem egy rossz folyamat, ami a szervezetünkben zajlik, hanem az immunrendszerünk védekező jelzése. A megemelkedett hőmérséklettel a testünk csupáncsak megpróbál ellenállni a betegséget okozó vírusoknak és baktériumoknak, valamint tudomásunkra adja, hogy éppen bajban van, és nagy harcok folynak odabent egyrészt a kórokozók miatt, másrészt a miattuk széteső szövettörmelékek miatt. Ilyen szempontból a láznak gyógyító szerepe is van, hiszen letakarítja a szervezetet, ám mindemellett ki is meríti” – mondja dr. Mangó Gabriella háziorvos, aki hangsúlyozza: 38 Celsius-fokig hőemelkedésről beszélünk. Amikor már e fölé kúszik a lázmérő higanyszála, vagy ennél magasabb értéket mutat a kijelzője, akkor nevezhetünk bárkit is lázas betegnek.
![Egyénfüggő is, ki hogyan reagál a testhőmérséklet emelkedésére](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5191/51911/519116/51911697_ddee30a534495ceedd11ee0cac281d29_wm.jpg)
„Ettől függetlenül van, aki már egy 37,3-as hőemelkedéstől is nagyon-nagyon rosszul érzi magát – hangsúlyozza szakértőnk. Éppen ezért sokkal inkább egyénfüggő, hogy ki mikor és hogyan észleli magán a hőemelkedést, a lázat, illetve hogy kit hogyan vesz le a lábáról. Hogy csak az előbbi példánál maradjunk, van, akinek a 37,3-nál is már gyógyszert kell bevennie, mert majd szétmegy a feje, és van, akinek a 38,4 meg se kottyan, szinte észre sem veszi, hogy lázas. Mindenesetre a 38 fok fölötti hőmérsékletet csökkenteni kell lázcsillapítóval.”
A gyerekeket lázgörcs is veszélyezteti
A lázcsillapításra különösen oda kell figyelni a gyerekek esetében, ugyanis, ha nagyon gyorsan emelkedik a gyerek testhőmérséklete, az görcsös tünetekkel járhat – hívja fel a figyelmet a háziorvos, aki hozzátette: ha a gyerek bágyadtabb, ha nem olyan virgonc, mint szokott lenni, kevesebbet eszik, pirosabb vagy rózsásabb az arca, akkor ezekre mindenképpen legyünk figyelmesek, és a gyerekeknek készült speciális készítményekkel azonnal kezdjük el a lázcsillapítást, ha arra szükség van.
Dr. Mangó Gabriella azt is kiemelte, hogy a 39 fok fölötti láz már egyáltalán nem egészséges, fokozott figyelmet és beavatkozást követel meg.
Ne keverjük a különféle hatóanyagokat
A háziorvos azt javasolja, hogy ha lehetséges, akkor egyféle lázcsillapítót használjunk, ne keverjük a különféle hatóanyagokat tartalmazó készítményeket, és minden esetben legalább 2-3 órát várjunk az újabb adag gyógyszer bevételével.
![A nagyon magas láz egyáltalán nem egészséges](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5191/51911/519117/51911743_2f16b973f90872b3a4403fb49a4efcbb_wm.jpg)
„Ügyeljünk arra, hogy egyes lázcsillapítók akár gyomorirritációt is okozhatnak, és hosszú távon, például három-négy napig szedve akár gyomorfelmaródást is okozhatnak, de nem ritka következmény a véres hányás vagy egy nyálkahártya-erózió a bélrendszerben, főként idősebb embereknél. A panaszok elkerülése érdekében javasolt nagyon körültekintőnek lenni a lázcsillapító adagolásával, és ha szükséges, mellé gyomorsavcsökkentőt is szedni” – mondja a háziorvos.
A hűtőfürdő nem azonos a vizes zsebkendővel
Ha pedig valakinek 39–40 fok fölötti láza van, ami nem csillapodik a különféle gyógyszerek ellenére sem, érdemes a hűtőfürdővel is próbálkozni.
![A hűtőfürdő is segíthet a betegséggel járó tünetek, például a láz enyhítésében](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5191/51911/519117/51911775_1924ef3a87e68d84dabaa1fea2196472_wm.jpg)
Ilyen esetben már nem elegendő csupán a csuklóra, a homlokra vagy a tarkóra vizes zsebkendőt tenni.
Az orvos azt javasolja, magas láz esetén a beteg feküdjön langyos vízzel megtöltött kádba, amihez lassan, de folyamatosan hidegebb vizet engedünk, hogy megpróbáljuk így lejjebb vinni a hőjét. Ezt követően javasolt ágyba bújni, és újabb adag lázcsillapítót bevenni. Mindenképpen törekedni kell arra, hogy minél rövidebb ideig legyen 39–40 fok fölötti hőmérsékletnek kitéve a szervezetünk.
Feltétlen forduljunk orvoshoz, ha romlik az állapotunk, vagy ha a gyógyszeres kezelés ellenére három napnál tovább fennáll a láz, illetve azt más, súlyos, szokatlan tünetek kísérik, mint például lázgörcs, gyakori hányás, bőrkiütések, erős fejfájás vagy hasi fájdalom.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés