Ezeket a színes, olcsó növényeket edd, hogy megakadályozd a szemed romlását

GettyImages-1388935817

Óhatatlanul öregednek a látóidegek, ahogy elmúlnak felettünk az évek. A szemek romlása elkerülhetetlen, de lassítható folyamat, megfelelő életmóddal tehetünk éles látásunk érdekében. Megmutatjuk, mit javasolnak a szakemberek ez ügyben.

Egy egészséges ember sík területen, ha nincsenek előtte akadályok, akár 5 kilométerre is ellát, azonban kevésszer kerülünk olyan helyzetbe, hogy ezt kipróbálhassuk, s a mindennapi életben már jó pár ezer éve nem is vesszük hasznát eme képességünknek. Sokkal fontosabb az, hogy a közvetlen közelünkben lévő tárgyakat képesek vagyunk-e megfelelő minőségben észlelni. 

Bár az emberiség evolúciós sikerei szempontjából kiemelt szerepe volt a látás élességének, hiszen a rosszul fókuszálók kevesebb táplálékhoz juthattak és kevésbé kerülték el a veszélyes helyzeteket is, a téma a szemmel és a látással foglalkozó tudomány egyik mostohagyerekének számított. Egy, a napokban nyilvánosságra hozott tanulmány azonban megoldást kínál a szem öregedésével járó látásromlásra. 

A látás romlása a negyvenes években válik a legtöbbek számára nyilvánvalóvá. De lehet tenni ellene
A látás romlása a negyvenes években válik a legtöbbek számára nyilvánvalóvá. De lehet tenni ellenePeopleImages / Getty Images Hungary

Vedd észre az első jeleket

Megfelelő működés esetén a látóidegek a retinán képezik le, amit figyelünk, ettől alakul ki a megfelelően éles kép az agyban. Amennyiben bármilyen fénytörési hiba miatt közelre vagy távolra nem látunk jól, a kép homályossá válik. 

Hazánkban minden második embert érint a rövidlátás. A myópiának is nevezett szemprobléma esetén a szembe érkező, párhuzamos fénysugarak a retina előtt érintkeznek egymással, amitől a tőlünk távol eső tárgyak képe homályossá válik.

A második leggyakoribb szembetegségre, a túllátásra a vélt logika alapján gyakorta ennek ellentettjekét tekintünk, azonban ez egy élettani, velünk született tulajdonság. A csecsemők szeme ugyanis arányaiban kisebb, ám optimális esetben az első évet követően korrigálódik magától. Ha a szemgolyó méretbeli eltérése nem tűnik el a csecsemőkorral, a szem össztörőereje csökken, s a fókuszpont előrébb kerül. Ezen a későbbiekben látást korrigáló eszközökkel lehet csak segíteni. 

Sportolók szemét vizsgálva jöttek rá a megoldásra
Sportolók szemét vizsgálva jöttek rá a megoldásraMarc Debnam / Getty Images Hungary

Leggyakrabban negyvenéves kor körül alakul ki olyan szemprobléma, mely befolyással van a látás élességére. Ekkora válik ugyanis olyan mértékűvé a szem romlása, hogy szemüveget kell viselnie az érintetteknek. 

Van megoldás!

A myópiában érintettek eszerint szerencsésebb helyzetben vannak, hiszen a szem fényre adott reakciója nem veleszületett vagy fejlődési eltérés, hanem az öregedési folyamatok és a környezeti feltételek hatására alakul ki. A szemészettel foglalkozó kutatók régóta feltételezték, hogy a fentiek miatt létezik megoldás arra, hogy elkerülhetővé váljon a rövidlátás kialakulása. A napokban nyilvánosságra hozott eredmények alapján pedig már egyértelmű, hogy helyes volt a feltételezés. Az American College of Sports Medicine szakemberei ugyanis rájöttek arra, melyek azok az anyagok, melyek befolyással lehetnek szemünk fénytörésére. 

A kutatás eredményeképp sikerült meghatározni azt a két vegyületet, melyek képesek a kromatikus kontrasztot javítani, csökkenthetik a csillogást, és felgyorsíthatják a fotostresszből való felépülést.

A vizsgálat során sportolók szemeit vizsgálták a látásélesség és a fókuszálás szempontjából. Mint kiderült, némely tápanyag komoly hatást gyakorol a látásélességre, és azok a résztvevők, akiknél fokozták a lutein és a zeaxantin fogyasztását, sokkal hatékonyabb fókuszra voltak képesek. 

A legszínesebb zöldségek dúskálnak a szemre is jó vitaminokban és karotinoidokban
A legszínesebb zöldségek dúskálnak a szemre is jó vitaminokban és karotinoidokbanChalermchai Thaisamrong / Getty Images Hungary

A karotinoidok közé tartozó lutein és zeaxantin képes a makula közepén felhalmozódni, így segítve látásunkat. Ha tehát szeretnénk megőrizni szemünk világát, érdemes karotinoidokban gazdag ételeket fogyasztani.

A legismertebb mind közül a sárgarépa, melynek nemcsak narancssárga, de lila vagy citromsárga fajtája is kiváló A-vitamin- és karotinoidforrás. Ráadásul nem csak a szemünket, a bőrünket is védelmezi. A harsogó zöld brokkoli is kiváló választás lehet, hiszen a rostokban dús C- és K-vitamin-forrás számtalan antioxidánst, A-vitamint, folsavat, káliumot, foszfort és szelént is tartalmaz.

Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik a kelbimbó is, mely szintén valóságos vitaminbomba. A káposztaféléknek ezt a fajtáját ráadásul még azok is szívesen eszik, akiknek a menzás káposztafőzelék jut csak a növényről az eszükbe. A változatosan elkészíthető kis gombócok kiváló alapját képezhetik a könnyű, nyári menüknek. 

Szemünk védelmében nagy szerepet játszhat a rendszeres burgonyafogyasztás is. Bár szénhidrátban is bővelkedik, amivel érdemes csínján bánnunk, itt olvashatsz arról, miként lehet egészségesebbé tenni a fogyasztását. 

A bogyós gyümölcsök is jót tesznek a szemnek, a málna, a ribizli, az eper és az egres egyaránt tele van a látást segítő alkotóelemekkel. Ha sikerül feltankolnunk belőlük, a szürke hályog és a makuladegeneráció ellen is sokat tehetünk. 

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra