6 jel, ami arra utal, hogy túl sok vörös húst eszel

voros-hus-steak
Olvasási idő kb. 5 perc

Ha ezzel a hat tünettel szembesülsz, fontold meg az életmódváltást, mert a panaszok hátterében a vörös húsok nagy mennyiségű fogyasztása állhat.

Az orvosok és a dietetikusok egyetértenek abban, hogy ha az egészségi állapotunkon szeretnénk javítani, akkor az egyik legjobb dolog, amit tehetünk, ha több gyümölcsöt és zöldséget, több növényi alapú élelmiszert és kevesebb vörös húst fogyasztunk. Természetesen fontos szerepet játszanak a tejtermékek és a húsok az izmaink, csontjaink és a porcok egészségének megőrzésében. Ugyanakkor nem mindegy, hogy egy nagy adag steaket, sült kolbászt vagy valamilyen sovány húst fogyasztunk.

Kétszer annyi vörös húst eszünk, mint amennyi még egészséges

A szakértők szerint a nagy mennyiségben fogyasztott vörös hús – különösen a feldolgozott fajták – növelheti a szív- és érrendszeri betegségek, a vastagbélrák és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Miközben a fejlett országok lakosai hetente legalább öt adag vörös vagy feldolgozott húst fogyasztanak, a WHO szerint három adagnál többet nem szabadna ennünk

Ismered a szabályt? Ennyi hús az egészséges napontaIsmered a szabályt? Ennyi hús az egészséges naponta

A felvágottakkal kapcsolatos ajánlásokat is fontos ismerni.

Tovább olvasom

„Vörös hús” alatt a marhahúst, sertéshúst, bárányhúst és kecskehúst értjük. Nem tartozik ide a baromfihús és a vadhús, illetve a belsőségek. Habár a vörös húsok fogyasztása növeli a bélrák kialakulásának valószínűségét, különböző tápanyagok fontos forrásai is – mértékkel tehát az étrendbe illeszthetők. „Feldolgozott hús” alatt a füstöléssel, érleléssel, sózással vagy kémiai tartósítószerek hozzáadásával tartósított húsokat értjük. Ide tartozik például a sonka, a szalonna, a szalámi és bizonyos típusú kolbásztermékek, például a virsli. Mivel a feldolgozott húsok fogyasztása szintén összefüggésben áll a bélrák kockázatával, ajánlott minimálisra csökkenteni a fogyasztásukat.

Nagyon finom a hamburger, de ha csak vörös húsokon élünk, akkor egy idő után kellemetlen tünetekkel szembesülhetünk
Nagyon finom a hamburger, de ha csak vörös húsokon élünk, akkor egy idő után kellemetlen tünetekkel szembesülhetünkpuhimec / Getty Images Hungary

6 jel, ami arra utal, hogy túl sok vörös húst eszel

De milyen jelei vannak annak, ha elvetettük a sulykot, és túl sok vörös húst fogyasztottunk? A szervezet egyértelműen jelez, ezért az alábbi 6 tünetet nem szabad figyelmen kívül hagyni.

1. Emésztési problémák

Mivel a vörös hús alacsony rosttartalmú, fogyasztása székrekedést vagy puffadást okozhat. Irritálhatja a beleket, és hasmenést is előidézhet. A rostok segítik a salakanyag átjutását a szervezetben, és szabályozzák a bélmozgást, lágyítják a székletet. Ha húst hússal eszel, és a szervezeted nem kap elég élelmi rostot, a salakanyagok nehezebben ürülnek ki, ami puffadást és hasgörcsöket eredményezhet.

2. Magas vérnyomás

Egy másik tünet, amelyet észrevehetünk, a rendszeresen magas vérnyomás. A hipertónia (magas vérnyomás) egyik kiváltó oka a túl sok vörös és feldolgozott hús fogyasztása. Ráadásul a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is növeli.

3. Rossz lehelet

Ha túl sok vörös húst fogyasztasz, akkor észreveheted, hogy kellemetlenné válik a leheleted. Ennek egyik oka, hogy ha evés után nem mosol fogat, vagy nem használsz fogselymet, a maradék húsdarabok beragadhatnak a fogakba, ahol baktériumok telepednek meg, és ez a bomlási folyamat rossz szájszagot okoz.

4. Erős testszag

Az sem ritka, hogy a túl sok vörös és feldolgozott hús fogyasztása miatt fokozott izzadás és erősebb testszag alakul ki. Ennek oka, hogy ezek a húsok nehezen tudnak lebomlani, a szervezetet ez keményebb munkára ösztönzi, ami fokozza az izzadást.

Fokozott izzadást és kellemetlen testszagot is okozhat a nagy mennyiségű vörös hús fogyasztása
Fokozott izzadást és kellemetlen testszagot is okozhat a nagy mennyiségű vörös hús fogyasztásatriocean / Getty Images Hungary

Ráadásul az emésztési folyamat során a vörös húsokban lévő aminosavak nem bomlanak le teljesen. Maradványokat hagynak az emésztőrendszerben, amelyek a baktériumokkal keveredve zsírsavakat hoznak létre, majd az izzadtsággal kiürülnek a szervezetből. A bőrön található baktériumokkal összekeveredve pedig felerősítik és megváltoztatják a testszagot.

5. Aknék az arcon

A bőrproblémák kialakulása, pattanások megjelenése sajnos sokszor a rossz étrendeddel is magyarázható. A telített zsírokban gazdag táplálkozás hozzájárulhat a gyulladt pattanások megjelenéséhez, és egyéb gyulladásos folyamatokat is beindíthat a szervezetben.

6. Ízületi fájdalmak

A bélrendszer egészsége befolyásolja a gyulladások szintjét a szervezetben. A magas telített zsírtartalmú vörös és feldolgozott húsok fogyasztása növeli a gyulladások kialakulásának valószínűségét, a szervezet gyulladásai pedig hozzájárulnak az ízületi fájdalmak megjelenéséhez és a krónikus betegségek kialakulásához.

Ezt sose tedd, ha ízületi gyulladásban szenvedszEzt sose tedd, ha ízületi gyulladásban szenvedsz

A szakemberek szerint jó néhány tevékenység és sportolási forma ajánlatos, ha diagnosztizálták nálad a betegséget, viszont van, amit kerülni kell.

Tovább olvasom

Mindemellett a vörös húsoknak magas a purintartalma, aminek lebomlásakor húgysav keletkezik. Amikor a húgysav felhalmozódik, kristályokat képez az ízületekben, így köszvény alakulhat ki, ami az ízületi gyulladás fájdalmas formája. Azok, akik köszvénytől szenvednek, általában több húgysavat termelnek, vagy kevésbé tudja a szervezetük kiüríteni. Nekik a magas purintartalmú ételeket – köztük a vörös húsokat is – kerülni kell.

Már az ókorban sem ment mindenkinek az egészséges életmód. Ebből a cikkből megtudhatod, évszázadokkal ezelőtt milyen tanácsokkal látták el betegeiket az orvosok.

Ezt tanácsolta leggyakrabban betegeinek egy orvos az ókori RómábanEzt tanácsolta leggyakrabban betegeinek egy orvos az ókori Rómában

Már az ókorban sem ment mindenkinek az egészséges életmód, így próbáltak segíteni betegeiken az orvosok.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • Szülőség
Ez a generáció teljesen elveszett? Unalmasnak tartják, hogy beszélgessenek
Ez a generáció teljesen elveszett? Unalmasnak tartják, hogy beszélgessenek

A generáció tagjai számára óriási nehézséget okoz egy szemtől szemben folytatott beszélgetés.

25 perce

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

Ezt olvastad már?

Érdekességek