Kicsit kínos, de bevallom: gyerekkoromban sokat gondolkodtam azon, miért nincs az embereknek farka. A szó szoros értelmében vett, hátsó farokra gondolok természetesen (még mielőtt valaki megcáfolna, hogy neki bizony van), ami, ha belegondolunk, igen jó szolgálatot tenne például tömegközlekedés közben:
azzal kapaszkodhatnánk, miközben kezeinkkel szabadon gesztikulálunk, vagy tartjuk benne a könyvet, mobiltelefont, ki-ki kedve szerint.
Ha lenne – töprengtem tovább gyerekként –, biztosan lenne a nadrágokon külön faroktartó, járhatnánk vele kozmetikushoz vagy fodrászhoz, és lenne külön oldala az Ez a Divat hasábjain.
Nem csak az embereknél tűnt el
A választ, mint sok esetben, most is az evolúció adja meg. Több tízmillió évvel ezelőtt az ember és a többi főemlős őseinek bizony még volt farka. A törzsfejlődés során egyes főemlősöknél megmaradt a farok, az embernél és más főemlősöknél (például a csimpánzoknál és a bonobóknál) viszont eltűnt. Valószínűleg egy genetikai mutáció következtében: kutatók azonosítottak egy úgynevezett ugrógént, amely több millió évvel ezelőtt egy főemlősfaj genomjában egyik helyről egy másikra ugrott, olyan mutációt hozva létre, amely aztán az egész faj farokvesztéséért felelős lett.
A témával foglalkozó kutatók 30 olyan gént határoztak meg, amelyek hozzájárulnak az állatok farkának kifejlődéséhez. Az ember esetében valószínűleg a TBXT nevű gén felelős a faroknélküliségért: amikor kísérleti egerek genomját úgy módosították, hogy ugyanazt a TBXT-mutációt tartalmazza, mint az emberé, a kísérleti egyedeknek vagy nem nőtt farkuk, vagy csak egészen rövid.
Genetikai mutáció eredménye
Legkorábbi életszakaszunkban, embriókorunkban azonban még van farkunk. Ez nyolchetes korunkban tűnik el: ezután mindössze három-négy csigolya, amelyek a farokcsontot alkotják, emlékeztet bennünket törzsfejlődésünk évmilliókkal korábbi szakaszára. Az emberek és majmok legkorábbi ismert, farok nélküli őse a Proconsul nevű főemlősnemzetség volt, amely Afrikában élt a miocén korszakban (23 millió – 5,3 millió évvel ezelőtt). A témával foglalkozó kutatók azonban úgy gondolják, hogy a folyamat már korábban kezdődött: körülbelül 25 millió évvel ezelőtt, amikor a hominidák és az óvilági majmok fejlődése kettéágazott. És nem is tartott túl sokáig: a mutáció véletlenszerűen bukkanhatott fel egy emberszabású majomban, aki továbbadta utódainak, a farok nélküli genetikai mutáció pedig viszonylag gyorsan, néhány ezer év alatt elterjedt.
Élet farokkal és farok nélkül
Hogy miért? A korai embereknek valószínűleg jól jött a farok elvesztése, hiszen ez segített nekik áttérni a két lábon történő járásra. Azok a főemlősök viszont, amelyek megtartották a farkukat, szintén nem jártak rosszul: ennek segítségével biztonságosabban ugrálnak a fák ágain, mivel a farok segíti az egyensúlyozást mozgás, táplálékkeresés és a földre érkezés közben.
Arról nem beszélve, hogy mindig kéznél (azaz faroknál) lévő takaróként vagy párnaként szolgál számukra, és még a társas kapcsolatokban is jól jön: bizonyos majomfélék ragaszkodásuk jeléül társaikkal összefonják a farkukat.
Mindezek után felmerül a kérdés: előfordulhat, hogy valamikor a távoli jövőben újra kinő az emberek farka? Sajnos (?) nem: olyan régen elvesztettük, hogy a farok kifejlődéséhez szükséges állomány már rég a múlté.
Ha szívesen olvasnál még hasonló témában, az alábbi cikkünket ajánljuk:
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
