A magyarok egyik gyógyíthatatlan betegségén segíthet ez a terápia

GettyImages-1479363034
Olvasási idő kb. 4 perc

Meseterápia segíthet az egyes típusú diebétesszel élő gyerekeknek és családjaiknak. A betegséggel járó lelki és testi terhek enyhítésében most a szülők és a csemetéik egy könyvet is segítségül hívhatnak.

A diabétesszel járó sok megoldandó feladat és a családra nehezedő, sokszor megoldhatatlannak tűnő helyzeten próbál segíteni a DiabHullámok című meseterápiás jellegű könyv. A DiabErnyő Alapítvány által kiadott hiánypótló olvasmány komoly segítség lehet az érintett szülőknek és a gyerekeknek is, hiszen

a könyvben található ráhangoló kérdésekkel és a mese utáni feladatokkal az egész család közösen kapcsolódhat és beszélgethet a kihívásokról.

Ezt érdemes tudni a betegségről

3500-4000 18 év alatti gyermeket érint Magyarországon a diabétesz 1-es típusa, amely úgy alakul ki, hogy a szervezet saját maga ellen fordul. Dr. Luczay Andrea, diabetológus, endokrinológus, egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem I. sz. Bókay Gyermekklinika diabétesz osztályának vezetője és a DiabErnyő Alapítvány kurátora szerint az immunrendszer elpusztítja a hasnyálmirigyben elhelyezkedő, inzulintermelő bétasejteket. Az 1-es típusú diabétesz bármely életkorban kialakulhat, de a legjellemzőbb, hogy már gyermekkorban jelentkeznek a jellegzetes tünetek:

a hirtelen testsúlyvesztés, illetve a gyarapodásban való megállás, állandó fáradtság, bágyadtság.

Általános tünet a sokszori és bőséges vizeletürítés, a fokozott vízvesztés miatt kialakuló állandó szomjúság és gyakori ivás, akár éjszaka is, valamint az inzulin hiánya miatti fokozott étvágy. Pelenkás gyermekek esetében a gyakori pelenkacsere, míg a már szobatiszta gyermeknél éjjeli ágybavizelés jelentkezhet. 

A diabéteszes gyermeket nevelő család számára is segítség lehet a meseterápia
A diabéteszes gyermeket nevelő család számára is segítség lehet a meseterápiaJohner Images / Getty Images Hungary

Máig nem tudni, mitől alakul ki

Noha a folyamatot elindító faktorok máig nem ismertek pontosan, felmerült a lehetősége többek között a vírusoknak, a környezeti ártalmaknak és a táplálékokban lévő allergéneknek is. Az viszont biztos, hogy az 1-es típusú diabétesz kialakulásában az életmódnak, a táplálkozási szokásoknak nincs szerepe, és egyelőre sem a megelőzésére, sem a gyógyítására nincs lehetőség.

Stressz az egész család számára

Mivel az állapot elhanyagolása, vagy a nem megfelelő kezelés akut és krónikus, akár halálos szövődményeket is okozhat, az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek állandó szülői készenlétet igényelnek. A betegség tulajdonképpen 24 órás ügyeletet jelent a család számára, amely nemcsak fizikailag, de lelkileg is igen embert próbáló helyzet, főleg addig, amíg igazi kapaszkodók nélkül kell megoldani a mindennapokat. 

A DiabErnyő Alapítvány 2022-ben indította el első meseterápiás csoportját, mert hittek benne, hogy az óvodás és kisiskolás 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek a meséken keresztül fejlődhetnek és találhatnak rá az erősségeikre, meríthetnek erőt a mindennapokhoz. 

Bak Bernadett alapítványi kurátorátornak – aki édesanyaként maga is érintett a témában – bőven van és volt tapasztalata abban, milyen segítségre is van szükségük a családoknak. Meseterápiás programjaik célja az 1-es típusú diabéteszes gyerekek énhatékonyságának és énerejének fejlesztése, a reziliencia, a bizalom, a bátorság növelése, de a kifejezetten diabéteszes gyermekek számára kifejlesztett program segít a diabétesz következtében felmerülő fizikai és lelki kihívásokkal való megbirkózásban.

A DiabHullámok című hiánypótló meseterápiás jellegű könyv komoly segítség lehet az érintett szülőknek és a gyerekeknek is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek