betegség szag

Ezek az élőlények eleinte állatok voltak, jellemzően kutyák, akiket megfelelő képzéssel rá lehet venni, hogy azonosítsák nemcsak a kábító- vagy robbanószereket, de a rákot vagy a koronavírust is. Az ebek elképesztő szintekre jutottak: különféle, még más eljárásokkal nem diagnosztizálható rákokat ismernek fel leheletből, vizeletből, izzadságból, emellett előre jelezhetik a migrént vagy épp az epilepsziás rohamot is. 

Szokatlan szaglású állatok

Ám nem csupán a kutyák képesek fejlett szaglásukat betegségek detektálására használni. A hangyák például bizonyítottan felismerik a rákra utaló molekulák szagát az egerek vizeletében. Hogy hogyan? Minden betegség együtt jár valamiféle, a környezettől elkülöníthető illattal. A rákkal küzdő szervezetben megváltozik a sejtanyagcsere, illetve a beteg sejtek specifikus vegyi anyagokat bocsáthatnak ki, amelyeket illékony szerves vegyületeknek neveznek: az erős, fejlett szaglású és jó memóriájú állatokat, köztük a kormos rabszolgahangyákat (Formica fusca) is meg lehet tanítani arra, hogy ezt felismerve jelezzenek. Ha a kutatások így haladnak tovább, gyors, hatékony és olcsó módszerrel leszünk képesek még korai stádiumban felismerni a rákot, így annak gyógyítása is jobb hatásfokot érhet el. A méhek hasonlóan jól teljesítenek, akár a rákról, akár a cukorbetegségről vagy a tuberkulózis felismeréséről van szó. Velük is sokat kísérleteznek, pláne amióta kiderült, hogy a koronavírust is képesek detektálni. De hogy még meglepőbb legyen a történet, megemlítjük, hogy a rák kiszagolására a sáskák és az alig egy milliméteres fonálférgek is bizonyítottan képesek. 

A betegség szaga

Ha ez ilyen jól megy az állatoknak, pláne azoknak, akiket magunknál alacsonyabb rendűnek képzelünk, hogy lehet, hogy az ember nem képes még ugyanilyen pontosan azonosítani a betegségeket? Miért kell vért venni, gépekbe feküdni, ha nekünk is van orrunk? Először is azért, mert mi összesen tízezer szagot tudunk megkülönböztetni, de megnevezni csak a felét. Másrészt a légszennyezés jelentősen rontja a szaglóképességeinket. Harmadrészt pedig azért, mert evolúciónk során egyre kevésbé volt szükségünk a szaglásunkra: ma jellemzően a látás és a hallás kapja a főszerepet, gondoljunk csak az irodai dolgozókra, és már nincs akkora hasznunk abból, ha egy, az erdőben talált félig rothadt növényről meg tudjuk állapítani, ehető-e még. 

Érezzük a rossz szagot, csak nem tudjuk azonosítani

Persze általánosítani nem szabad. Még ma is élnek köztünk az átlagosnál fejlettebb szaglású emberek, akik megélhetésüket is érzékeny orruknak köszönhetik. A parfümkészítők, a borászok, kávészakértők, a gourmand-ok kiválóan megkülönböztetik a szagokat, sőt képesek megnevezni olyanokat is, amikről mi még nem is hallottunk. Ezzel együtt azok száma is egyre nő, akik különféle betegségeket képesek kiszagolni. A tudósok megállapították, hogy több tucat betegségnek van sajátos szaga: a cukorbetegség miatt a vizelet rothadtalma-szagúvá változhat, a tífusz a testszagot a sült kenyér illatához hasonlóvá alakítja. A sárgaláztól olyan szagú lesz a beteg bőre, mint egy hentesbolt. Valerie Curtis, a London School of Hygiene and Tropical Medicine közegészségügyi kutatója szerint alapvető érdekünk, hogy távol maradjunk a fertőző betegségektől, ezért orrunk nagyon is igyekszik azonosítani az azokhoz tartozó szagokat. Ezek jellemzően undort váltanak ki belőlünk (kivéve talán a tífuszt).

Az első nő, aki kiszagolja a rettegett betegséget

Csakhogy ennél is képesek vagyunk továbbmenni. Az egész világot lázba hozta a gyerekkora óta hiperérzékeny orrú Joy Milne, aki kiszagolta férjénél a Parkinson-kórt. A betegséget köztudottan nehéz diagnosztizálni, s mire a legtöbb ember idáig eljut, már elvesztette a dopamintermelő agysejtek felét, amelyeket a betegség megtámadt. Joy Milne viszont 12 évvel a diagnózis előtt megállapította, hogy férjének, Lesnek furcsa, pézsmás szaga lett, amit korábban sosem érzett rajta. Nem új tusfürdő vagy arcszesz okozta, a férfiból magából áradt. Évekkel később az asszony egy Parkinson-kóros betegekkel teli szobában rájött, hogy a szag nem csak Lesre jellemző. Az összes Parkinson-kóros ember ilyen illatot árasztott magából. Miután megemlítette ezt az edinburghi Parkinson-kutatónak, Tilo Kunathnak, az szólt Perdita Barran analitikus vegyésznek. Eleinte azt hitték, hogy szegény Mrs. Milne most vette észre életében először az idős emberek jellegzetes szagát. Csakhogy az érdeklődő kutató ismerősök létrehoztak egy vakpólótesztet: hat izzadt pólót gyűjtöttek be Parkinson-kórral diagnosztizált emberektől, és hatot egészséges kontrollszemélyektől. Joy Milne helyesen azonosította mind a hat Parkinson-kóros beteget a szaga alapján, de az egyik kontrollalanynál is megnevezte a betegséget. Nyolc hónappal később az adott kontrollszemélyt Parkinson-kórral diagnoisztizálták. A videón Joy Milne előadása látható:

Mit hoz a jövő?

Perdita Barran jelenleg a Manchesteri Biotechnológiai Intézetben azon dolgozik, hogy a Parkinson-kór szagát mások is képesek legyenek azonosítani. Az érintett molekulák kémiai azonosítására törekszik, a projektbe pedig beszállt a Michael J. Fox Alapítvány is. A tudósok igazi álma olyan tesztek létrehozása, amelyek a betegek verejtékéből, leheletéből vagy vizeletéből azonosíthatják a különféle betegségeket. Egy ilyen már létezik: a nitrogén-monoxidot, amelyet a gyulladt légutak bocsátanak ki a leheleten át, már képesek géppel érzékelni és hatékonyan használni a diagnózis felállításánál. A mesterséges intelligenciát is igyekeznek ily módon felhasználni, egyfajta infravörös technikával dolgozó szagfelismerő rendszert is létrehoztak, illetve egy tumorérzékelő szikét is használnak, főleg méhrákos betegek műtétjeinél. Joy Milne is erre tette fel az életét: férjét végül elveszítette a Parkinson-kór következtében, de hiperérzékeny szaglását tovább kamatoztatja, előadásokat tart, Kaliforniában a rákos megbetegedések kimutatásán, Tanzániában pedig a tuberkulózis szagának megtalálásán dolgozik.