Kínában az arckini nagyon népszerű és elterjedt, viszont más kultúrkörből érkezők számára, akik először találkoznak velük, még képen nézve is borzongást válthat ki. Talán azért, mert egy rablógyilkos símaszkja vagy éppen valami megborult horrorfilm jut eszébe az embernek róla.
Kínai stranddivat
Az arckini egy időben még a divatiparba is berobbant. A hirtelen jött népszerűségnek két oka volt. A mintákkal elkezdtek játszani a viselőik: egyre összetettebb mintájú és káprázatos színekben pompázó textilekkel nyűgözték le egymást. E mellett a nyugati divatvilág sem tudott szó nélkül elmenni.
Az arckinit Zhang Shifan találta fel 2004-ben azzal a céllal, hogy a medúzacsípések ellen védelmet biztosítson. A teljes arcot és fejet eltakaró maszkon csak a szemnek, orrnak és szájnak hagyott meg apró nyílásokat. Kisvártatva társadalmi funkció is rakódott erre a viseletre: Kínában ugyanis a sápadt arcszínt nagyra értékelik, és az ottani nők ennek megfelelően nem is kívánnak lebarnulni.
Arckini a kifutókon
Míg az első generációs arckinik teljesen egyszerűek voltak, Zhang tervei az évek során sokat fejlődtek. Ma már a hagyományos kínai kultúra hímzésmintáival és mitikus állatok – sárkány, főnix és páva – ábrázolásával dobja fel ezt a számunkra bizarr ruhadarabot. Továbbá míg az eredeti arckini csak a fejet védte, az új változatok a fejet és a felsőtestet is megóvják a napfénytől és a medúzáktól.
A New York-i székhelyű CR Fashion Book divatszakmai magazin hozta be az arckinit a divatvilágba. Nyolc képből álló sorozatot tett közzé, amelyeken olyan tervezők, mint a Gucci, Alexander Wang és Emporio Armani divatos fürdőruhákat viselő modelljei láthatók, elbűvölő ékszerekkel és különböző színű és mintájú arckinikkel díszítve.
De hazai példát is tudunk említeni, bár azt nem tudnánk megmondani, hogy a kínai hölgyek ihlették-e Kerényi Virág divattervezőt, de tőle is találtunk arcmaszkos megoldásokat különböző kollekcióiban.
Fehér bőr mint szépségideál
A fehér bőr a nyugati világban sokáig a szépség megkérdőjelezhetetlen ismertetőjegye volt. A nők pedig úgy tűnik, bármit megtesznek, hogy felvegyék a lépést a trendekkel. Ólomalapú sminkkel már a görögök is szépítkeztek, ami aztán több évszázadon keresztül a nők egyik kedvenc szépítőszere volt. Többek között I. Erzsébet angol királynő is használta, aki a himlő miatt keletkezett hegeit próbálta eltüntetni vele. A használatával ugyan el lehetett érni a vágyott bőrszínt, az egészségre gyakorolt hatása viszont nem volt igazán kedvező, miután felszívódott a bőrben, gyulladást és hajhullást okozott, sőt a hosszú távú használata halállal is végződhetett. Ezek a bizarr divathóbortok számos emberéletet követeltek.
A nők a bőrfehérítés lehető legveszélyesebb módjaira leltek rá az évszázadok folyamán. Ugyan a mai, nyugati társadalmakat már nem annyira foglalkoztatja ez a kérdés, a világ más tájain még mindig népszerű a bőr világosítása. Csak Indiában évente több száz millió dollárt költenek bőrfehérítő termékekre, amiknek épp olyan veszélyes mellékhatásaik lehetnek, mint elődeiknek. A 20. században például a nők arzénostyát fogyasztottak, hogy világosabb legyen a bőrük, hiába dokumentálták már ekkor az arzén veszélyeit, és tudták, hogy nagy dózisban halálos. Ehhez képest az arckini egy nagyon kegyes szépészeti praktika, aminek az elődje már az 1930-as évek Franciaországában is megjelent, igaz, akkor nem söpört végig a világon.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés